Az utolsó esély

Mindössze tíz hét maradt március 29-ig, amíg a briteknek ki kellene lépniük az Európai Unióból. De ma semmivel sem tudunk többet arról, milyen körülmények között valósul meg a Brexit, és milyen hatásai lesznek akár Londonra, akár az EU-ra, mint mondjuk két évvel ezelőtt. A helyzet kaotikus: ezt jelzi az is, hogy Theresa May keddi, történelmi veresége után, amikor a parlament hatalmas többséggel utasította el a „megállapodását”, szerda este már győztes hadvezérként állhatott újságírók elé, mert megnyerte a bizalmatlansági indítványt.
Ez az ambivalencia a mai brit belpolitikát is híven jellemzi. Abban ugyanis széleskörű egyetértés volt a politikai erők között, hogy a May által a parlament elé tárt megállapodást, amely a kilépés részleteit szabályozza, el kell utasítani, de arról már teljesen eltérnek az álláspontok, ki miként képzeli el a jövőt. A Skót Nemzeti Párt a második referendumot se zárná ki, a toryk maguk se tudják, mit akarnak, és ugyanez mondható el az ellenzék vezetőjéről, Jeremy Corbynról is. A Munkáspárt első embere ugyan bizalmatlansági indítványt nyújtott be a miniszterelnök ellen, de számíthatott rá, hogy ebben a helyzetben senki sem kívánja kitépni May kezéből a kormányrudat. A képviselők úgy vannak vele: vigye csak el ő a Brexit balhét. 
Maynek a jövő hét elejéig van ideje arra, hogy előálljon egy B tervvel. Ám joggal merül fel a kérdés: hogyan sikerülhet néhány nap alatt kidolgozni egy kompromisszumos megoldást? Sok víz lefolyt a Temzén azóta, hogy a miniszterelnök kijelentette, a Brexit Brexitet jelent. Kiderült ugyanis, hogy a kilépés egy sor olyan következménnyel jár, ami egyszerűen megoldhatatlan. Ilyen például az északír-ír határ kérdése. 
Az már a kormányfő szerda este óta tartó konzultációi során is kitűnt, hogy most – ha lehet – még nehezebb lesz kompromisszumot találnia, mert az egyes politikusok és pártok még radikálisabban követelik álláspontjuk gyakorlatba való átültetését, és minden eddiginél nagyobb árat szabnak a támogatásukért cserébe. A toryk szélsőségesei például még hangosabban mondogatják: inkább ne legyen semmiféle megállapodás. May azonban a népszavazás óta eltelt időben szert tett akkora tapasztalatra, hogy tudja: a „no deal” a lehető legrosszabb megoldás. Ezért várhatóan egy olyan kompromisszumot szorgalmaz majd, amelynek révén az Egyesült Királyság továbbra is ezer szállal kötődne az Unióhoz. 
A miniszterelnök számára ugyanis egyetlen megoldás maradt. Meg kell kerülni a keményvonalasokat, méghozzá úgy, hogy megszerzi a soft Brexitet vagy akár második referendumot követelő pártok támogatását. Nem véletlen, hogy a bizalmatlansági indítvány leszavazása után rögtön a Skót Nemzeti Párt és a walesi Plaid Cymru vezetőivel találkozott, és várhatóan mihamarabb egyezségre próbál jutni a Liberális Demokratákkal. A Munkáspárttal azonban aligha találja meg a közös nevezőt, mert Jeremy Corbyn elutasította az egyeztetésen való részvételt. 
Egy biztos: szinte csodával érne fel, ha március végén a britek tényleg elhagynák az EU-t.
Frissítve: 2019.01.18. 09:01

