Áder János újévi köszöntőiben Weisz Fanni a legjobb. Jelnyelvi tolmácsként ráirányítja a figyelmünket fogyatékkal élő embertársainkra. A jelnyelv utat nyit a siketek előtt: bevonja őket a társadalomba, az oktatásba, a munkaerőpiacra. Ha van valami, amit a Fidesz hosszú ideje következetesen, ésszel és általános támogatással tesz, az a korábban téves szakmai koncepciók következtében háttérbe szorított jelnyelv használatának kiterjesztése. Az is tisztességes és szimpatikus döntés, hogy Kósa Ádám személyében a siketeket és nagyothallókat képviselő fiatalembert küldtek az Európai Parlamentbe.
Ha egy csöpp eszük van, megkímélik Jánost az évente ismétlődő blamától, és eleve Fannira bízzák, hogy mondjon valami meleget, derűset és előremutatót a magyaroknak. Például a nemzet egységéről, amelynek megtestesítésére Áder képtelen. Nem arról van szó, hogy mindig hallgasson a Sándor palota előtt "Ne írd alá, János!"-t skandáló tömegre, de legalább megpróbálhatná érzékeltetni, hogy van véleménye arról, amit párttársai tesznek Magyarországgal.
A karót nyelt államfő minden mondatával egyet lehetne érteni - ha el tudnánk vonatkoztatni attól, hogy kitől halljuk. Az ünnepekből gúnyt űző cinizmusnak tűnik, ha ő beszél arról, hogy "mondjunk nemet az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásukban, méltóságukban sértő cselekedetekre... a mindenkin átgázoló törtetésre, a becstelenségre, mások tisztességének elvitatására". Az embernek kedve lenne visszaszólni: Öreg, ezt talán az éppen a palotád mellé költöző cimborádnak mondd meg!
No de mit is írunk, hiszen ő az elnök, akinek rangja okán kijár a tisztelet. Csakhogy nem árt tisztázni, mit tisztelünk közjogi méltóságainkban. Nem a bajszukat, a pocakjukat, az eszüket, nem emberi erényeiket vagy gyarlóságaikat, hanem magunkat. Az őket megválasztó népet.
Ádert a választók kisebbségének szavazataival kétharmados parlamenti többséget szerző kormánypárt képviselői tették meg elnöknek, ő pedig csak nekik próbál megfelelni. Ahhoz, hogy társadalmi értelemben legitim köztársasági elnök legyen, tennie is kéne valamit. Például elmehetne Göncz Árpád sírjához, és helyezhetne rá egy szál virágot. Mondhatna egy valóban kiegyensúlyozott, a feszültséget enyhítő beszédet. Esetleg beleszőhetne egy-két mondatot arról is, hogy az utóbbi hetekben voltak bizonyos demonstrációk, s a hatalomnak figyelembe kellene vennie az övétől eltérő véleményeket is. Olykor meghívni a köztévé műsoraiba az ellenzék politikusait. A parlament elnökét is inthetné, hogy saját indulataitól is óvja meg a Ház tekintélyét, ne csak az ellenzéktől. Végül az Alkotmánybírósághoz küldhette volna a rabszolgatörvényt.
Egyiket sem tette. Úgyhogy Áder már régen nem hiteles. Az ő szájából még a zöld közhelyek is hamisak. Pedig mi mindannyian igent mondunk a tisztább környezetre, vizeink, földjeink, erdeink védelmére. Csak közben a párttársai felszámolták Magyarországon az intézményes környezetvédelmet. Is.
A tévében Áder beszél, de Orbánt halljuk.