Érdekemberek kora

Hatalmas üdvrivalgás tört ki a brit parlament 14-es számú termében szerda este, amikor bejelentették: elbukott a brit miniszterelnök elleni, saját párttársai által indított bizalmatlansági indítvány. Theresa Maynek rég nem volt része ilyen sikerélményben. Két és fél éve tartó miniszterelnöksége inkább vesszőfutáshoz hasonlít, de erről nem csak ő tehet. Egyszer követett el súlyos hibát, amikor tavaly márciusban előrehozott választást íratott ki. Bár akkor még minden iroda a toryk biztos győzelmét vetítette előre, May végül csak a radikális északír párt, a DUP támogatásával tudta megalakítani az új kabinetet. A kormányfő azóta is vékony jégen táncol, már csak azért is, mert e kis tömörülés kormányzati részvétele miatt még inkább középpontba került a nagy kérdés: hogyan alakuljon a Brexit után az északír-ír határ sorsa.

Bárki vette volna át a kormányrudat a britek 2016 júniusi Brexit-referenduma után, ennél sokkal többet aligha érhetett volna el. Ha mondjuk Winston Churchillnek hívnák a kormányfőt, ő is ugyanazokba a falakba ütközött volna az Európai Unióval folytatott tárgyalások során, például az északír-ír határ kérdésében.

Churchill azonban már több mint ötven éve egy másik világban szippantgat elmaradhatatlan szivarjából, s biztosak lehetünk abban, hogy ha figyeli a mai brit politikát, sokszor mérgesen ingatja a fejét. Nagy-Britanniából ugyanis mintha eltűntek volna az igazán nagy formátumú politikusok. David Cameron korábbi miniszterelnök a saját politikai túlélése érdekében írta ki az uniós referendumot, amivel történelmi hibát követett el. Manapság a miniszterelnöki székre esélyesnek tartják a volt londoni polgármestert, majd külügyminisztert, Boris Johnsont is, aki dokumentálhatóan csak azért vált a hard Brexit nagy hívévé, hogy abból politikai tőkét kovácsoljon, és átvegye a toryk irányítását. Ezzel kissé elszámolta magát, mert a britek majdnem nyolcvan százaléka rossz ötletnek tartaná, ha ő lenne a következő kormányfő.

Jeremy Corbyn ellenzéki vezetőt ugyan hazájában és a nemzetközi színtéren is egy réteg valóságos rocksztárként élteti, ám e különleges elbírálásra nemigen szolgált rá. Sőt nagyon is veszélyes az a politika, amit folytat. Láthatóan arra vár, May végezze el a piszkos munkát a Brexit levezénylésével, hogy aztán megbuktathassa, és előrehozott választást írasson ki. Corbynnak esze ágában sincs megakadályozni a britek kilépését, azt pedig nehezen hihetjük el neki, hogy ő a kormányfőnél sokkal jobb megállapodást tudott volna kötni az EU-val. Theresa May már csak azért is hitelesebb nála, mert képes volt beismerni: hard Brexit nem létezik, s nem lehet elszakítani a London és Brüsszel közötti szálakat. Már csak azért sem, mert Nagy-Britannia korántsem számíthat az Egyesült Államokra úgy, mint régen.

May túlélte a bizalmi szavazást, de a következő választáson nem jelölteti újra magát. Azt azonban még alighanem ő sem tudja, hogyan lesz képes elfogadtatni a brit parlamenttel az EU-val kötött megállapodást. Az érdekemberekkel ugyanis nem könnyű szót érteni.