Csalfa görög remények az újabb választás árnyékában

Publikálás dátuma
2019.01.04. 11:30
Alekszisz Ciprasz aggódhat, mert valószínűleg nem sokáig lesz már miniszterelnök
Fotó: ANGELOS TZORTZINIS / AFP
Viharos év várható Görögországban. Október 20-ig parlamenti választást rendeznek, amely teljesen átrendezheti a jelenlegi politikai erőviszonyokat. Valószínűtlen ugyanis, hogy a jelenlegi Sziriza-ANEL-koalíció marad hatalmon, annál is inkább, mert ez utóbbi nacionalista párt a közvélemény-kutatások szerint nem is kerül majd be a törvényhozásba. A másik probléma, hogy az ellenzék vezető ereje, az Új Demokrácia (ND) mintegy tíz százalékkal vezet Alekszisz Ciprasz miniszterelnök Szirizája előtt. Bizonyos szempontból történelmi lesz 2019 Görögország számára, hiszen az ország tavaly került ki a hitelmegállapodás hatálya alól, vagyis elvileg szabad piaci szereplővé vált. A kockázatok azonban nem szűntek meg. A kormánynak az idén hétmilliárd eurót kell költenie hiteltörlesztésre, egyebek mellett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kölcsönzött pénz egy részét egyenlítik ki. A pénzügyminisztérium a Bloomberg értesülései szerint azt tervezi, hogy – mihelyst a gazdasági környezet esélyt ad erre - közepes lejáratú államkötvényeket bocsát ki, ezzel tesztelve a piacot, mennyire tartja vonzónak. A görög helyzet azonban rendkívül törékeny. Bármikor lesújthat Damoklész kardja egy bírósági ítélet formájában. 2013-ban csökkentették a nyugdíjakat, s a legfelsőbb bíróság az idén arról dönt, alkotmányellenes volt-e ez a lépés. Ha igen, a kormánynak 15 milliárd eurót kellene visszafizetnie, ami a bruttó nemzeti termék nyolc százaléka. Sőt, szakértők szerint egy ilyen bírósági döntés további 4 milliárd euróval terhelné meg az államkasszát. S akkor még nem beszéltünk a bankrendszer súlyos nehézségeiről, illetve a továbbra is alacsony, mindössze 1 százalékos GDP emelkedésről. Mivel azonban választási év van, ígéretekből sincs hiány. Ciprasz kormányfő kilátásba helyezte, hogy 25 ezer embert vesznek fel a közszférába, Kiriakosz Micotakisz, az Új Demokrácia vezetője viszont azt közölte, ha ő kerülne hatalomra, jelentős adókönnyítéseket vezetne be.

