Őrizetbe vették a volt skót miniszterelnököt

Publikálás dátuma
2019.01.24. 13:03
Képünk illusztráció
A rendőrség vádat emelt Alex Salmond ellen, akit tavaly ketten is szexuális zaklatással vádoltak.
A skóciai rendőrség - Police Scotland - szóvivőjének csütörtöki bejelentése szerint őrizetbe vették Alex Salmond volt skót miniszterelnököt, és már vádat is emeltek a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) egykori vezetője ellen - tudósít az MTI. A szűkszavú rendőrségi közleményből egyelőre nem derült ki, hogy mivel vádolják a 64 éves politikust. Salmond ellen azonban tavaly ketten is feljelentést tettek szexuális zaklatás vádjával, és a Police Scotland vizsgálatot indított az ügyben.

A feljelentők szerint Salmond 2013-ban, miniszterelnöksége idején zaklatta őket szexuálisan. Alex Salmond azonban folyamatosan tagadja a terhére rótt szexuális bűncselekmények elkövetését, és jogi eljárást indított a skót kormány ellen az ügy kezelése miatt. Keresete sikerrel járt, mivel az edinburgh-i fellebbviteli bíróság két hete kimondta, hogy a skót kormány hibákat követett el a vizsgálat során. A legfőbb hiba a bírósági végzés szerint az volt, hogy a vizsgálatot egy olyan tisztviselő vezette, aki korábban jogi tanácsokban és támogatásban részesítette a Salmond elleni feljelentés benyújtóit. A bírósági eljárás során a skót kormány jogi képviselője is elismerte, hogy ez jogsértő és részrehajlás feltételezésére okot adó eljárási hiba volt.

Salmond 2007-től a skót függetlenségről 2014-ben tartott népszavazásig állt az SNP vezette skót kormány élén. A referendumon a résztvevők 55 százaléka arra voksolt, hogy Skócia ne szakadjon el az Egyesült Királyságtól. Salmond, aki a függetlenné válásért kampányolt, ezután lemondott; utódja a miniszterelnöki tisztséget jelenleg is betöltő Nicola Sturgeon lett.

