Kivételt tesz Budapesttel José Carreras

Publikálás dátuma
2018.12.16. 16:11

Fotó: LLUIS GENE / AFP
A világ egyik leghíresebb tenorja tavaly bejelentette, hogy nem turnézik többet. Azonban decemberben 19-én, szerdán mégis fellép a Papp László Budapest Sportarénában, egy gálakoncerten.   Nemrég pályafutása legfontosabb helyszínein – a londoni Albert Halltól Montevideóig – adott búcsúkoncerteket José Carreras, és ezután szögre is akasztotta a turnéruháját. Bár a 71 éves világhírű tenorista a turnézástól elbúcsúzott, a színpadtól szerencsére nem. Egyéni koncerteket még vállal, így látogat el Budapestre is.  A barcelonai születésű, katalán nevén Joseph Maria Carreras a leghíresebb karmesterekkel dolgozott együtt. Tehetségét korán felismerték, 5 évesen egy katalán rádióállomás adásában szerepelt, 11 évesen pedig fellépett a barcelonai Teatro Liceu színpadán. Fiatal korában eredetileg vegyésznek készült, de hamar rájött, hogy inkább a konzervatóriumba szeretne beiratkozni. 1971-ben az olaszországi Parmában megnyerte a nemzetközi Verdi énekversenyt. Első helyezése után Carlos Caballé (Montserrat Caballé testvére) lett a menedzsere, és hamarosan megnyíltak előtte a világ operaházai. Énekelt többek között a londoni Covent Gardenben, a New York-i Metropolitan színházban, a bécsi Operaházban, a milánói Scalában is, több operafilmet is forgatott. Azonban 1987-ben Párizsban tartózkodva a Bohémélet filmforgatása alatt megtudta, hogy akut leukémiában szenved.  Felgyógyulása után 1988-ban lépett fel újra, a barcelonai Diadalív előtti téren. Ezt követően két kollégájával, az olasz Luciano Pavarottival és a spanyol Plácido Domingóval együtt több koncertet adott a világ különböző városaiban, Három Tenor néven. José Carreras többször járt Magyarországon, kedvenc partnere volt Házy Erzsébet, Andor Éva, Tokody Ilona, Marton Éva és Rost Andrea is.    A repertoárja több mint 60 operát tartalmaz, melyek közül a legkiemelkedőbbek: a Bohémélet, a Don Carlos és a Carmen.
Szerző
Témák
José Carreras

