„Ha nem jövök ki, megfulladok”

Több mint egy kilométer hosszú volt az a rabszolgatörvény miatt kirobbant újabb kormányellenes tiltakozáson indult menet.

„Anyukám! Miattad vagyok itt” – magyarázza egy fiatal szőke lány a telefonba a Hősök tere közepén. Vasárnap délután három óra van, a tér még csak szellősen telt meg, az egyes pártokhoz, mozgalmakhoz tartozók egyelőre külön-külön csoportosulnak, ez jól látszik a külön-külön lengedező MSZP-s, Párbeszédes, Momentumos meg szakszervezeti zászlókból. A diákok a szobrok tövében melegítenek kongákkal.

Egyelőre minden nyugodt és békés, olyannyira, hogy kicsivel arrébb, a Lendvay utca elején, a Fidesz székházánál kifejezetten jó a hangulat. Előbb az okoz némi derültséget, hogy a rendőrkordonnál megjelenik a Fővárosi Közterület Fenntartó két autója néhány hómunkással: tanácstalanul nézik, miként tudnák tüntetők és a kordont álló rendőrök lába alól eltakarítani a havat. A helyzetet végül az ott állomásozó egység parancsnoka oldja meg: a kordon pár percre szétnyílik, a sószóró autó betolat az utcába, csúszásmentesít, majd távozik, a tüntetés rendben folyik tovább. A váratlan lehetőséget senki nem akarta kihasználni, hogy esetleg „megrohamozza” a Fidesz székházát.

– Mire számít, lesz balhé? – kérdem az egyik álldogáló rendőrtől.

– Miattunk biztosan nem – hangzik a lakonikus válasz.

Nem sokkal később megérkeznek a Kétfarkú Kutya Párt aktivistái is, és rögtön mosolyra késztetnek rendőrt, tüntetőt az „Inkább az ágyban túlóráznék” feliratú transzparensükkel. Bár a tüntetés ekkor inkább még vidám matinéra emlékeztet, a tüntetőket faggatva hamar kiderül, senki nem jókedvéből van itt:

– Egyszerűen úgy éreztem, megfulladok, ha most nem jövök ki – mondja Székely Éva, aki egy „Tatabánya” feliratú tábla alatt álldogál barátnőjével, Mátrainé Dudinszky Erikával. Ő bolti eladó, és még szombaton is dolgozott, gyakran van egy pihenőnapja egy héten, vagyis testközelből ismeri, mi várhat a „rabszolgatörvény” alanyaira.

– Én nem is elsősorban a túlmunka, hanem általában Orbán Viktor miatt vagyok itt, nagyon rossz irányba viszi ezt az országot – mondja az asszony, majd hozzáteszi, kifejezetten örül, hogy a DK-tól a Jobbikig most minden ellenzéki párt egységesen mozdul. – Ha vannak is fenntartásaim a Jobbikkal, szerintem most ezeket félre kell tenni, az ellenzéknek továbbra is közösen kellene cselekednie.

Kérik írjam le azt is: az erőszakot mind a ketten elítélik, és remélik, hogy ezúttal nem lesz balhé.

Tatabányai az a két srác is, akik klasszikus punk szerelésben, és felnyírt hajjal készülnek a vonulásra. Egy helyi multinál dolgoznak, Ádám azt mondja, már így is kirúgással fenyegetik rendszeresen, ha nem vállal túlórákat, még többet dolgoznia semmi kedve, de állandó nyomás alatt tartják őket a főnökeik. Társa Zoltán arról beszél, munkaerőhiány ide, vagy oda, azért nem olyan könnyű új munkahelyet találni még egy Tatabánya nagyságú városban sem, ha az ember esetleg váltani szeretne. De ők is elsősorban azért vannak itt, mert „rengeteg szar dolgot csinált már ez a kormány”.

Időközben több ezresre dagad a tömeg, és az Andrássy úton elindul a menet a Parlamenthez. Ekkor találkozunk a demonstráció talán egyik legtudatosabb résztvevőjével, az ELTE-hallgató Attilával, aki egy „Független Bíróságokat!” feliratú táblát tart a magasba. Szerinte a rabszolgatörvénnyel együtt megszavazott közigazgatási bíróságok hosszabb távon még nagyobb veszélyt jelentenek a szabadságra, de ez most a szükségesnél kevesebb figyelmet kap.

Már a körúton vonulunk, amikor egy fiatal rendőrhöz csapódok. Mint kiderül, ő reggel öttől van szolgálatban, hogy mikor váltják le, arról fogalma sincs. „Már csak ezért sem szeretném, hogy bármi balhé legyen, annál később megyünk haza” – mondja fáradtan. A Nyugati téren járunk már, amikor befut a hír: a menet vége még az Andrássy úton, a Terror Házánál van, így a tömeg –még ha helyenként hézagos is a sor – több mint egy kilométer hosszú.

György klasszikus radikálbal kellékekkel, vörös zászlóval, vörös, illetve fekete fűzős bakanccsal tüntet. Ő a vasútnál dolgozik, eleve tizenkét órás műszakokban, és mint mondja, minden szolidaritása a rabszolgatörvény érintettjeié. A szakszervezeteket kritizálja, szerinte általában nem időben és nem kellő erővel lépnek fel, amikor a munkavállalókat sújtó intézkedéseket hoznak. László semmit nem bíz a véletlenre, „Orbán egy geci” feliratú kapucnisban állja, hogy boldog-boldogtalan lefotózza. Őt elő is állították az egyik tüntetésen.

– Azt mondta egy rendőr, üres sörösdobozt dobtak a sorfal felé, de egy üres dobozt el sem lehet hajítani – érvel ártatlansága mellett. Odabent viszont – idézi fel – teljesen korrektek voltak vele, sőt: „Igazából a rendőrök azt mondták, hogy egyetértenek velünk, mert őket is összevissza szívatják a túlórákkal”.

A tömeg végül késő délután ért az Alkotmány utcába, ahol színpad várt az embereket. "Orbán, takarodj!"; "Mocskos Fidesz!"; "Viktátor, Viktátor!" – kiáltják hosszan az emberek, és skandálásukat csak beszédek "akasztják meg". Az egykori KDNP-s Lukácsi Katalin például Beer Miklós katolikus püspök levelét olvassa fel, melyben a püspök azt írta, az emberekben keserűség van, mert nem hallgatják meg a szavukat, s tiszteli bennük a kitartást, ahogy a hideg idő ellenére kiállnak egymást erősítve a céljaikért.

A beszédek elhangzása után a " Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr!" címmel meghirdetett tüntetés azzal zárult, hogy a békés demonstrálók egyszerre kiáltották: "Boldog karácsonyt!"

A tömeg ezután – az elmúlt napokhoz hasonlóan – belvárosi sétára indult, majd a menet a köztévé Kunigunda utcai székházához vonult.