„Orbán kerékbe töri a magyar nyelvet”

A csendes agresszió pusztítóbb a trágárságnál – állítja Kálmán László nyelvész, aki szerint a főpolgármesterből például süt az erőszak.

Tehetséges szónoknak tartja Orbán Viktort?

Ellenkezőleg. Ha nem előre megírt szöveget olvas fel, akkor kifejezetten gyengén teljesít. Híveit láthatóan nem zavarja, de Orbán retorikája és beszédtechnikája akkor is borzalmas, amikor papírból beszél. Minden szót, minden szótagot külön hangsúlyoz. Vélhetően úgy szeretne tenni, mintha kimunkált, veretes gondolatokat fogalmazna meg. Valójában kerékbe töri a magyar nyelvet.

Mégis hatásos.

Mit tehetek én erről?

Az ellenzéki térfélen vannak jó szónokok?

Hát, nem sokan. Talán Vona Gábor. Mondom ezt teljesen elvonatkoztatva attól, hogy mit gondolok a Jobbikról. Az MSZP-ből esetleg Kunhalmi Ágnes, vagy az LMP-s Demeter Márta.

Vona megbukott, Orbán egymás után harmadszor is miniszterelnök lett.

Ma már egyre kevésbé igaz, hogy a jó szónoki képesség garancia a sikerre. Kevesen hallgatnak politikusi beszédeket. Az emberek többsége, ha egyáltalán foglalkozik a pártokkal, máshonnan tájékozódik, különféle helyekről felszedegetett információmorzsákból alakítja ki a véleményét. A szónoki erények háttérbe szorultak.

Menekültek helyett „migránsok”, CEU helyett „Soros-egyetem”, jogvédők helyett „álcivilek” – és így tovább. A szómágiának mekkora szerepe van a Fidesz győzelmeiben?

A Fidesz nagy energiát fordít rá, hogy csakis rá jellemző kifejezéseket találjon. Ehhez aztán kialakítja a megfelelő asszociációs kört, atmoszférát. Felmérések hiányában a benyomásaimra kell hagyatkoznom: igen, a Fidesz győzelmi sorozata döntő részben a propagandagépezet terméke. Fontos eleme ennek a következetesség és az ismétlés. A nyelvet mint eszközt a fejlettebb nyugati országokban is mindegyik párt használja, Magyarországon ebben kimagaslik a Fidesz. A tanácsadók nyilván mindig megmondják, mi az a kulcsszó, amit sulykolni kell. A Fideszben jól elsajátították és alkalmazzák a módszert, szemben az ellenzéki pártokkal.

A „rabszolgatörvény” elterjesztése egész jól bejött.

Ritka, hogy az ellenzéknek sikerül bevinnie a köztudatba egy saját kifejezést, és nem csupán bevinnie, hanem következetesen használnia is. A „rabszolgatörvény” ilyen. Attól tartok azonban, hogy ez csak kivételes eset, nem pedig az ellenzéki politizálás új korszakának kezdete. Meglátjuk.

A Political Capital, vagy például a szerb politikai aktivista, Szrgya Popovics szerint az elnyomással szembeni ellenállás egyik leghatásosabb fegyvere: a humor.

Tökéletesen így van. Csak az a probléma, hogy az ellenzék ezzel is hadilábon áll, kevés olyan politikust tud felmutatni, aki képes humorosan fogalmazni. Nem az olcsó poénkodást hiányolom, hanem a humor speciális formáját, a gúnyt. Senkit nem szeretnék megbántani, de még a „kétfarkúak” sem hozzák azt a színvonalat, amit elvárnék tőlük. Nálunk valahogy még a viccpárt sem eléggé vicces.

Simicska Lajos elhíresült mondásának („Orbán egy g..i”) tartalmi és vizuális megjelenítése az O1G. Hova sorolná az ellenzéki jelképet, a trágárság vagy a humor kategóriájába?

Tisztázni kell, hogy az O1G nem a politikai színpadán jelent meg, hanem az utcán. Persze, hogy trágár, de az utcán így beszélnek. Az olyan embert szokták g..inek nevezni, aki nemcsak gonosz, hanem még alattomos is. Van egy ilyen típus, nincs rá találóbb szó. Én se tudok jobbat. Bár politikai kommunikációra az O1G nem alkalmas, az utcán, ahol keletkezett – és ahova való –, jól működik. A grafikai ábrázolása pedig zseniális, szerintem az MTVA gagyi logóit parodizálja.

Mi a funkciója a nyelvben a trágárságnak?

Erős érzelmek, heves indulatok kifejezésére és levezetésére szolgál, elsősorban a kétségbeesettség, a tehetetlenség, a sarokba szorítottság megnyilvánulása. A trágárkodás másik fajtájának nincs egyéb célja, csak a durvaság kinyilvánítása: ez már a kocsmák vagy a börtönök világa. A nyelv állandóan változik, tabuk dőlnek le, korábban trágárnak számító szavak devalválódnak, semlegessé válnak, de még az is előfordul, hogy pozitív jelentést kapnak.

Nincs gondja azzal, hogy a közéletben röpködnek a szitokszavak?

Engem inkább az idegesít, amikor valaki siránkozni kezd, hogy „durvul a közbeszéd”, és ezért az ellenzéket ugyanolyan mértékben felelőssé teszi, mint a fideszeseket. Nekem éppen az a bajom, hogy ellenzéki politikusok mély tisztelettel uramnak szólítanak olyan minisztereket és államtitkárokat, akik láthatóan alkalmatlanok a feladatuk betöltésére. Hajbókolás helyett a szemükbe kellene mondani, hogy őrültségeket csináltok, dilettánsok vagytok. Tüntetéseken megtörténik ugyan, de az egy másik műfaj.

A gimnazista Nagy Blanka nem fogta vissza magát.

Tegyük ezt rendbe: ő nem ellenzéki politikus, hanem, ahogyan ön is mondta, egy gimnazista. Máshogyan kell beszélni egy tömegrendezvényen, és máshogyan a parlamentben. Nagy Blanka a korosztályos társaihoz szólt, amikor… Nem tudom, szabad idézni a Népszavában?

Próbáljuk meg.

Szóval, azt üzente minden fideszes politikusnak, hogy „álljon hátrébb eggyel, és b….a arcon magát”. Nagy Blanka egy 2008-as akció-vígjátékból, a Trópusi viharból idézett. Ennek a filmnek nagy kultusza van a fiatalok körében, rengeteg szállóigévé vált szöveg származik onnan. A legismertebb talán az, hogy „sosem szabad fullba nyomni a kretént”. A fiatalok pontosan értették, mire utalt.

Kétségkívül más elbírálás alá esik, mint az a kormánypárti publicista, aki több évtizedes újságírói múlttal a háta mögött, a hatalom bástyái mögül tüzel vissza hasonló szavakkal. De ettől még durva.

Ahogy vesszük. Amikor fideszes tisztségviselők nem hajlandók válaszolni alapvető kérdésekre, vagy nem arra válaszolnak, amit kérdeznek tőlük, agressziót követnek el. Akkor is, ha egyébként szalonképesen fogalmaznak. Tarlós István főpolgármester például nem szokott csúnyán beszélni, viselkedéséből és stílusából mégis süt az erőszak. Számomra ez sokkal durvább, mint a káromkodás. A csendes agresszió pusztítóbb a trágárságnál.