Rekviem a falvakért

Világméretű változás zajlik az emberi társadalomban – az időskorú népesség számának és arányának növekedése. Ennek nyomán olyan új gazdasági, szociális és egészségügyi kihívások születnek, amelyeket a hagyományos nyugdíj- és szociális rendszerek egyre kevésbé képesek kezelni. A Nyugdíjasok Országos Szövetsége azért kezdeményezte az időskorúak egész országra kiterjedő életminőség vizsgálatát, hogy átfogó és egyben differenciált képet kapjon az időskorúak gondjairól, azok okairól és megoldásuk lehetőségeiről. 
Az ország minden megyéjében és Budapesten 2016-17-ben végzett adatgyűjtés eredményeként 5482 kérdőívet elemezhettek a kutatás vezetői, jelen cikk szerzője és Dr. Rozsnyai Katalin. A hatalmas adathalmaz számtalan szakmai elemzésre nyújt lehetőséget. Komplexen azonban csak akkor értelmezhető, ha a múltból a jelenbe és onnan a jövő felé vezető társadalmi-gazdasági folyamatokba illesztve értékeljük a tényeket. A kutatás szakmai újdonsága, hogy nem csupán az élet egyik vagy másik elemét (például a nyugdíjak összegét), hanem az életminőség különféle tényezőinek komplexitását vette figyelembe.
Ilyen megközelítésben értékelve bebizonyosodott, hogy a sokak által ma is homogén tömegnek tekintett nyugdíjasok körében a rendszerváltás utáni társadalmi változások gyorsan felerősítették a különbségeket. 10 százalékuk ma mindennapi megélhetési gondokkal küzd, összesen 43 százalék számolt be kifejezetten nehéz, rossz anyagi körülményekről. Ugyanakkor megjelent a „nyugdíjas arisztokrácia” is: ennek 2016-ban a 200 ezer forint feletti nyugdíjjal rendelkezőket tekintették, ők a vizsgálati minta 3 százalékát alkották.
Mindig is jellemző volt, hogy a nyugdíjak nagyságát az aktív kor helyszíne, a képzettség és a munkamegosztásban elért pozíció határozta meg. A rendszerváltás után a területi különbségek váltak a legerőteljesebben ható tényezővé. A gazdasági átalakulásban megrekedt térségekben élők nemcsak alacsonyabb béreket és ennek nyomán kisebb nyugdíjat kapnak, hanem az életminőség minden más tényezője is leépülőben van. A szolgáltatások hiánya, az azokhoz való hozzáférés korlátozottsága, a lakókörnyezet minősége, a rosszabb közlekedési viszonyok, az alacsonyabb szintű foglalkoztatás, a társadalmi kapcsolatok leszűkülése - más tényezőkkel együtt - a társadalmi kirekesztettség veszélyzónájába juttatják a rászorulókat.
Nagy jelentősége van annak is, hogy a falvak többségükben elveszítették a korábban fontos közéleti-közösségi és innovációs szerepet betöltő értelmiségi csoportjaik nagy részét, és a privatizáció nyomán lényegében megszűnt az életképes parasztság is, amely a hagyományok és a nemzeti identitás őrzője és továbbadója volt. A falusi népesség mintegy felét-harmadát kitevő veszteseknek ma már esélyük sincs a felemelkedésre. Egyre többen csúsznak le a „társadalom alatti világba”, amelyben nemcsak a pénz, hanem az emberhez méltó élet szinte minden eleme hiányzik. 
„Nincs falu, amelyik ne vergődne egy-egy hitbizomány polipkarmaiban. Menekül, aki tud a város felé. Aki ott marad, megalkuszik, úgy segít magán, ahogy tud.” Az idézet Kónya Lajosnak az 1940-es évek elején készült írásából származik. Mának való megfelelése azt jelzi, hogy a falvakban nem a jövő, hanem a múlt kezdődött el. Az ebben a világban élő nyugdíjasok szerencsés sorsúaknak számítanak, hiszen valamilyen szintű anyagi biztonsággal rendelkeznek, ami a környezetükben egyáltalán nem jellemző. A mindennapi megélhetés biztonságáért érzett félelem felkeltésével („migráncsok”, Soros, Brüsszel) a szegényebb és tudatlanabb nyugdíjasok tömege is tetszés szerint manipulálható. A szociális gondok különösen feszítőek az ország külső és az elmaradott térségek belső perifériáin, ahol az aktív társadalomból egyre inkább kiszoruló cigányság zöme is él – tízezrek afrikai viszonyok között.
2010 óta a kormányzat újult erővel igyekszik megszabadulni szociális kötelezettségeitől. 2009-2017 között csaknem félmillió emberrel csökkent a nyugdíjban és különféle járandóságokban részesülők száma, és egyre szűkebb az ingyenesen igénybe vehető időstámogatások köre is – a vidéki társadalom végveszélybe került. (Ugyanakkor 1 millió határainkon túl élőből lett magyar állampolgár – vajon ez a „nemzetpolitika” mennyibe kerül az itthoni magyaroknak?) 
A jövőtlenség következményei megjelennek a nagyarányú el- és kivándorlásban, az egyedül maradó idősek növekvő számában, az élet minden területén érzékelhető leépülésben. Annyi bizonyos, hogy ennek a politikának a folytatása a vidéki Magyarország jelentős részének pusztulásához vezet. Elsorvad a nyugdíjasok alkotta „láthatatlan társadalmi pillér” is, ami a munkaerőpiac egyik legfontosabb hátterét biztosítja.
Záró tanulmányunkban összegeztük azokat a javaslatokat, amelyek az elhibázott döntések korrekciójára és a hosszabb távon fenntarthatatlan jelenlegi időspolitika és nyugdíjrendszer fokozatos és gyökeres átalakítására vonatkoznak.
Nincsenek illúzióink. Tudjuk, hogy ebben a világban az emberi élet egyre kevesebbet ér – a cél csupán az, hogy minél tovább és hatékonyabban kizsákmányolják. A nyugdíjrendszer átalakításának aktuális tervei is a tőke érdekeit fejezik ki. A mi ideánk szerint a ma és a jövő nyugdíjasai számára is egy emberibb világra, egy értékváltáson alapuló új rendszerváltásra van szükség.
Szerző
Köteles Lajos
Frissítve: 2018.12.13. 12:34