Maradt a propagandaháború: megjósolhatatlan az orosz-ukrán taktika

Publikálás dátuma
2019.01.04. 11:00

Fotó: AFP
Kérdéses az óév végén létrejött fegyvernyugvás jövője, de a megtévesztő szócsaták még mindig a hibrid hadviselés legtűrhetőbb válfaját jelentik.
December 29-én lépett életbe a tűzszünet a Donyec-medencében (Donbasz) húzódó frontvonal mentén, ahol az Oroszország által támogatott donyecki és luhanszki „népköztársaság” fegyveresei néznek farkasszemet az ukrán kormányerőkkel. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) azt reméli, hogy a fegyverek némák maradnak az ortodox karácsony, január 7. után is. Az eddigi tűzszüneti megállapodásokat sorra megszegték ebben a 2014 óta tartó háborúban, amelyben az ENSZ becslései szerint mintegy 10 ezren haltak meg, köztük 2700 polgári lakos. Moszkva csaknem öt évvel ezelőtti agresszív ukrajnai fellépése – a Krím elcsatolása és a Donbasz térségében élő orosz nacionalisták fellázítása – nyomán a világ megismerte a hibrid hadviselés fogalmát, ami nagyjából azt fedi, hogy az oroszok a nyílt és közvetlen katonai erő alkalmazása mellett kiterjedten alkalmazzák a gazdasági, diplomáciai, politikai nyomásgyakorlás, a zsarolás, valamint legfőképpen a megtévesztés, dezinformáció széles eszköztárát is. Ide tartozhat adott esetben – mint az például a Krím elfoglalásakor tapasztalható volt - az azonosító jelzés nélküli „zöld emberkék” bevetése, a reguláris erők álcázása, olyan önkéntesekből álló csapatként való feltüntetése, amelyre a moszkvai vezetésnek úgymond nincs ráhatása, valamint a megtévesztő álhírek, alaptalan vádaskodások terjesztése, a tényleges vagy potenciális ellenfelek összezavarása, elbizonytalanítása, köztük bizalmatlanság keltése.  Az elmúlt hetek eseményei során az orosz propaganda mondhatni tobzódott az ilyen dezinformációs műveletekben, miközben az elnökválasztásra készülő Ukrajnában is alaposan felpörgött az aggodalomra okot adó hangulatkeltés. A vészjósló előjelekhez képest már annak is örülni kell, hogy egyáltalán megállapodtak a tűzszünetben.    Ezek az előjelek konkrétan a november 25-i incidenshez kapcsolódtak. A Fekete-tengeren, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyek a Kercsi-szoroson keresztül az Azovi-tengerre próbáltak volna átjutni. Az oroszok a három hajót lefoglalták, a 24 főnyi legénység ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indítottak. Kijev szerint az ukrán hajók előre jelezték áthaladási szándékukat a Kercsi-szoroson, ráadásul az orosz figyelmeztető lövések nyomán már visszafordultak, amikor az oroszok rájuk támadtak. Moszkva ezzel szemben azt állítja, hogy az ukrán vízi járművek provokálták ki az összetűzést, tudatosan megsértették az orosz területi vizeket, és a figyelmeztető lövéseket is semmibe vették.  Oroszország engedélyhez köti a Kercsi-szoroson való áthaladást, ami nemzetközi jogi értelemben több mint problémás. A szoros ugyanis a Krím keleti nyúlványa és Oroszország között húzódik, tehát de facto mindkét partja orosz ellenőrzés alatt áll ugyan, ám de jure a Krím ma is Ukrajnáé. A szoros orosz lezárása ráadásul elvágja a Fekete-tengertől az Azovi-tenger partján található ukrán kikötőket.  Ugyanakkor azon túl, hogy Ukrajna és a nemzetközi közösség nem ismeri el a Krím orosz annektálását, ukrán illetékesek kilátásba helyezték azt is, hogy akár lépéseket tehetnek a szoros fölött az oroszok által – a kijevi álláspontból következően illegálisan - emelt hatalmas híd üzemelésének a megakadályozására. Az oroszok biztonsági szempontokra hivatkozva vezettek be drákói szabályokat a Kercsi-szoroson való áthaladásra, és azt állítják, hogy az ukránok fel akarják robbantani a kercsi hidat.    