Szaúd-arábiai "nyitás": feltárja titkait a turisták előtt a sivatagi ország

Publikálás dátuma
2019.01.24. 10:50
Autóspihenő valahol Szaúd- Arábiában, a középkor és a globalizált világ között félúton
Fotó: László Dávid / Népszava
A konzervatív iszlám királyság részben megnyitja kapuit a külföldi turisták előtt. A valódi sikerhez azonban még a társadalomnak is változnia kell.
Százötvennel száguldottunk a négysávos autóúton, a hangszórókból még itt is üldözött a 2017-es év ronggyá játszott slágere, Luis Fonsi Despacitója. Sofőröm, Turki széles vigyorral verte a ritmust a kormányon, ám miután a következő Dj Sneak Taki Taki című számánál még feljebb tekerte a hangerőt, idejét láttam elrontani örömét. Hát még Szaúd-Arábia sivatagában sincs nyugta az embernek az untig ismert popzenétől? Üröm az örömben, hogy ezután elektronikus hangzással felturbózott modern arab dalokra cserélte a lemezt. Szaúd-Arábia nagy lépésre szánta el magát: a konzervatív iszlám királyság, legalábbis részben, megnyitja kapuit a külföldi turisták előtt. Pontosabban a nem muszlimok előtt, hiszen muszlim zarándokok már eddig is minden évben több millióan keresték fel az iszlám szent helyeket. Turista vízumot egyelőre csak bizonyos eseményekre bocsátanak ki, mint amilyen tavaly a Formula-E – elektromos meghajtású autók versenye – nyitófutama, vagy a „Tantórai Tél” elnevezésű több hetes rendezvénysorozat volt, amelybe nekünk is volt lehetőségünk belekóstolni. A tervek szerint azonban hamarosan általános turistavízumot is lehet majd igényelni, még ha ez is csak az ország bizonyos területeire terjed majd ki, Mekkába például nem muszlimként ezután is tilos lesz a belépés. És hogy egyáltalán miért van szüksége az olajban gazdag monarchiának a nyugati turistákra? Alapvetően nincs szüksége, legalábbis jelenleg. Ám az ifjú Mohammed bin Szalmán trónörökös felismerte azt, hogy az ország gazdasága nem épülhet kizárólag az olajra, ami előbb-utóbb elfogy, az ára kiszámíthatatlan, és az újabb alternatívák idővel kiszoríthatják. Ezért életre hívta az úgynevezett „Vízió 2030” nagyszabású reformsorozatot, mellyel gyökeresen alakítaná át az ország gazdaságát, és ezzel együtt konzervatív társadalmát. Szaúd-Arábia északnyugati részén helyezkedik el Al-Ula városa, és körülötte egy nagyjából Belgium méretű régészeti és természeti látványosságokban gazdag, nagyrészt még feltáratlan titok. Amit eddig méltatlanul rejtegettek a világ elől: a lélegzetelállító táj néhol olyan, mintha a teremtő vésővel faragta volna kedvére a sziklákat, másutt meg homokot csöpögtetve épített hegyvárakat. Ideális terep arra, hogy lenyűgözzék a külföldieket.   
A szaúdi turizmus azért még kicsit olyan, mint a magyar narancs A tanúból, azaz „kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk”. A dzsiddai vadonatúj, csillogó-villogó repülőtér például olyan üres, mint a filmekben a zombitámadás után, és kizárólag taxival tudunk átutazni a nemzetközi terminálba, nincs tömegközlekedés. „Rengeteg a turista! Most van délután három, és te már körülbelül a századik vagy!” – büszkélkedik a lihjániták hegyoldalba vésett könyvtárát mutogató Fejszál is a Louvre nagyjából kétperces forgalmával. Később egy katona állított meg a csodálatos panorámát kínáló al-ulai várba vezető bejáratnál, akivel sehogy sem sikerült elhitetnem, hogy Magyarország tényleg létezik. „Van különleges királyi pecséted? Nincs? Akkor nem mehetsz fel!” - szorongatta a kezem egyébként barátian, majd minden szigor ellenére öt perc múlva mégis önként beadta a derekát. A történelmi helyeken jegyet venni még nem is lehet, vagy az előre megvásárolt csomaggal érkezik a látogató, vagy küzdhet, hogy beengedjék. A természeti szépségeket és régészeti emlékeket a szaúdiak egy kis kultúrával is fűszerezték, ottjártamkor például a világ egyik leghíresebb zongoristája, a kínai Lang Lang tartott, laikus véleményem szerint kissé lélektelen koncertet. Az effajta apró döccenők ugyanakkor egyedi hangulatot is kölcsönöznek a helynek, ahol még a tükörsima négysávos utakon percekig lehet autózni anélkül, hogy szembejönne valaki, és sátorból árulják a Starbucks kávét. A precizitás hiányáért és az alkohol teljes mellőzéséért pedig bőven kárpótolt a közel-keleti viszonylatban