A gyűlöletbeszéd államosítása - Lengyelország a gdanski polgármester meggyilkolása után

Publikálás dátuma
2019.01.16 09:30

Fotó: AFP/ Janek Skarzynski
A lengyelek megdöbbentek a gdanski polgármester halálán, de kevesen csodálkoznak azon, hogy a merénylet bekövetkezett. A célzott gyűlöletkeltés évtizedek óta részese a közéletnek, de csak az utóbbi években vált a nagypolitika részévé.
A rendszerváltás utáni politikai terror áldozata lett Pawel Adamowicz. Ki akarhatta a halálát? Adamowicz húsz éve volt a tengerparti nagyváros első embere. A nekrológokban emlékeztetnek rá, hogy már tizenévesen részese volt az akkori illegális rendszerellenes mozgalmaknak. A Szolidaritás liberális utódpártja, a Polgári Platform (PO) színeiben választották meg háromszor, legutóbbi mandátumát már független jelöltként nyerte el. Adamowiczot a Lengyelországot kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt egyik fő ellenségének tartotta. Ismertek voltak a szintén gdanski Donald Tuskhoz, a PO alapítójához, volt kormányfőhöz, az Európai Tanács jelenlegi elnökéhez fűződő kapcsolatai. Ahogy Tuskot, úgy Adamowiczot is azzal támadta évek óta a PiS-média, hogy nem eléggé lengyel. A meggyilkolt polgármester ugyanis szakított a korábbi vaknacionalista szemlélettel, amely egyszerűen eltagadta, hogy Gdansk (Danzig, magyar nevén Dancka) egészen 1945-ig többségében német város volt, nem lengyel város polgármestere, állították róla. Ahogy Jacek Czaputowicz külügyminiszter egy minapi megjegyzésében Donald Tuskot azzal vádolta, hogy Németország jelöltjeként választották a EU „államfőjének”, s így német érdekeket képvisel. Lengyelországban az utóbbi években megfigyelhető, hogy a szélsőséges, fasiszta mintákat követő „nemzeti” ifjúsági szervezetek állnak elő olyan jelszavakkal, követelésekkel, amelyeket átvesz előbb a radikálisan kormánypárti publicisták köre, azt műsorra tűzi az állami média és a kormánypárt. Az ellenségkijelölés egyik ilyen esete volt, hogy 2017-ben a szélsőjobbos szervezetek „politikai halotti bizonyítványt” kézbesítettek liberális és baloldali polgármestereknek, politikusoknak – köztük volt Adamowicz is. A gyűlöletbeszédet a törvény bünteti Lengyelországban, de a hatóságok ritkán lépnek fel. A hejt fogalmát a lengyel sajtóban korábban elsősorban az internetes gyűlölködésre korlátozták, amelynek elsősorban nevezetességek, celebek és politikusok voltak a célpontjai. Az antiszemitizmus, vagy a mostanában divatos ukrángyűlölet is állandó elem itt. A gyűlöletbeszéd az utóbbi évtizedben egyre inkább politikaivá lett, amelyben aktív közszereplők vesznek részt, akiknek a Twitter-üzenetei lassanként diktálják az általános közbeszédet. Amikor 2016-ban a PiS hatalomra jutott, egyik első lépésként elfoglalta a korábbi közszolgálati médiumokat, s azt egyértelműen pártszócsővé tette. A jobboldali lapok, rádiók és portálok emberei diktálják azóta a hangulatot: átvéve, sőt túlteljesítve a pártvonalat. Jellemző, hogy nemrég az állami tévé egyik viccesnek szánt animációt tett közzé, ahol Jerzy Owsiakot támadta. Owsiak Lengyelország szerte ismert popzenész, koncertszervező, újságíró, rádiós személyiség, aki évtizedeken át sikeresen vezette a beteg gyerekeket segítő Nagy karácsonyi segélyzenekar (WOSP) jótékonysági szervezetet. Az ő gdanski zárókoncertjükön történt a halálos merénylet. Az animáción Owsiak pénzzel megrakodott szekereket szállít Hanna Gronkiewicz-Waltz korábbi varsói polgármesternek (PO). A zloty bankjegyeken Dávid-csillag van, hogy mindenki tudja, hová is megy a beteg gyerekeknek szánt pénz. Az animáció készítője ugyan távozott a tévéből, de a vonal maradt: a gdanski polgármester haláláról beszámoló műsor nagy része az ellenzék gyalázásáról szólt: 2019-ben választások lesznek Lengyelországban. 

Politikai terror, ami történt

A gdanski gyilkosságot egyértelműen politikai terrornak minősítette a Newsweek.pl nek nyilatkozva Piotr Niemczyk, a nemzetbiztonsági hivatal elemző irodájának korábbi igazgatója. Stefan W. profilja szinte azonos azokkal az iszlámistákkal, akik a Charlie Hebdo szerkesztőségében gyilkoltak. Ilyen a bűnözői háttér, a börtönben eltöltött évek. W. azért szúrta le Adamowiczot, hogy a PO zárta őt börtönbe ártatlanul, és bosszút áll az elvett éveiért. Az, hogy pszichikailag zavart személyiség, hogy korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, nem csökkenti a felelősségét – állítja Niemczyk. A merénylő hamis igazolványt készített magának, katonai késsel fegyverezte fel magát. Más elemzők azt állítják, hogy a helyszín kiválasztása sem véletlen, hiszen a WOSP és Jerzy Owsiak hosszabb ideje az állami média, a kormánysajtó és az internetes gyűlöletfórumok egyik fő célpontja volt. Itt akarta magát megmutatni a volt bankrabló.  