A november 25-i incidens nyomán Kijev az ország 10 megyéjében hadiállapotot vezetett be 30 napra. E döntés nyomán az orosz propagandagépezet gőzerővel kezdte sulykolni, hogy a hadiállapot célja Petro Porosenko ukrán elnök hivatalban maradása. Ukrajnában ugyanis március 31-én tartják az elnökválasztás első fordulóját. (Ha egyetlen jelölt sem kap abszolút többséget, akkor április 21-én második forduló dönt.)  A közvélemény-kutatások szerint jelenleg nem Porosenkónak áll a zászló, hanem Julija Timosenkónak, aki korábban volt már kormányfő, aztán korrupciós vádakkal börtönbe is csukták, és most jónak látszanak az esélyei a hatalom visszaszerzésére. Timosenkót „gázhercegnőnek” is nevezik – ő volt az, aki miniszterelnökként Ukrajna számára sokak szerint kedvezőtlen gázszállítási megállapodást kötött Oroszországgal. Egyes elemzések szerint ha elnökké választják, akkor enyhülhet az ukrán-orosz konfliktus, amely Porosenko alatt nem tudott kimozdulni a patthelyzetből, a be nem fagyott, legfeljebb csak „takaréklángon” tartott állóháború állapotából. Moszkvában tehát az a „narratíva”, hogy Porosenko a kercsi incidenssel és a hadiállapottal „honvédő bajnoknak” próbálja beállítani magát. Évvégi összegző sajtótájékoztatóján Vlagyimir Putyin orosz elnök tett is olyan megjegyzést, hogy a hadiállapottal „az egyik pályázónak” sikerült növelnie saját győzelmi esélyeit. Mondta ezt annak ellenére, hogy a harminc nap elteltével, december 26-án Porosenko a hadiállapot megszüntetése mellett döntött  – ahelyett, hogy meghosszabbította volna –, és a légkör kedvező változása most lehetővé tette a tűzszünet életbe léptetését.  Kevesebb, mint 24 óra elteltével ugyan az ukrán fél már arról számolt be, hogy a túloldalról gránátvetővel megsértették a fegyvernyugvást, de áldozatokról nem szólt a közlemény. Az viszont már kifejezetten nyugtalanító, hogy az ukrán katonai hírszerzés a tűzszünet első napján közölte: számos titkosszolgálati jelzés utal arra, hogy az oroszok vegyi fegyver alkalmazását készíthetik elő a Donbasz térségében. Az ottani szakadár erőkhöz állítólag vegyi hadviselésben, illetve mérgező anyagok alkalmazásában jártas orosz katonai specialisták érkeztek, valamint különböző vegyvédelmi eszközöket is a térségbe juttattak az oroszok, mégpedig olyan állítások kíséretében, hogy valójában az ukrán fél akar vegyi fegyvert alkalmazni, és aztán meg akarja vádolni a donyecki és luhanszki szakadárokat.  Eközben Ukrajna és Oroszország kölcsönösen különböző szankciókkal sújtja egymást. Részben a kereskedelmet korlátozzák, részben pedig olyan személyek beutazását tiltva, illetve vagyonát zár alá véve, akiknek a hivatali szerepét, illetve magatartását különösen sérelmesnek tartják. Ukrajna most ráadásul egyoldalúan 12-ről 24 tengeri mérföldre terjesztette ki az úgynevezett tengeri csatlakozó övezet határát. Ezen belül a parti őrség hajói feltartóztathatják, átkutathatják, lefoglalhatják és üldözőbe is vehetik azokat a kereskedelmi hajókat, amelyekkel szemben felmerül a csempészet, illetve egyéb jogsértések gyanúja. Hadi- vagy állami hajókkal nem tehetik meg, de a kijevi rendelkezés újabb konfliktusfelületet teremthet Oroszországgal.  Az orosz-ukrán propagandaháború tehát mit sem veszít a hevességéből, mindkét fél sötét szándékokat tulajdonít a másiknak. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy az ukrán, illetve az orosz vezetés milyen taktikát választ, a szavakon túl megpróbálkozik-e tényleges, érdemi katonai lépésekkel. Vagyis valamelyikük tesz-e lépéseket, hogy elősegítse, vagy éppen meghiúsítsa Porosenko választási győzelmét.

