MSZP;választmány;Tóth Bertalan;rabszolgatörvény;

2018-12-15 11:44:03

Tóth Bertalan: Mindenért, ami ezek után történni fog, Orbán Viktor és kormánya a felelős

Az ellenzék minden lépését egyezteti, az MSZP arra használja országos hálózatát, hogy mindenütt segítsen a szakszervezeteknek, mindenhol tüntetéseket szervezzen - és mindenáron álljon ki az emberek jogaiért.

Visszautasítja az országra ráerőszakolt, törvénytelenül elfogadott rabszolgatörvényt az MSZP választmánya, deklarálta Kunhalmi Ágnes. A szocialisták választmányának elnöke szerint most annak lehetnek tanúi a választók, miképp próbálja meg kizárni a parlamentáris demokráciából az ellenzéket a hatalom - azt az ellenzéket, melynek képviselőit a választók küldték a Tisztelt Házba. Az ellenzék megsemmisítésének egyértelmű bizonyítéka a szocialista politikus szerint, hogy az Állami Számvevőszék megpróbálja ellehetetleníteni a Momentumot, és a Párbeszédet, miközben a többi formációra Kövér László épp azt igyekszik rábizonyítani, hogy puccskísérletet hajtottak végre, amikor az Országgyűlésben megpróbálták blokkolni a rabszolgatörvény elfogadását.

De bármennyi könnygázt is fújat a tüntetőkre a hatalom, bár hányszor is csapnak le a rendőrök gumibotjai, az ellenzék nem hátrál, sőt: pont ez a kormányzati erőszak kovácsolja egybe, jelentette ki Kunhalmi Ágnes. Aki szerint mindenkinek össze kell fogni, ha nem akar fél-, vagy épp teljes diktatúrában élni.

Az ellenzéki pártok, vette át a szót Tóth Bertalan, egységesen lépnek fel, a héten megállapodtak, hogy minden lépésüket egyeztetik. Hogy a lehető leghatékonyabb legyen, és országossá terebélyesedjen a tiltakozás, az MSZP választmánya, hangsúlyozta a párt elnöke, azt kéri, hogy a szocialisták használják országos hálózatukat, azaz, az összes helyi szervezetet

Mindenért, ami ezután történik, Orbán Viktor a felelős, szögezte le Tóth Bertalan, és sietett hozzátenni, hogy az MSZP és az ellenzék semmilyen erőszakkal nem értenek egyet: akkor sem, ha a demonstrálók követik el, akkor meg végképp nem, ha a rendőrök. De az obstrukció, a tüntetés, vont mérleget a pártelnök, semmiképp nem áll arányban azzal, amit Orbán Viktor művel ezzel az országgal. A kormány elvette a cafetériát, megfosztotta a kispénzűeket otthonaik felújításának lehetőségtől (lásd: a lakástakarékok kiradírozása) a rabszolgatörvénnyel pedig 400 óra pluszmunkát akar ráterhelni az amúgy is túlhajtott magyar dolgozókra.

Tóth Bertalan szerint ez az embertelenség annak tudható be, hogy  a kormány gyűlöli/megveti a küszködő kisembert. A hideg futkos a kormány hátán, amikor szóba kerülnek az emberek és a szakszervezetek - a kabinet gyakorlatilag több millió embert ki akar rekeszteni a társadalomból.

Természetesen az MSZP, a többi ellenzéki párttal együtt azért párhuzamosan megpróbálja a jog útját is járni: mivel álláspontjuk szerint a rabszolgatörvény közjogilag érvénytelen, így arra kérik a köztrásasági elnököt, hogy ezt, a törvényesség őreként mondja ki ő. Ám Kunhalmi Ágnes szerint erre kicsi az esély: Áder Jánostól a parlamenti felfordulásban annyira futotta, hogy mindenkinek boldog karácsonyt kívánt.