A város színe

Ha rajtam múlna, rövidebb mandátumot adnék csak a főpolgármesternek. Nem mintha nagyon hiányolnám a kampánnyal járó hercehurcát, de az ilyenkor szokásos ötletelés kifejezetten felfrissíthetné azoknak a politikusoknak a gondolkodását, akiket foglalkoztat a város jövője. Persze még fél évtized sem elég hosszú idő ahhoz, hogy az elképzeléseit valaki meg tudja valósítani, de túlságosan is elegendő a tespedéshez. Lássuk, mire képes az új seprű, és ha jól végzi a dolgát, folytassa, ha nem, jöjjön valaki más.
Innen nézve persze ez túl egyszerűnek látszik. Elő lehet állni olyan eszetlen ötletekkel is, mint például a várospolitikusként nevesincs jelentkező, aki azt gondolja, hogy fejvesztve szaladunk majd az urnákhoz, hogy rá és a Sétáló Budapest programjára szavazzunk. Járja csak le a lábát ő mindennap a Fővám tértől a Jászai Mari térig, a Budai Vártól az Erzsébet térig, ha azt vette a fejébe, hogy a belvárost egy nagy sétálóövezetté alakítja! Úgy van ezzel ő is, mint a nyuszi a zsiráffal az egyszeri történetben. A zsiráf azzal büszkélkedik, milyen jó, amikor a nyári kánikulában a fagylalt szép lassan csúszik le a hosszú torkán egészen a gyomráig. A nyuszi csak csóválja a fejét, és megkérdi: zsiráf, te hánytál már? Puzsér úrnak hasogatott már a lába néhány perc gyaloglástól?
A szokatlan ötletekről persze később kiderülhet, hogy nem is annyira ördögtől valók. Tallinnban már öt éve bevezették az ingyenes közösségi közlekedést minden helyi lakcímmel rendelkező állampolgár számára, így csökkentve az autók számát és a levegőt rontó gázok mennyiségét a városban. A sikert látva tovább léptek, hamarosan az egész országban ingyenes lesz a közösségi közlekedés. Nálunk bezzeg kinevették a két ciklussal ezelőtt ugyanezzel kampányoló Horváth Csabát, igaz, az ő elképzelése mögül fájón hiányzott az, ami az észteknek megvolt: a törvényileg bebetonozott állami támogatás. Pedig ha az is megvan, talán ebben, és nem az egy főre jutó stadionok számában lehettünk volna világelsők, miközben drasztikusan csökkent volna a város szmogterhelése is. 
Minden világvárosnak kifejezetten jót tesz, ha valamiben egyéni arculata van. Hágában és Prágában egyre-másra feltűnnek az öreg veteránautók, amelyeket nagyon kedvelnek a belvárosi látnivalókra kíváncsi turisták. De nem kell olyan messzire mennünk, Bécsben a konflisok jelentik a látnivalót. Nem állítom, hogy ennek minden bécsi polgár örül, de a fogatokat, a bakon ülő bajszos, köpönyeges kocsisokat szájtátva bámulják az idegenek. A háttérben ott is folyik a hatóság és a vállalkozók csatája, de a közös érdekeket mindkét fél tiszteli.
Nálunk sem veterán autók, sem konflisok nincsenek. A közelmúltban még némi színt hoztak a nyári utcaképbe az időnként feltűnő sörbiciklisek, de lakossági tiltakozásra hamarosan le is zavarták ezeket a járgányokat a főútvonalakról. És bizony a lassan világhírű romkocsmáink fennmaradására sem mernék nagyobb tétben fogadni, már ha változik az önkormányzat összetétele.
Mindenesetre itt az idő: most kéne végre valami jó ötlettel kampányolni.
Szerző
Somfai Péter
Frissítve: 2019.01.17. 09:51

