Czeglédy Csaba;poligráf;

2019-01-09 08:13:02

Czeglédy hazugságvizsgálatot kér maga ellen

Ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt időszakban furcsa körülmények közt három gyanúsított rá nézve terhelő, új vallomást tett.

Önként vállalja a poligráfos vallomástételt Czeglédy Csaba, miután váratlanul többen is ellene vallottak, és másképp nem tudja cáfolni állításaikat – írja a hvg.hu.

A portál birtokába került ügyvédi beadványban – amit Czeglédy védelme pár napja nyújtott be a Csongrád Megyei Főügyészségen – az szerepel, hogy indítványozzák Czeglédy Csaba vallomásának műszeres vallomásellenőrzését, vagyis a poligráfos vizsgálatot, méghozzá kifejezetten abban a kérdéskörben: adott-e át pénzösszegeket az adóterhek megkerülésével.

Czeglédy a portálnak ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt időszakban furcsa körülmények közt három másik gyanúsított is rá nézve terhelő, új vallomást tett.

Az indítványukban az szerepel, hogy bármilyen más kérdésben is áll a poligráfos vizsgálat elé.

A portál kiemeli, hogy a bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más gazdasági jellegű bűncselekmények miatt 2015 óta folytatott eljárásban egyre csúszik a vádemelés. Újabb kihallgatások történtek, és így további nyomozati iratok születtek, ezeket január 2-án kapta meg a védelem. Az eljárási szabályok alapján ezekre is 30 napon belül tehetnek indítványokat, észrevételeket, és addig nem lehet vádat emelni. Az új nyomozati információk közt van a három gyanúsítottnak a vallomása is, akik Czeglédy szerint az ügyészség kottájából játszanak, erre válaszképpen indítványozták nemcsak a hazugságvizsgálatot, de azt is, hogy „haladéktalanul” szembesítsék őket Czeglédyvel „az ellentétek tisztázása érdekében”.

Czeglédy védelme szerint az a legkülönösebb, hogy az egyik gyanúsított, K. Norbert teljesen mást mondott egy másik bírósági eljárásban. Czeglédy ugyanis sajtópert indított a róla készült karaktergyilkos anyagok miatt (például az Origo és a Tv2 ellen), a kormányközeli médiumok pedig többek közt K. Norbert tanúvallomásával akarták alátámasztani az igazukat. Csakhogy ő betegségére előre hivatkozva, többször egymás után nem jelent meg a tárgyaláson, ezért végül a bíróság kérésére még a tapolcai járásbíróságot is be kellett vonni, hogy a saját otthonában hallgassák ki. Végül összejött a vallomása, ám érdemi válaszokat nem adott, a sajtóper jegyzőkönyve alapján a neki feltett 12 kérdésből 11-re azt a választ adta, hogy: „nem tudom”. A 12. kérdésre adott válaszába ettől annyiban tért el, hogy arra „nem kívánt nyilatkozni”.