is kivételes vendégszeretet, hogy taposhattam a sivatag homokját, bámulhattam a csillagokat és földön ülve szürcsölhettem az arab kávét. Rijádnak persze nem is célja, hogy akár Al-Ula, akár az ország bármelyik része az európai értelemben vett turistalátványosság legyen. Inkább kevés, de minőségi szórakozásra éhes, és nem utolsósorban gazdag külföldit látnának szívesen. Csakhogy Szaúd-Arábiának az országról kialakult negatív képpel is meg kell küzdenie. A konzervatív iszlám, a fejük búbjától a lábujjukig feketébe öltöztetett nők, a halálbüntetés, vagy éppen az utóbbi időben a Hasogdzsi-gyilkosság, vagy a Kanadába szökő szaúdi tinédzser esete nem éppen turistacsalogató jellemzők. A „Vízió 2030” keretében a királyság lassan, de változik - a nők például már vezethetnek, focimeccsre járhatnak, szolgálhatnak a seregben –, ez a változás pedig már a látogatók számára is érezhető. „Kérlek, fogadd el ezt a narancsot. Az apám farmjáról való. Semmi vegyszer!” – lépett oda hozzám például egy lány, akkora gyümölccsel a kezében, mint a két öklöm. Első meghökkenésemben majdnem megköszönni is elfelejtettem az ajándékot, Szaúd-Arábiában ugyanis nem túl gyakori, hogy fiatal lányok szólítanak le idegen férfiakat. Máskor egy lány sietett a segítségemre, a nikáb – az arcát fedő fátyol – alól villogó, erősen sminkelt szemekkel, viszonzásul annyit kérve, hogy magyarul tanítsam. „Imádok nyelveket tanulni, más kultúrákkal megismerkedni!” - örvendezett, mielőtt elsietett imádkozni. „Ha valaki csak két évvel ezelőtt azt mondja, hogy ez lesz, nem hiszem el neki” – lelkendezett már Mohammed, aki felesége családjához érkezett látogatóba Al-Ulába. A fiatalember pajkos mosollyal meséli, hogy néhány napra anyósa gondjaira bízta párját, míg ő visszautazik Dzsiddába dolgozni. „Nem félsz, hogy megszökik? Mint az a tinédzser, aki Kanadába menekült?” – ugrattam, mire gyorsan a nők jogaira terelődött a szó. „A feleségem elfedi az arcát, de ez teljesen az ő döntése. Nem én kényszerítem rá” – bizonygatta, hozzátéve, hogy szerinte ezzel a többség így van. Persze nehéz megítélni, hogy mennyire szabad ez a döntés. A férj vagy apa hozzáállása egy dolog, a vallás, a hagyományok, a társadalmi nyomás pedig a másik. A muszlimok szoros közösségi rendszerében senki nem akar kilógni, kakukktojás lenni. Márpedig megfigyeléseim szerint a szaúdi nők túlnyomó többsége még elfedi arcát, néhányan csak fejkendőt hordanak, szabadon hagyott hajkoronát pedig tényleg csak elvétve látni. Szubjektív becsléseimet egyébként alátámasztják a statisztikák is: egy 2014-es amerikai kutatás szerint a szaúdiak 63 százaléka gondolja úgy, hogy a nőknek nikábot kell viselniük, és csak 3 százalék engedné meg, hogy látszódjon a hajuk. Nemrégiben indult a közösségi médiában egy kampány „nikáb a talpam alatt” névvel, melyben szaúdi nők dobták el vagy egyenesen taposták meg az arcukat elfedő kendőt, és osztották meg történeteiket. Pedig a törvények elvileg nem kötelezik őket semmire. Sőt, maga a trónörökös is leszögezte már nemrégiben, hogy a nők joga eldönteni, mit viselnek, öltözhetnek „hétköznapibban”. Egyelőre azonban úgy tűnik, a szavai nyomán a gyakorlatban még nem sok minden változott. „Egyre több nő dolgozik, amit a kormány is erőltet. Olyannyira, hogy néha már előnyt is jelent, ha nőként jelentkezel, akár képesítés nélkül is” – panaszolta Mohammed. A hölgyek valóban mindenütt ott vannak, néha nem is teljesen világos, hogy miért. Mintha csak a foglalkoztatási mutatókat kellene javítani, volt olyan hely, ahol egy lány fogadott, rövid köszöntés után egy másik feladata az volt, hogy elkísérjen a harmadikhoz. Szaúd-Arábiában azonban a nők, ha dolgoznak is, nem feltétlenül „kenyérkeresők”, fizetésüket általában teljes egészében megtarthatják. „A feleségem is dolgozik, de soha egy riált nem kértem még tőle. Sőt, én adok neki havonta pénzt. A mi társadalmunkban a férfi feladata gondoskodni a családjáról” – tette hozzá. Hogy akkor a szaúdi lány mégis miért menekült családja elől Kanadába? „Biztosan nem azért, mert bántották. Hiszen nyaralni járt a családjával éppen egy ilyen alkalommal szökött meg. Vannak fokozatok. Változunk, de van, akinek ez nem elég. Van, aki többet, gyorsabban akar” – vélekedett Mohammed.  