A korrupció kivégzése

Nem érdemes túlságosan nagy nemzetközi kitekintést tenni, ha az első magyar kormányzatilag korrupt államot akarjuk tanulmányozni, de azt leszögezhetjük, hogy ez általában a populista diktátorok műfaja. A magyar korrupt állam annyiban is sajátos, hogy a 2010-ben alkotmányozó többséget szerzett populista népvezér az egész államrezont a kormányzati bűnözés szolgálatába rendelte. Vagyis a kormányzati korrupció alkotmányosan űzhető gazdasági ágazattá vált. További sajátosság, hogy a haszonélvező – csaknem teljes egészében – a végrehajtó hatalom feje. 
Ilyen körülmények között természetes, hogy az igazságszolgáltatás minden kulcspozíciója a diktátortól függő helyzetben van. Vagy úgy, hogy részesül a zsákmányból, vagy úgy, hogy zsarolható. O1G esetében biztosak lehetünk benne, hogy duplán van biztosítva a függés. 
Nem kis jelentősége van annak, hogy milyen az ország helyzete, vagyis van-e mit ellopni. Volt idő, amikor a nyugdíjkasszát kellett lenyúlni, sőt olyan is, amikor aprópénzért baltás gyilkost árusítottunk. Ilyen tekintetben a legszerencsésebb időszak a mostani volt, a „számolatlanul” beözönlő uniós pénzek miatt. A bűnözés szempontjából igen kedvező politikai konstelláció alakult ki: a pályáztatást és a felhasználást lényegében senki sem kéri számon. Az e célból (késve) alapított európai ügyészséghez pedig nem kötelező csatlakozni. 
Sajnos arra nincs esély, hogy a meglovasított milliárdok valahogy visszakerülhessenek oda, ahonnan hiányoznak. Arra van valamicske, hogy a mi gazfickóink – ahogyan például a macedón Gruevszki - elcsíphetők legyenek, de biztosan még erre sem alapozhatunk. Elejét kell tehát vennünk, hogy mindez folytatódjon, illetve megismétlődhessen. Már ha egyszer sikerülne valahogy megállítani a „jelen gonoszt.”
A kormányzati korrupció megszüntetésének első lépcsője lehetne az, hogy a népképviseletben döntéshozói, illetve végrehajtó szerepet vállalni szándékozók ne rendelkezzenek semmiféle honi vagy külföldi gazdasági kapcsolattal. Zéró toleranciát kell bevezetni. Vagyis aki választott politikai tisztségre pályázik, ne lehessen magyar vagy külföldi gazdasági társaság tulajdonosa, tisztségviselője, alkalmazottja, tanácsadója. Továbbá csak egyetlen, magyarországi bankszámlája legyen. Sajnos O1G rendszere szertefoszlatott minden bizalmat, ezért nemcsak a képviselőjelöltet kell „átvilágítani”, hanem a széles pereputtyot és a baráti kört is, hogy ne termelődhessen újra a jelenlegi stróman szisztéma. De emellett azt is elvárhatnánk, hogy a politikusjelölt (plusz pereputty és baráti kör) legalább öt évre visszamenőleg tudja igazolni, hogy nem volt valamilyen cég vagy cégcsoport meghatározó szereplője. 
Egy ilyen szabályozás - nem mellesleg – azt az előnyt is adná, hogy csak a köz szolgálata iránt igazán elkötelezett hölgyek és urak céloznák meg a politikusi karriert. 
A második lépcsőben pedig a pártfrakciók által irányított területi önkormányzati rendszer gyökeres átépítésére volna szükség. Ugyanis a városi, és különösen a budapesti képviselő-testületekben – az utóbbi években – az országgyűlési szavazat-arányok képeződnek le, miáltal az önkormányzat (és a polgármester) „főmunkaidőben” csak a kormányzat kiszolgálására rendezkedik be. A városi önkormányzatok helyzete egyébként is katasztrofálisan rossz, hiszen bevételeiknek erősen túlnyomó részét a központi kormányzat ragadja el, és egy velejéig korrupt, inverz visszaosztást erőltet az országra abból, ami a direkt rablás után még marad. Visszaállt tehát a tanács-rendszer és a pártállami működés.
A hatósági és a közigazgatási korrupció is hitelteleníthet egy politikai rendszert, azonban nem veszélyezteti a hatalom-megosztás demokratikus viszonyait. Azon kívül ezek visszaszorítása lényegesen egyszerűbb. „Csak” tisztességes jövedelmi viszonyok és polgárbarát törvénykezés kell hozzá.
Szerző
Haskó László
Frissítve: 2019.01.17. 09:50