képviselők;Legfőbb Ügyészség;legfőbb ügyész;MTVA;

2019-01-23 09:44:00

Kazahok a Rubiconnál

A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít, mondja ki az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 98. paragrafusának negyedik bekezdése, míg az első arról rendelkezik, „az állami szervek kötelesek a képviselőket megbízatásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni”. 

A megfogalmazás egyértelmű, ez alapján jutott be meglehetős nehézségek árán, december 16-17-én néhány ellenzéki képviselő a köztévé épületébe. Az már más kérdés, hogy az intézmény vezetői magukra nézve nem érezték kötelezőnek a jogszabályi előírásokat, mondhatni magasról tettek rá, és nemhogy nem álltak szóba az ellenzéki politikusokkal, de néhányukat kidobatták a biztonsági személyzettel, másokat az épületen belül bántalmaztak. 

Miután az erről készült felvételek bejárták a honi sajtót, egyértelművé vált, a történteket nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Hétfőn azonban kiderült, a Központi Nyomozó Főügyészségen kiváló takarítószemélyzetet sikerült összeverbuválni, a hatóság ugyanis simán kiseprűzte az ellenzéki feljelentést, s hogy ne végezzen félmunkát, közérdekű üzem megzavarása és más bűncselekmény miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen. A döntést persze meg is indokolták: a képviselők nem képviselőként voltak az épületben, így az őket ért atrocitások nem minősülhetnek hivatalos személy elleni erőszaknak, viszont így megvalósulhatott a közérdekű üzem megzavarása tényállás. Hogy a képviselők igazolványuk felmutatásával jutottak be az épületbe, senkit sem zavart a Markó utcában. Részükről ennyi, kész, akta lezárva, kéz leporolva. Kérem a következőt!

Aki ez alapján bárki lehet. Újságíró, politikus, tüntető, a kocsmában a barátaival hangosan politizáló sörözgető, aki nem ért egyet a kormány politikájával, zavarja a nagy központi zabrálás, vagy éppen az agymosó propaganda. Ha ennek jelét adja, jöhet az ügyészség, hogy gatyába rázza egy kicsit. A Fidesz-pártigazolványát a vádhatóság vezetői székére cserélő legfőbb ügyész irányította szervezet ugyanis hétfői döntésével egyértelműen jelezte, a jog és a hatalom közül utóbbi szolgálata a fontosabb számára. 

Persze már eddig is látszott a védőháló, melyet a kormánypártok fölé feszített, hiszen megannyi gyanús gazdasági és korrupciós ügyben tett feljelentés landolt a süllyesztőben, de nem állt be a politika mögé ennyire nyilvánvalóan. A Rubicon átlépése pedig mindenki számára egyértelmű jelzés: lassan nincs hova hátrálni. Előbb-utóbb az is sorra kerül, aki ma még elfogadja ezt az állapotot. Ha ok nem is, indok biztos lesz. 

Négy éve írt alá együttműködési megállapodást az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmének az ügyészi munkát érintő kérdéseiről a magyar és a kazah főügyészség. Miután Kazahsztánban nem tartanak szabad választásokat, nincsenek független intézmények, és a parlamenti ellenzék is támogatja a kormányt, akkor nem sokan értették, miért egy diktatúra vádhatóságával kell kapcsolatokat kiépíteni.

Mára kiderült.