Tarolt a Hidegháború a 31. Európai Filmdíjon

Publikálás dátuma
2018.12.16. 14:29

Fotó: AFP/Opus Film/Apocalypso Pictures
Pawel Pawlikowski jött, látott és csaknem mindent vitt – röviden így foglalható össze a 31. Európai Filmdíj gála eseményei, melyet szombat este rendeztek meg Sevillában. A magyar filmek közül csak egy koprodukciónak jutott elismerés.
Az Európai Filmakadémia szokásainak és ízlésének ismeretében nem meglepő a döntés. Egyrészt, mert általában itt is azok a kedvencek, amiket a májusi Cannes-i filmfesztiválon bemutattak és elismertek, másrészt meg maga Pawlikowski személye is fontos, nincs nála jelenleg fontosabb európai filmes. Így tényleg a szeme sem rebbent, amikor a Hidegháború című szerelmi-történelmi drámája lett a legjobb európai film 2018-ban. Persze, ehhez akkor még hozzájött a legjobb rendező, illetve a legjobb forgatókönyvírónak járó elismerések is – illetve közvetve a legjobb színésznőnek járó díj, mivel ezt pedig a „terhesen Hollywoodban ragadt” Joanna Kulig kapta. A híresen hangulatember hírében álló Pawlikowski egyébként elemében volt, igen humorosan reagált arra, hogy borítékolt helye volt a színpadon. A legjobb forgatókönyvíró díjnál megjegyezte, hogy ő igazi antiíró, mert amit papírra vet, az általában nem forgatja le. Ahogy mondta, a Hidegháború forgatókönyvének is volt vagy 193 változata. Ahogy pedig Joanna Kulig üzenetét olvasta fel a telefonjáról, az elment volna egy stand up produkciónak is. Szükség is volt ezekre a villanásokra az amúgy igen hosszú és unalmas gálán, mely a német humor és a spanyol szervezés bombasztikus elegyeként jellemezhető. De visszatérve a nagy győzteshez: az amúgy végig szerénységet sugárzó rendező megjegyezte, hogy úgy nyert ilyen sokat, hogy semmiféle lobbitevékenységet nem végzett a háttérben – nagy kérdés, hogy vajon az Oscar is ilyen könnyen fog-e neki menni. Mondjuk, szép lenne az Ida után az amerikai filmakadémiánál is duplázni. 
A legjobb európai színész kategóriája több szempontból is érdekes volt. A Hidegháború főszereplője, Tomasz Kot nem tudott nyerni, a józan ész és ítélőképesség azt diktálta volna, hogy a svéd származású dán színész, Jakob Cedergren kapja meg a díjat A bűnösért, hosszú idők óta a legjobb filmszínészi alakítást nyújtotta ebben feszült, ám egyetlen helyszínen játszódó thrillerben. A befutó viszont az olasz autodidakta színész, Marcello Fonte (Matteo Garrone: Dogman) lett. Ez két dolgot erősít meg: még mindig nagyon sok az olasz tag és az Európai Filmdíjak esetében nagyon számít, hol indul a film: nos, A bűnös a Sundance-en, a Dogman Cannes-ban. Előbbit minden bizonnyal nem látta a szavazók zöme, utóbbit igen. Mindazonáltal nekünk azért is volt fontos ez a kategória, mert 2017 legjobb európai színésznője, Borbély Alexandra prezentálta az elismerést. Egészen bájos volt a pillanat, amikor Borbély lekísérte Fontét, mivel a színésznő minimum két fejjel magasabb az olasz aktornál. Kifejezetten az Európai Filmdíjra jellemző papírforma érvényesült az elsőfilmes mezőnynél is, a Prix Fiprescinél, melyet nem mellékesen nem az alkotók, hanem a nemzetközi kritikusok ítélnek oda: a Cannes-ban többszörösen elismert Lány kapta, a belga Lukas Dhont drámája, mely egy transznemű kamaszról szól. Ez csak azért nem jó hír nekünk, mert erre a díjra a jelöltek között volt Szilágyi Zsófia kitűnő debütje, az Egy nap, de végül így nem jutott elismerés az év legjobb magyar játékfilmjének Sevillában. Mint ahogy sajnos a legjobb dokumentumfilm kategóriában sem a Tuza-Ritter Bernadett által jegyzett, huszonegyedik századi csicskatartásról szóló Egy nő fogságban aranyozódott be, hanem az Európai Filmakadémia egyik alapítójáról szóló Bergman 100. Amely, amúgy fantasztikusan jó film. De a jó hír, hogy végül nem távoztunk üres kézzel: az animációs film kategóriában a Még egy nap élet című lengyel-magyar-spanyol-német-belga koprodukció kapta az Európai Filmdíjat. A budapesti Puppetworks animációs filmstúdió közreműködésében készült animációs film világpremierje – micsoda meglepő fordulat – a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában volt, a budapesti Anilogue-on pedig fődíjat kapott. Rendezője, Raul de la Fuente kiemelte az ötszáz fős nemzetközi stáb összetartását és művészeti erejét. Amúgy egész este az egységes Európa mellett érveltek a művészek a különböző köszönő és felvezető beszédekben. 
A Hidegháború stábja
Fotó: CRISTINA QUICLER / AFP
Nincs gála nagy és bizonyított művészek elismerése nélkül, Sevillában sem volt ez másképp. Az életműdíjat Carmen Maura színésznő kapta, aki nagyon hosszasan kevert spanyol és angol nyelven köszönte meg, de, hogy mi volt a sztori nem sikerült desifrírozni. Az Európai Filmakadémia elnökségének tiszteletbeli díját (ezt ritkán szokták kiadni, eddig csak Michel Piccoli, Manoel de Oliviera, Michael Caine és Andrzej Wajda kapott ilyet) Costa-Gavras vehette át, aki viszont példásan rövid volt: „Ma olyanok vagyunk, mint amilyennek Európának lennie kéne. Együtt vagyunk más-más országokból, tudjuk kedvelni és elfogadni egymást.” – húzta alá. Az est nagy sztárvendége Ralph Fiennes volt, aki egyszerre angolként és európaiként aposztrofálta magát. De, ami ennél sokkal erősebb üzenet volt, azt pont a Szabó Istvánnal forgatott A napfény íze című filmjével jellemezte. Ahogy fogalmazott, ez egy zsidó család asszimilációjának története volt a magyar társadalomba. A család első cselekedete ennek érdekében az volt, hogy önként feladták a zsidó nevüket egy magyarért. A film végén, amikor az immár unoka főszereplő kijött a börtönből, jelképes tettként újra felvette a zsidó nevét, és azt mondta: így tud igazán szabadon lélegezni. „Ez a szabad lélegzés van most veszélyben. Populista politikusok, politikai korrektség és a közösségi média manipulációi miatt.” – jelentette ki Ralph Fiennes. Tegyük hozzá: aki nélkül ez a gála hamar feledésbe merülne.
Témák
film

