labdarúgás;Orbán Viktor;TAO;

2019-01-04 13:15:01

Meglepő: a korábbinál kevesebb TAO-pénz mehet a látványsportokra

Az elmúlt időszakhoz képest nagyjából felére, legfeljebb évi 50 milliárd forintra csökken a támogatás. A labdarúgás nagy vesztes lehet, bár kiskapuk azért előfordulhatnak.

Nem haladhatja meg az 50 milliárd forintot a 2019/2020-as támogatási időszakban a látványcsapatsportok TAO-támogatása – szúrta ki a 24.hu a december végén megjelent Magyar Közlönyben a miniszterelnök aláírásával közzétett kormányrendeletből.

Mindezt azért tűnik kellemetlennek az érintett kiemelt sportágakra – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong, vízilabda, röplabda – nézve, mert 2016-ban 113,2 milliárdos, de még 2017-ben is 93,6 milliárdos volt a keret (a 2018-as adatok még nem ismertek). A felső határ bevezetésével egyidőben egy másik változás is jön, az összeget ugyanis előre elosztják az egyes sportágak között. A szövetségeknek január 15-ig kell beadniuk fejlesztési programjukat a sportért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumának, amelyet tájékoztatniuk kell arról is, mekkora összeget szeretnének saját sportáguknak az elérhető 50 milliárdból. A Kásler Miklós vezette tárca február 15-ig teszi közzé a kormány elosztásról szóló határozatát.

Bár várhatóan továbbra is a labdarúgás lesz a legnagyobb kedvezményezett,

hiszen a sportág 2016-ban 41, 2017-ben pedig 37,5 milliárdhoz jutott a TAO-programból, márpedig ezek a számok elérhetetlennek tűnnek, ha 6 sportágnak kell majd osztoznia maximum 50 milliárdon. Információink szerint a nagy klubokat is váratlanul érte a bejelentés, és egyelőre nem tudni, hogyan kezelik majd az esetleges forráskiesést.

Közben létrejön egy új minőségbiztosítási (benchmark) rendszer is, amelyben rögzítik, hogy egyes jogcímeken mennyi támogatást lehet maximum jóváhagyni. Ezen kívül a sportszövetségi elnökségek is meghatározhatnak fejlesztési prioritásokat, ez alapján is dönthetnek az egyesületek kérelmeiről. Az Emmit vezető miniszter ugyanakkor a sportági döntéshozók kérésére egyedi esetben eltekinthet a benchmark-rendszerben rögzített összeghatároktól – vagyis a rendszerben várhatóan továbbra is lesznek "egyenlők és egyenlőbbek".

Szintén fontos változás, hogy miközben a keretösszeg csökken, szélesítik annak felhasználási lehetőségeit. Bekerült a rendeletbe ugyanis, hogy a sportszervezetek sportcélú ingatlanok üzemeltetésére is hívhatnak le támogatást.

amire várhatóan lesz is igény, hiszen a közelmúltban Szombathelyen és Diósgyőrben is adtak át úgy új stadiont, hogy nem volt üzemeltetője, mert senki nem látta úgy, hogy gazdaságosan tudná működtetni a létesítményt – ami a bajnokság nézőszámait elnézve nem is csoda.

A jogszabályban számos egyéb módosítás is helyet kap, ezek szinte kivétel nélkül a pénz felhasználásnak szigorítását, az ellenőrzés lehetőségeinek szélesítését jelentik. Mint ismert, a kulturális TAO-t megszüntették, miután a kormány úgy ítélte meg, hogy a pénz jó részét egyszerűen "lenyúlják". Valószínűsíthető, hogy a sportban is akadnak hasonló rendszerszintű visszaélések, ám amíg a művészeknél teljesen kivezették ezt a fajta állami támogatási formát, addig a sportban egyelőre módosításokkal próbálják hatékonyabbá tenni a közpénz felhasználását.