Médiaszabadság tilalmakkal

Frane Maroevic, aki az EBESZ médiaszabadság-képviselőjének, Harlem Désirnek a hivatalvezetője, nemrégiben Bécsben - egy nemzetközi újságírócsoport tagjainak - elmondta: hivataluk együttműködik az ukrán műsorszórás-szabályozó hatósággal, és ennek keretében tanácsokat adnak az ukrán félnek, mert „a jogállamiság megkerülésének, önkényes adminisztratív eljárásnak látszik, ha csatornákat egyszerűen betiltanak a propaganda elleni harcra hivatkozva”. Ukrajnában ugyanis több tucat orosz tévécsatornát betiltottak. *Ugyanennek az újságírócsoportnak Galina Petrenko, a Detektor Media nevű ukrán nem-kormányzati szervezet képviselője elmondta: az utóbbi időben kifinomultabb lett az orosz propaganda. Ennek ellenére a kijevi kormányzat által ellenőrzött területeken végzett felmérés azt mutatja, hogy a lakosság 86 százaléka az ukrán nemzeti tévécsatornákból tájékozódik az ország ügyeiről, és 57 százalék alapvetően hitelt ad a nemzeti csatornák által közvetített információnak. Mintegy 60 százalék ugyanakkor hiányolja a központi kormányzat által nem ellenőrzött területekről szóló információt. 