Civilizációk bölcsője és sírja

Al-Ula térsége a történelem során két okból volt fontos. Egyrészt Kelet és Nyugat, illetve Észak és Dél közötti kereskedelmi útvonal futott össze ebben az oázisban. Másrészt az oszmán uralom alatt erre kanyargott az 1300 kilométer hosszú Hedzsász vasútvonal, amely Damaszkuszt kötötte össze Medinával – a Mekkáig tartó szakasz soha nem készült el – megkönnyítve a zarándokok útját abban az időben, mikor még teveháton vágtak neki a hosszú és kockázatos útnak. Természeti szépségén kívül a térség történelme is gazdag, három civilizáció emelkedett fel és bukott el itt, a sivatagi homok és a homokkő hegyek a dedaniták, a lihjániták és a végül a II. század elején legyőzött nabateusok emlékeit őrzik (akik a jordániai Petrából is ismerősek lehetnek). Közülük a leghíresebbek alighanem a 2008-ben az UNESCO világörökségi listájára is felvett Madáin Szálihban talált, sziklába vájt sírok, melyeket – eleddig – nem sokan csodálhattak meg.

Szerző

Macron és Salvini: rossz szomszédi viszony

Publikálás dátuma
2019.01.23. 21:27

Fotó: ANDREAS SOLARO / AFP
Az Európai Uniót is fenyegetheti az Olaszország és Franciaország között mind jobban elmérgesedő ellentét.
Németország és Franciaország kedden, az új barátsági szerződés aláírásával azt demonstrálta, hogy a két szomszédos állam kapcsolata mintaszerű, együtt lépnek fel a populisták ellen, közös kezdeményezéseikkel meghatározzák az Európai Unió irányvonalát. Ám még a kontinens nyugati részén sem magától értetődő, hogy két szomszédos állam kiváló kapcsolatokat ápoljon egymással. Róma és Párizs között talán sosem volt ennyire rossz a viszony. Amikor Matteo Salvini tavaly augusztusban Orbán Viktort fogadta Milánóban, az olasz belügyminiszter, a jobboldali radikális Liga elnöke első számú ellenségnek Emmanuel Macron francia elnököt jelölte meg, aki a „bevándorláspártiak” szellemi vezére – állította –, s hasonlóképpen vélekedett a magyar miniszterelnök is. Az adok-kapok azóta folyamatosan tart. Tavaly Olaszországot kötelezettségszegési eljárással fenyegette meg az Európai Bizottság, mert az eredeti 2019-es költségvetési javaslat 2,4 százalékos hiányt írt elő, végül 2,04 százalékban állapodtak meg. Miután a sárgamellényesek megkezdték tiltakozó akcióikat, s Macron – némi késlekedés után – átfogó intézkedéseket, köztük a minimálbér emelését jelentette be, Róma lényegében feljelentette Brüsszelnél a franciákat, indítson az ország ellen kötelezettségszegési eljárást, mert nem tudja vállalni az eredetileg 2019-re vállalt célszámokat. Erre végül nem került sor. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga által alkotott populista olasz kormány számára a lehető legjobb ellenség a francia elnök, aki „az elit képviselője”, a „bankárok barátja”, „a brüsszeli bürokrácia megtestesítője”. Salvinihoz hasonlóan egy sor kirohanást intézett Macron ellen az M5S vezetője, Luigi Di Maio is, aki a minap azzal vádolta a francia elnököt, ő a fő felelőse annak, hogy Afrikából menekültáradat indult Európa felé. „Abból fakad, hogy ma is sokan veszik az irányt Európa felé: néhány európai ország, elsősorban Franciaország, sosem hagyott fel Afrika gyarmatosításával” – állította. Szerinte az Európai Uniónak meg kell büntetnie Franciaországot, mert „szegénységbe taszítja az afrikaiakat”. Di Maio kirohanásának elsősorban belpolitikai okai vannak. Az Öt Csillag Mozgalom balszárnya csekély lelkesedéssel figyeli, hogy a párt is beáll Salvini bevándorlásellenes politikája mögé. Di Maio a közös ellenségkép kreálásával próbálja meggyőzni pártja vonakodó tagjait. A pártelnök szerint a francia gyarmatosító törekvéseket jelzi, hogy egy sor afrikai országban még ma is az egykori francia frankhoz köthető CFA van forgalomban, állításának értékéből azonban sokat levon az, hogy alig menekülnek Európába azokból az országokból, ahol ez a pénznem a fizetőeszköz. Salvini természetesen továbbra sem fogja vissza magát, ha a szomszédos állam becsmérléséről van szó, azt állította, Párizs nem is érdekelt abban, hogy Líbia stabil országgá váljék, mert a káoszt felhasználva akarja kiaknázni az észak-afrikai állam nyersanyagkincseit. Ennek háttere: a líbiai olaj- és gázkitermelésért évek óta vita zajlik a francia Total és az olasz Eni között. Salvini egyébként előszeretettel nevezi Macront „Signorinónak”, azaz uracskának, akitől „nem fogad el erkölcsi leckéket”. Az olasz-francia vita új szintre emelkedett azzal, hogy az M5S vezetője a múlt héten nyíltan kiállt a sárgamellényesek mellett. Ez azonban már sok volt Párizsnak, kedden bekérették a francia külügyminisztériumba az olasz nagykövetet, s Párizs tiltakozott az olasz kormány lépései ellen. Salvini azonban olajat öntött a tűzre, és azt mondta, hogy a franciákat meg kell szabadítani „nagyon rossz elnöküktől”. Ez még Giuseppe Conte olasz kormányfőnek is sok volt, aki kijelentette: együtt akarnak működni a francia kormánnyal, hogy „közös politikai megoldásokat találjanak”. Hasonlóképpen nyilatkozott Enzo Moavero Milanesi külügyminiszter, aki francia kollégájával, Jean-Yves Le Driannal folytatott megbeszélései során megerősítette: Franciaország és Olaszország „barátok és szövetségesek”. Ettől függetlenül aligha ül el a vita, hiszen az olasz populista politikusok érdeke, hogy folyamatosan ellenségeket kreáljon. Ez a konfliktus azonban az Európai Unió szempontjából is aggodalomra adhat okot.