János, Fanni és Viktor

A karót nyelt államfő minden mondatával egyet lehetne érteni - ha el tudnánk vonatkoztatni attól, hogy kitől halljuk.
Áder János újévi köszöntőiben Weisz Fanni a legjobb. Jelnyelvi tolmácsként ráirányítja a figyelmünket fogyatékkal élő embertársainkra. A jelnyelv utat nyit a siketek előtt: bevonja őket a társadalomba, az oktatásba, a munkaerőpiacra. Ha van valami, amit a Fidesz hosszú ideje következetesen, ésszel és általános támogatással tesz, az a korábban téves szakmai koncepciók következtében háttérbe szorított jelnyelv használatának  kiterjesztése. Az is tisztességes és szimpatikus döntés, hogy Kósa Ádám személyében a siketeket és nagyothallókat képviselő fiatalembert küldtek az Európai Parlamentbe. Ha egy csöpp eszük van, megkímélik Jánost az évente ismétlődő blamától, és eleve Fannira bízzák, hogy mondjon valami meleget, derűset és előremutatót a magyaroknak. Például a nemzet egységéről, amelynek megtestesítésére Áder képtelen. Nem arról van szó, hogy mindig hallgasson a Sándor palota előtt "Ne írd alá, János!"-t skandáló tömegre, de legalább megpróbálhatná érzékeltetni, hogy van véleménye arról, amit párttársai tesznek Magyarországgal. A karót nyelt államfő minden mondatával egyet lehetne érteni - ha el tudnánk vonatkoztatni attól, hogy kitől halljuk. Az ünnepekből gúnyt űző cinizmusnak tűnik, ha ő beszél arról, hogy "mondjunk nemet az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásukban, méltóságukban sértő cselekedetekre... a mindenkin átgázoló törtetésre, a becstelenségre, mások tisztességének elvitatására". Az embernek kedve lenne visszaszólni: Öreg, ezt talán az éppen a palotád mellé költöző cimborádnak mondd meg! No de mit is írunk, hiszen ő az elnök, akinek rangja okán kijár a tisztelet. Csakhogy nem árt tisztázni, mit tisztelünk közjogi méltóságainkban. Nem a bajszukat, a pocakjukat, az eszüket, nem emberi erényeiket vagy gyarlóságaikat, hanem magunkat. Az őket megválasztó népet. Ádert a választók kisebbségének szavazataival kétharmados parlamenti többséget szerző kormánypárt képviselői tették meg elnöknek, ő pedig csak nekik próbál megfelelni. Ahhoz, hogy társadalmi értelemben legitim köztársasági elnök legyen, tennie is kéne valamit. Például elmehetne Göncz Árpád sírjához, és helyezhetne rá egy szál virágot. Mondhatna egy valóban kiegyensúlyozott, a feszültséget enyhítő beszédet. Esetleg beleszőhetne egy-két mondatot arról is, hogy az utóbbi hetekben voltak bizonyos demonstrációk, s a hatalomnak figyelembe kellene vennie az övétől eltérő véleményeket is. Olykor meghívni a köztévé műsoraiba az ellenzék politikusait. A parlament elnökét is inthetné, hogy saját indulataitól is óvja meg a Ház tekintélyét, ne csak az ellenzéktől. Végül az Alkotmánybírósághoz küldhette volna a rabszolgatörvényt. Egyiket sem tette. Úgyhogy Áder már régen nem hiteles. Az ő szájából még a zöld közhelyek is hamisak. Pedig mi mindannyian igent mondunk a tisztább környezetre, vizeink, földjeink, erdeink védelmére. Csak közben a párttársai felszámolták Magyarországon az intézményes környezetvédelmet. Is. A tévében Áder beszél, de Orbánt halljuk.
2019.01.01 09:06
Frissítve: 2019.01.02 09:10