Ti rabjai a földnek - megjelent Aranyossi Magda emlékirata

Publikálás dátuma
2018.12.15. 12:30
Aranyossi Magda és Pál 1956 környékén Leányfalun
Szembefordult osztályával, az úri Magyarországgal, lázadva a társadalmi igazságtalanság ellen: megjelent Aranyossi Magda emlékirata.
A cím, amit a kiadó választott, lírai, rezignált, melankolikus. Visszafogott nosztalgiát sejtet, diszkrét naftalinszagot áraszt, „ódon ritkaságok” hangulatát idézi. Ezt még fokozza a csupa báj és kellem borító is.
S mindezzel alaposan megtéveszti leendő olvasóját.
Mert a szerző lebilincselően izgalmas emlékirata mindennek éppen az ellenkezője. Határozott választások, kemény döntések, súlyos kockázatvállalások mozgatják ugyanis Aranyossi Magda életét. Férje oldalán fiatalon csatlakozik a kommunista mozgalomhoz. A Tanácsköztársaság bukása után együtt emigrálnak (itthon a fehérterror az életüket fenyegette), érvényes útiokmányok nélkül élnek Ausztriában, Olaszországban, Svédországban, Németországban és Franciaországban. mindenhol részt vesznek a hol fél-, hol illegális mozgalmi munkában. Majd a második világháború idején kalandos úton visszatérnek Magyarországra, s az antifasiszta ellenállás harcosai lesznek.
A szerző felnőtt életének jelentős része tehát permanens létbizonytalanságban, a teljes ideiglenesség állapotában, majd állandó életveszélyben telt. S mégis: az emlékezés egészét valami derű hatja át – az eszme vezérelte, értelmes cselekvés bizonyossága. Mert Aranyossi Magda tudatosan fordult szembe osztályával, az úri Magyarországgal, a szörnyű társadalmi igazságtalanságokkal, s legjobb meggyőződése szerint választotta a kommunisták által kínált megoldást. Reprezentatív típusba tartozik ezzel, példának Lukács Györgyöt vagy Déry Tibort említhetjük.
 
Az emlékirat másik hőse – természetesen és méltán – a férj, a szellemi és harcostárs: Aranyossi Pál, aki szintén megtagadta a kiváltságosok világát, aki megannyi nyelven beszélt akcentus nélkül, aki nyomdakészen fogalmazott, aki – valami lenyűgöző könnyedséggel, eleganciával – a legveszélyesebb helyzetekben is feltalálta magát. A kommunista mozgalom kicsit csodabogár européer értelmiségije: lapokat szerkeszt, fordít, fedőállásokban dolgozik, röpcédulákat gyárt. A szerző leánykori neve: Nádas Magda. Korunk egyik legnagyobb írójának, Nádas Péternek a nagynénje. Az unokaöcs széljegyzetekkel egészíti ki a memoárt, ezek sosem tolakodóak, leginkább kiegészítik egy-egy emlék tényeit, helyenként vitatnak is egy-egy megállapítást, amitől csak izgalmasabb, gazdagabb lesz az eredeti mű. (Nádas Péter a Világló részletek című gigantikus alkotásában magától értetődően kulcsszerepet szán legendás nagynénjének.) A kötetet a szerző válogatott levelezése, családi fotógyűjtemény teszi teljessé, a szerkesztés Nagy Boglárka munkája.
A felszabadulással záruló memoár tehát egy mindvégig hithű kommunista életének meghatározó szakaszát tárja elénk (lapjain egyébként megelevenedik a nyugati emigráció szinte teljes munkásmozgalmi Pantheonja). Ma visszatekintve, tudom, sokan legyintenek: illúziókergetés, önbecsapás az egész, idejétmúlt ügy.
Ne siessünk ezzel a legyintéssel!

Mert a társadalmi igazságtalanság elleni lázadás egyáltalán nem anakronizmus. Miként a kiszolgáltatottakkal, a kisemmizettekkel, a lent világával vállalt szolidaritás vagy az antifasiszta ellenállás sem. Az egyenlőség – nem konjunktúra kérdése. Márpedig Aranyossi Magda emlékiratában ezek a vezérlő, sorsformáló eszmények. S aki ezekre tette fel az életét, az történelmi léptékben nem válhat megcsalatottá.

Info

Aranyossi Magda: Én régi, elsüllyedt világom – Nádas Péter széljegyzeteivel Jelenkor, 2018

Témák
irodalom