sztrájk;Audi;

2019-01-24 09:49:07

Sztrájkba kezdett az Audi-dolgozók szakszervezete, az egész gyárban áll a munka

Egy hétig is tarthat a jobb bérezésért és a dolgozói jogokért meghirdetett munkabeszüntetés.

Reggel hat órakor az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett egy hetes sztrájk elkezdődött a győri gyárban - jelentette be csütörtökön Csalogány György, az AHFSZ elnökhelyettese.  Csalogány az MTI-nek elmondta, a motor- és a járműgyár szinte száz százalékosan leállt. A dolgozók számára a nap folyamán többször tartanak gyűléseket a gyár több pontján, addig az úgynevezett team szobákba várakoznak.  

Tudósítónk beszámolója szerint a 11 órás munkagyűlésen a szakszervezeti vezetők felolvasták követeléseiket, a dolgozók pedig síppal, dobbal, kiabálással támogatták azt. A cégvezetés nem reagált.

Győrben sokan támogatják az érdekvédelmi szervezet munkabeszüntetését, néhány autós a gyár előtt elhaladva dudaszóval fejezte ki szolidaritását a sztrájkolókkal.  

Az AHFSZ azért hirdette meg a csütörtök reggel 6 órától január 31-én reggel hat óráig tartó egy hetes sztrájkot a gyár egész területére, mert eredménytelennek nyilvánították a szeptember óta folyó bértárgyalásokat. A sztrájkbizottságot a szakszervezet január 14-én alapította meg, január 18-án a hét napos egyeztetési időszak alatt pedig kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a gyár egész területén, amelyen több mint négyezer munkavállaló vett részt.  

Az érdekképviselet követelés tartalmazza, hogy:

Az Audi két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, január 17-én azonban a korábbi ajánlathoz képest "közel azonos mértékű", új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek. Ezt az ajánlatot a bértárgyaló delegáció nem fogadta el. 

Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya már jelezte, a vállalat tudomásul vette a sztrájk tényét, és felkészülnek az esetleges következményekre. Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.  

Több szakszervezet kifejezte szolidaritását a munkabeszüntetés mellett: a szombathelyi SZAKAD FSZ, Olaszországból a Ducati és Lamborghini, Pozsonyból a Modern Szakszervezet (Volkswagen), az IG Metall Wolfsburg és a Polkowice-i Volkswagen.