Tiszteletkör

Alighanem tét nélküli kört futnak ellenzéki képviselők azzal, hogy a Jobbiktól a DK-ig egységesen a rabszolgatörvény megsemmisítését várják az Alkotmánybíróságtól (Ab). A felvetés jogos és ésszerű, a módszer kevésbé.
Pedig érvek bőven vannak amellett, hogy miért kellett az Ab-hez fordulni, miután a parlament emlékezetes, december közepi ülésnapján önmaga paródiájába fordult át a törvénygyár. Latorcai János nem a pulpitusról, hanem a képviselői padsorokból vezette az ülést, a folyamatot Orbán Viktor és más fideszesek testükkel „biztosították”, és szavazókártyák nélkül is lehetett voksolni, így csak az nem nyomott más helyett gombot, aki nem akart. A törvényszöveg kapcsán is lehetne sorolni az alapjogok, például a pihenéshez való jog sérelmét, azt, hogy a munkavállalókat  kizsákmányolhatják – persze tudjuk, szigorúan „önkéntes” alapon.
Több mint 50-en (ennyi képviselő kell az utólagos normakontrollhoz) attól a testülettől várnak mielőbb választ, amelyik mindent tesz, csak gyorsan nem reagál. Majdnem két éve, hogy a tüntetéseket és felháborodást kiváltó lex CEU az Ab elé került. Döntés nincs, az egyetem nagy része költözik, az Ab meg felfüggesztette az eljárást az Európai Bíróságon indult kötelezettségszegési eljárások lezárásáig. Pontosan ugyanez a helyzet a civiltörvénnyel. A plakáttörvénynél „csak” másfél évet kellett várni, amíg elhajtották az ellenzékieket a beadványukkal együtt.
A politikailag kényes kérdésekben rendre előkerül a nagy trükk: az Ab-t utólagos normakontrollnál nem köti semmilyen határidő, szemben azzal, ha az államfő kér előzetes kontrollt (akkor 30 napon belül dönteni kell). Áder János hozta a formáját, aláírta a túlóratörvényt. Most az Ab-n a sor. A túlóratörvény pedig – az ellenzékiek beadványával együtt – feliratkozhat a várakozók hosszú listájára.
2019.01.16 09:16

Drága hazánk

Nekünk olyan ügyes kormányunk van, amely hajszálpontosan megsaccolta, hogy a tavalyi infláció 2,7 százalékos lesz - és lám, jóslata be is vált. Éppen ennyit romlott a forint 2018-ban, és a nyugdíjasok közül azok a szerencsések, akik a Magyar Államkincstár rakoncátlankodó informatikai rendszere dacára már hozzájutottak januári járadékukhoz, tapasztalhatták, hogy pontosan ennyivel több pénz jelent meg a számlájukon az előző hónaphoz képest. 
Az persze merőben talányos, hogy milyen képességek szükségeltetnek ehhez a fantasztikus telitalálathoz, de ha a mindennapi tapasztalatainkat összehasonlítjuk a KSH keddi inflációs adataival, akkor sajnos nemigen találunk közös pontokat. Mint tudjuk, a fogyasztói árindex alakulásának kiszámíthatónak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. Látszólag a hazai pénzromlás ütemének alakulása mindenben megfelel ennek a kritériumnak. De csak látszólag!
A hazai infláció rejtelmeiben kutakodók felfigyeltek például egy érdekes jelenségre. Hosszú évek óta látjuk, hogy a magyarok öltözködésének alapelemévé váltak a Távol-Keletről származó ruházati termékek, kevésbé szépségük, mint inkább alacsony áruk miatt. De mivel az úgynevezett kínai piacok, áruházak, boltok valódi forgalmáról csak közelítő becsléseink voltak, így tényleges árszínvonalukat alig-alig lehetett nyomon követni. Az online pénztárgépek megjelenése némi rendet teremtett ebben a kusza világban, viszont mintha az árakat meghatározó néhány nagykereskedő a vevőkön kívánt volna bosszút állni az adófegyelem megjelenéséért: drasztikus áremelést hajtottak végre. Ez azonban nem, vagy csak részben jelent meg az inflációs statisztikában. Mondanunk sem kell, hogy erre is lehet szakmainak tűnő magyarázatot adni, miként a létminimumszámítás elhagyására is.
Ennél azonban keményebb dió, hogy miért vezetnek be újabb és újabb fogalmakat a jegybank háza táján - annak érdekében, hogy a lassan három esztendeje szunnyadó, 0,9 százalékos, ma már nevetségesnek mondható alapkamaton a világért ne kelljen emelni. Először a kőbe vésettnek tekintett 3 százalékos inflációs küszöböt - azt az értéket, ahol már emelni kellett volna - tolták ki négy százalékosra. Ezt követte a maginfláció figyelembe vételének havi bevezetése. (Ennél a mutatónál az üzemanyagok, az energia és a gyógyszerárak változását figyelmen kívül hagyják.) Most pedig feltűnt egy - jegyezzük meg: szintúgy követhetetlen - újabb mutató: a volatilis (változékony) áralakulásoktól megtisztított.
A statisztikai adatokkal is az történik, mint Arany János balladájának Ágnes asszonyával, aki a patakban "régi rongyát" igyekszik fehérre mosni, de sikertelenül. A fogyasztó azt tapasztalja, hogy az emelkedő bérekre tekintettel a termelők és szolgáltatók már nem elégedettek az elmúlt öt esztendőben alig-alig növekvő áraikkal. Ezért egyre többet hárítanak át megnövekedett költségeikből a fogyasztókra. Jól érzékelhető például, hogy az alapvető élelmiszerekért egyre többet és többet kell fizetni. És ezt a maszatot még Ágnes asszony sem tudja rólunk lesikálni.
2019.01.16 09:00
Frissítve: 2019.01.16 09:05