Trump már menne Szíriából

Publikálás dátuma
2019.01.04. 09:30
Akcióban az M777-es tarack Rakka, az Iszlám Állam „fővárosa” ostrománál
Fotó: ZACHERY LANING / LANCE CPL
Amilyen nehezen döntött Barack Obama a beavatkozás mellett, olyan könnyedén vonul ki Donald Trump. A jelenlét már csak stratégiailag, és nem a harctéri feladatok miatt fontos.
Meglepetésként robbant a hír december végén, hogy Donald Trump szoros határidőn belül kivonja az amerikai csapatokat Szíriából, pedig a lépés korántsem volt előzmény nélküli. Egyáltalán, már az amerikai jelenlét sem magától értetődő, a csapatok nehezen is érkeztek. Az előző elnöknek, a demokrata Barack Obamának ugyanis nagyon nem fűlt a foga belekeveredni egy újabb háborúba. Olyannyira nem, hogy bár  2012-ben még ő maga húzta meg a vegyi fegyverek bevetését „vörös vonalként”, végül a szíriai kormányerők több gáztámadása dacára is elmaradt a beavatkozás. Helyette az oroszok közvetítésével Damaszkusz beleegyezett vegyi fegyvereinek megsemmisítésébe, így ezután jobbára már csak hagyományos eszközökkel mészárolták egymást a szemben álló felek... A 2011-es úgynevezett arab tavasszal kirobbanó szíriai háborúban Obama eleinte még attól is ódzkodott, hogy jelentősebb támogatást nyújtson a lázadóknak. Az első két évben a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) hivatalos segítsége kimerült némi tanácsadásban, hírszerzésben és „nem halálos” felszerelés biztosításában. 2013-ban aztán a hírszerzés egymilliárd dolláros, majd a következő évben a Pentagon egy ötszáz millió dolláros kiképzési program indításával próbált lendületet adni a lázadóknak és megálljt parancsolni a hirtelen felbukkanó Iszlám Államnak. Utóbbi csúfos kudarcot vallott: a támogatást egy év után teljesen leállították, miután kiderült, hogy alig néhány tucat harcost sikerült kiképezni a védelmi minisztérium által remélt 15 ezer helyett, mivel az önkéntesek nem szívesen vállalták, hogy elsősorban az Iszlám Állam, és nem az Aszad-rezsim ellen fognak fegyvert. A CIA programja már sikeresebbnek bizonyult, ami különösen a leszállított páncéltörő rakétáknak hála a harctéren is változást jelentett, de az amerikai segítség így is legfeljebb az életben maradáshoz volt elég, a háború megnyeréséhez nem. Washington számára a legnagyobb dilemmát végig az okozta, hogy attól tartott, a megosztott és ellenőrizhetetlen „mérsékelteknek” juttatott fegyverek végül a szélsőségeseknél kötnének ki. Nem is alaptalanul, hiszen még az óvatosság és a rendkívül szigorú szabályok ellenére is érkeztek jelentések arról, hogy amerikai fegyverek vagy az általuk kiképzett harcosok terrorszervezeteknél bukkantak fel. Fordulatot két esemény hozott. 2014-ben az, hogy Szíriában és Irakban felbukkant a gyors és látványos katonai sikereket elérő, brutális kegyetlenségével az egész világot sokkoló Iszlám Állam, a következő évben Oroszország beavatkozása a szíriai háborúba. Az első következményeképpen az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció „hadat üzent” a terrorszervezetnek, míg a második eredményeképpen a háború lassan a szír kormányerők javára billent. Hiába léptek azonban amerikai bakancsok Szíriába - először 50 fő érkezett, s fokozatosan lett belőle a mostani kb. kétezer -, a beavatkozás a „terepen” főként a kurd többségű Szíriai Demokratikus Erők kiképzésére, valamint tanácsadásra, hírszerzésre korlátozódott. Azért nem kizárólag: 2017 novemberében az amerikai tengerészgyalogság például azzal büszkélkedett, hogy Rakka ostrománál öt hónap alatt 35 ezer lövést adtak le, ami Vietnam óta példátlan tüzérségi támogatást jelent. A háború legjava azonban amerikai részről végig a levegőben zajlott. A koalíció múlt év végéig 31 406 légicsapást hajtott végre az Iszlám Állam ellen, ebből 13 315-öt Irakban, 14 660-at Szíriában. A nyilvános adatbázisból az is kiderül, hogy az utóbbi hónapokban Irakban minimálisra csökkent az aktivitás, Szíriában viszont szinte nem telt el nap légi támadások nélkül. Érdemes azt is felidézni, hogy hivatalba lépése után nem sokkal Donald Trumpnak egyik első dolga volt elkaszálni a CIA egymilliárd dolláros szíriai programját, amelyet haszontalannak ítélt. Döntésének egyik fő támogatója a hírszerzés akkori igazgatója, Mike Pompeo, aki azóta a külügyminiszter lett.
Az elnök karácsony előtt azzal indokolta a kivonulást, hogy az Iszlám Államot legyőzték, így nincs miért maradni. Ennek igazságtartalmáról megoszlanak a vélemények, ám az biztos, hogy az amerikai katonák jelentősége most már inkább csak jelenlétükben, mint konkrét harctéri feladatukban rejlik. Esetleges távozásuk inkább stratégiai jelentőségű: eddigi szövetségeseiket, a kurdokat elárulva szabad utat adna egy esetleges török offenzívának, és átengedné a terepet Oroszországnak. Részben Iránnak is, ám ezt talán ellensúlyozhatja, hogy néhány arab állam máris látványosan nyitott Damaszkusz felé, amivel a szír rezsim kiszolgáltatottsága is változhat. Trump ezekben a hatalmi játszmákban már nem akar részt venni, ám decemberi, 30 napon belüli csapatkivonásra utaló tweetje után fokozatosan puhul az álláspontja. A republikánus szenátorok, illetve az elnököt általában támogató jobboldali megmondóemberek bírálata, illetve James Mattis védelmi miniszter lemondása nyomán a Pentagon most egy minimum 120 napos terven dolgozik, míg az elnök hétfőn úgy fogalmazott, hogy ő sosem akart gyorsan távozni Szíriából, szerdán pedig már a kurdok megvédésének szükségességéről beszélt. Lindsay Graham republikánus szenátor szerint most végre nyugodtan újra lehet értékelni a helyzetet.

Ahol bőséggel arat a halál

A tavalyi évben legalább 6964 civil áldozatot követelt a háború Szíriában - írta nemrégiben közzétett jelentésében a Syrian Network for Human Rights nevű szervezet. Statisztikáik szerint a legtöbb, 4162 ártatlan haláláért a szíriai kormányerők és iráni milíciák felelősek 2018-ban. A szélsőséges csoportok 478, az orosz bombázások 467, az amerikai légi csapások 417 civillel végeztek. Az Egyesült Államok saját vizsgálatai alapján is vezet statisztikát a civil áldozatokról. Múlt év végi adataik szerint 2014 augusztusa óta legkevesebb 1139 civil életét követelték a koalíció légicsapásai Irakban és Szíriában. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja becslései alapján tavaly csaknem 20 ezren haltak meg az országban, a háború kirobbanása óta pedig már legalább 560 ezren.

Szerző