Az emberek beszélnek

Mert ők ilyenek. Néha hallgatnak, néha hallanak, néha meg beszélnek. Beszélnek akkor is, amikor nem kéne, de beszélnek néha olyanokat is, amiket nem kéne. Pláne, ha olyanokat hallanak a hírekben, miszerint a világ legnagyobb marhája Ausztráliában él. Az lehetetlen – mondták – hiszen az itten él minálunk, már csak nem engedjük át a világelsőséget az ellenlábasoknak. És ez nyomban érthető is akkor, ha olyan magasztos gondolatokat olvashatunk közpénzköltségen körbeküldve, aminél fennköltebbet már csak a NER demografinája volt képes magából kipösszenteni.
És ez nyomban érthető is akkor, ha olyan magasztos gondolatokat olvashatunk közpénzköltségen körbeküldve, aminél fennköltebbet már csak a NER demografinája volt képes magából kipösszenteni. De hát, az emberek beszélnek. Mindenfélét beszélnek. Például azt is beszélik, hogy a NER nemzetmentési feladatként határozta meg a nemzeti érzelmű és felelősen gondolkodó hímivarú hazafiak számára a hozott anyagból történő, folytatólagos és kötelező demográfiai robbantgatások össznemzeti megindítását. Amit – állítólag - a NER azzal is tervez megkönnyíteni, hogy újra bevezetné a hétvégi TV csendet, ami ezeket az igen üdvösséges, nemzetépítési műveleteket előnyösen katalizálná. De hát, mondom, az emberek beszélnek. Méghozzá olyanokat is, hogy a NER kormánya 2019-t a nemzeti honvédelem évének nyilvánítja, és visszaállítja a kötelező sorkatonai szolgálatot a 16 és 66 év közöttieknek. Egyúttal hernyótalpas bokacsizmákat fog ingyenesen kiosztani a bulinegyedek romkocsmáiban delirálgató hazai és nemzetközi ifjúságnak azok között, akik képesek nyelvbotlás nélkül végigjátszani egy 12 személyes „Puff kapitány most iszik…” című, klasszikus asztali társasjátékot. Aminek az előzménye az a szóbeszéd, hogy a NER kormánya társadalmi tulajdonba venné a nemzet teljes gyümölcspálinka piacát, ahol elsőbbséget biztosítana az ősmagyar módszerekkel készített diópálinka előállításának (Milota, az utolsó sámán recipéje szerint), amit afrodiziákumként fog első ízben Szent Miklós (a pálinkák védőszentje) napján a NER hívei között ingyenesen szétosztani, előmozdítandó a nemzetszaporítási példamutatást. Mert hát az emberek beszélnek. Beszélnek olyanokat is, amiket – néha még működő - józan paraszti eszünkkel már nem is merünk elhinni. Mint például azt a hihetetlenséget, hogy a jövő évre már betervezett, de még nem nyilvános, újabb 12 focistadion helyett, a NER kormánya leszámol azokkal a téveszmékkel, amik a labdarúgást az egészség megőrzésének legfontosabb terrénumaként hirdetik és megszünteti a nogo zónaként elhíresült életveszélyes eü. intézményeket azon az úton és módon, ahogyan azt tenni kell. Sola Fide(s) Iustificat.
Sola Fide(s) Iustificat.
Frissítve: 2018.12.14. 11:27