Mindennapi gyűlölet

Az elmúlt évben a lengyel állami televízió különböző csatornáin száz alkalommal támadták Pawel Adamowiczot. Egyebek között azzal vádolták, hogy korrupt. De az egész megszállt állami média a gyűlöletbeszéd forrásává lett – mondta kérdésünkre Jacek Pawlowicz, a Newsweek Polska szerkesztője. A hejt másik forrása a kormánypárthoz igen közelálló két hetilap, a Do Rzeczy és a w Sieci. Az egyik címlapján Tomasz List, a lengyel Newsweek főszerkesztőjét SS-tiszti egyenruhában, horogkeresztes karszalaggal ábrázolták. És ehhez járul az internetes trollok hatalmas hadserege. Pawlowicz elmondta, hogy, miután egy izraeli újságírónő kényelmetlen kérdést tett fel a lengyel kormányfőnek, gyalázkodó, antiszemita internetes támadás érte. Kiderítették ottani szakértők, hogy ez koordinált támadás volt. A gyűlölettámadások hangnemét a nacionalista szélsőjobb adja meg, vagy a szélsőséges szurkolói csoportok. A Legia Warszawa kemény magja gyakran áll elő antiszemita, vagy a liberálisokat támadó molinókkal. A bíróság még soha nem ítélte el őket. Ezek azok az emberek, akik a kormányellenes tüntetőket gyakran megtámadják. Tavaly a belügyminiszter visszavonta azt a tankönyvet, amelyből a gyűlöletbeszéd felismerésére oktatták a rendőröket. És egy személyes példa: Pawlowicz feleségét, Aleksandrát, aki ismert belpolitikai újságíró, a PiS hatalomra jutása után Varsó belvárosában azzal állította meg valaki, hogy most aztán kopaszra nyírjuk magát – utalva a náci kollaboráns nők sorsára. Ezzel korábban a PiS politikusai fenyegetőztek.  

Frissítve: 2019.01.16 09:30

May: Már nem lehetséges a megállapodásos kilépés a jövő héten

Publikálás dátuma
2019.03.20 22:06

Fotó: AFP/ JONATHAN BRADY
A brit miniszterelnök kiemelte: ez annak a következménye, hogy a londoni parlament két év alatt sem tudott egyetértésre jutni.
Theresa May brit miniszterelnök szerint a londoni parlament két év alatt sem volt képes egyetértésre jutni a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) módjáról, és ennek következményeként az Egyesült Királyság már nem tud időben, vagyis jövő pénteken elfogadott Brexit-megállapodással kilépni az Európai Unióból – írja az MTI. Mint megírtuk, ezer nappal a népszavazás után, egy nappal az EU kulcsfontosságú csúcstalálkozója és alig több mint egy héttel a március 29-én késő estére kitűzött kapuzárás előtt Theresa May Donald Tuskhoz, az Európa Tanács elnökéhez intézett hivatalos levélben kérte az 50. cikkely tényleges életbe lépésének elhalasztását. Mint az már előzetesen kiszivárgott, May viszonylag rövid időre, június 30-ig kér hosszabbítást. A határidő jelentősége, – ahogy erre a kormányfő Jeremy Corbynnal, az ellenzék vezérével folytatott pengeváltása során utalt, – ez az utolsó nap, amíg az Egyesült Királyság anélkül őrizheti meg tagsági igazolványát, hogy részt kelljen vennie a május végén sorra kerülő európai parlamenti választáson.

Rasszista kijelentések miatt feljelentették Brigitte Bardot-t

Publikálás dátuma
2019.03.20 21:05
Brigitte Bardot
Fotó: AFP
A 84 éves színésznő a Franciaországhoz tartozó Réunion lakosairól többek közt azt mondta, "vademberek génjeit őrzik magukban". Állatvédők szerint a szigeten gyakori az állatok bántalmazása.
Keresetlen kifejezésekkel teli levelet írt az Indiai-óceánban fekvő Réunion prefektusának Brigitte Bardot, az elszánt állatvédő aktivista hírében álló 84 esztendős egykori filmcsillag - számol be róla a hvg.hu. A színésznőt az bőszítette fel, hogy állatvédők szerint a Madagaszkártól keletre fekvő szigeten megszokott az állatok bántalmazása, és egyes vallási szertartásokban eltűrik az állatáldozatot.

A levélben Bardot „degeneráltnak” nevezte a Franciaország tengeren túli megyéjének számító terület lakosait, akik szerinte „a vademberek génjeit őrzik magukban”, és „barbár módon” bánnak az állatokkal.
Ezen kívül felemlegette a környék állítólagos kannibál múltját is.

Bardot szavai nagy felháborodást váltottak ki a többségében afrikaiak lakta szigeten, amelynek első embere, Amaury de Saint-Quentin közölte, feljelenti Bardot-t fajgyűlöletet szító kijelentések miatt.

Az egykori idolt 1997 óta már öt alkalommal elmarasztalta bíróság rasszista megnyilvánulások miatt, amelyek főleg a franciaországi muszlimok ellen irányultak.