A vesztes dilemmája

Ha a dolgok a nemzetközi szokásjogok vagy legalább a józan ész szabályai szerint történnének, akkor meg lehetne jósolni, hogy milyen irányba indulhat el Nagy-Britannia és nem utolsó sorban az Európai Unió a kilépésről szóló londoni parlamenti szavazást követően. Az angoloknak a vérükben van a fogadás, így hát feltehetően arra fizetnének a legkevesebbet, hogy egyelőre semmi sem dől el. Ez a legvalószínűbb ugyanis.

Már a kilépési kezdeményezés elnevezését is bizonytalanság övezte, ugyanis a "British" és az "exit" kifejezésekből logikusan a "Brixit" állna össze. A 2016. júniusi népszavazás után volt némi esély arra, hogy ez honosodik meg, igen ám, de végül - abszurd módon- az éppen az erősebb és modernebb Európai Unió, vagyis a bennmaradás mellett következetesen kiálló Peter Wilding szókreálmánya nyert teret. Mondhatni, megszokásból, hiszen a blogger már 2012 óta a Brexit kifejezést használta.

Sokan rácsodálkoznak arra, hogy "ezek a britek milyen felelőtlenül döntöttek, hiszen ha 45 évig jó volt nekik uniós tagnak lenni, akkor most mi jött rájuk?" De az Egyesült Királyság lakossága egy részének igazából soha nem tetszett a páneurópai szellem, és a támogatók és az ellenzők sem a megszokott politikai erővonalak mentén sorakoztak fel. Többnyire mást mondtak a pártok, ha kormányon voltak, és mást, ha ellenzékben. A híveik meg többnyire csatlakoztak e viszonylag sűrűn váltogatott véleményhez, amit a már korábban megtartott népszavazások is bizonyítanak.

A 2016-os referendum annyiban hozott változást, hogy ezúttal a politikai elkötelezettség mellett - a kormányon lévő konzervatívok akkor még a bennmaradás hívei voltak! - a generációs különbségek is nagyon sokat nyomtak a latban. A fiatalok általában a bennmaradást támogatták, de annyira bíztak abban, hogy álláspontjuk nélkülük is győzedelmeskedik, hogy otthon maradtak. Tévedtek. Most pedig úgy vélik, hogy ha kedvezőtlenebbé válnak számukra a szigetországban való boldogulás lehetőségei, akkor egyszerűen veszik a kalapjukat, és körülnéznek a világban. Ám az is előfordulhat, hogy amúgy is rákényszerülnek erre: a - bár korántsem megbízható - előrejelzések szerint az Európai Unió második legjelentősebb gazdaságában hárommillió munkahely szűnhet meg, a pénzügyi szektorral az élen.

Nagy-Britanniában már napjainkra is elhatalmasodott az általános gazdasági bizonytalanság érzése, annak ellenére, hogy a mérvadónak tekintett amerikai pénzügyi szolgáltató, a J. P. Morgan ma úgy véli, hogy a korábbiakhoz képest 20 százalékról 40 százalékra nőtt a bennmaradás esélye. A brit fiatalokat azonban ez nem hatotta meg, a lakáspiac máris befagyott, hiszen az emberek nem tudják, mennek-e, vagy maradnak. Háromszázezer lakás megépítése a tét! Az árak eközben a mélybe zuhantak. De a német exportőrök feje is fájhat, hiszen Brexit esetén - ugyancsak megbízhatatlan felmérések szerint - 750 ezer munkahely szűnhet meg náluk is.

Megvalósul a fogolydilemma: az eddig együttműködő feleknek nincs megfelelő információjuk egymás jövendő szándékairól. Itt is, ott is vesztenek.