Vízválasztó

A képviseleti demokráciákban gyakran megfogalmazódó vád, hogy a parlamentben ülő politikusok az őket a képviseletükkel megbízó polgárok helyett szűk elitek részérdekeit képviselik. Nekünk erről most már kamerákkal közvetített, élőben adott bizonyítékunk is van. 
A rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály lényege a legklasszikusabb tőke-munka konfliktus: arról szól, hogy a jövőben ugyanannyi fizetésért több munkaórát kell ledolgozni. Hogy a törvény erről szól, méghozzá a nagy munkáltatók kérésére, azt a javaslat eredeti szövege is tartalmazta, sőt az Orbán-kormány sem rejtette véka alá. Ami azóta jött, és amit a közpénzből működő pártmédia szemérmetlen hazugsággal „a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásának” nevez, az már csak a kommunikációs kármentés. 
Bármit állítson is a miniszterelnök, a túlmunkakeret fölemelése és a három éves elszámolási ciklus bevezetése nem a dolgozók érdeke. (A kormányfői füllentéssel ellentétben nincs olyan ember Magyarországon, aki azért menne külföldre, mert itthon nem túlórázhat eleget.) Nekik az lenne az érdekük, hogy napi legfeljebb nyolc óra munkával, a pihenőidők betartása és az összes szabadság kiadása mellett is európai szintű, a lakhatásra és a rekreációra is elegendő munkabért kapjanak. Ha az EU egyik legalacsonyabb bérszínvonalú országában több bért csak több munkáért akarnak adni, az tisztességtelen ajánlat; de a mi esetünk ennél sokkal súlyosabb, amit nemcsak az Orbán Viktor által nyilvánosan lesajnált szakszervezetek, hanem egyesével a munkavállalók is pontosan érzékelnek. A túlóra – még abban az esetben is, ha becsületesen kifizetik – a legolcsóbb munkaerő a „gyár”, és a legtisztább önkizsákmányolás a „munkás” szemszögéből. A mi kormányunk viszont arra próbált lehetőséget teremteni, hogy sokkal több túlmunkát lehessen elrendelni, minimális – a szezonálisan, illetve ciklikusan dolgozó cégeknél pedig semennyi – pluszpénzért. 
Azért írjuk, hogy próbált, mert a szavazás nagy valószínűséggel törvénysértő volt. És azért gondoljuk, hogy ezzel az Orbán-kabinet korszakhatárhoz ért, mert törvényt ugyan eddig is sokszor sértett – a közmédiának nevezett pártpropaganda működése például minden fontos elemében törvény- és alkotmánysértő –, de most először hágja meg a jogot az egész ország nyilvánossága előtt egy olyan ügyben, ahol a frontvonal egyik oldalán a magyar munkavállalók vannak, a másikon pedig néhány multinacionális cég, és pár magyar (nevű) munkaadó. Hogy a kormány jogtiprás árán az utóbbiak oldalára áll, az mindennel ellentétes, amit ez a hatalom nyolc éve egyfolytában állít magáról. Az ellenzék karakán kiállása pedig az adott helyzetben nem botrány, hanem az elvárható minimum. Ezzel együtt köszönet érte: a többséget (a választók többségét) ezúttal ők képviselték. 
Utóirat: a kormánytöbbség láthatóan tisztában volt vele, mi készül, ezért tudtak technikailag fölkészülni a pulpitus helyett a padsorokból vezényelt szavazásra. Így viszont az a kérdés is eldőlt, hogy vannak-e a Fidesznek beépített emberei (vagy legalább poloskái) a túloldalon.
Frissítve: 2018.12.13. 08:41