Elsőre minden szépnek látszik. Alig három hete mondta a miniszterelnök, hogy az országban nem jelentős a korrupció, hiszen jól megy a gazdaság, a kettő meg kizárná egymást. Ráadásul – szintén tőle tudjuk – itt zéró tolerancia van. Azaz: nincs itt semmi látnivaló! Vagy ha mégis, az legfeljebb liberális ármány, hiszen még az ügyészség sem akad a lopások nyomára, pedig már nagyítóval vizsgálódik. Aki akarja, elhiszi, utánajárni úgysem tud. A korrupciós ügyek jellemzően bonyolultak, átláthatatlanok. Ezt játssza ki a hatalom cinikus magabiztossággal, miközben a korrupció nem a szabályok ellenében, hanem éppen általuk virul.
Szép csendben mennek a megfelelő pénzek a megfelelő zsebekbe. Osztogatják a sporttao-milliárdokat, amerre kell, zajlanak a túlárazott közbeszerzések, a letelepedési kötvényeken kétes hátterű cégek gyűjtik a zsíros összegeket. A sort folytathatnánk, a kételkedőket meg Orbán lehűtheti azzal, hogy nem foglalkozik üzleti ügyekkel.
Ebbe az idillbe trollkodott bele most a Transparency International. A szervezet azt állítja, megmérték csaknem 180 országban a korrupció szintjét, és kiderült, hogy az EU-ban csak Görögország és Bulgária van mögöttünk. A módszer egyszerű: megkérdezték a gazdasági szereplőket. Ha valakik, akkor ők tisztán látják, hol és hogyan folynak el a közpénzek, milyen mutyik vannak, és hol torzítja a versenyt az összejátszás. Nemcsak közbeszerzéseken folyik szét a pénz, hanem az államosítás utáni visszaosztásokkal (trafikok, kaszinók, bankok), a külföldi tulajdonosok kiszorításával (kiskereskedelem, energiaszektor), a piac eltorzításával (média).
A megkérdezett vállalatoknak egy kenőpénzes-visszaosztós rendszer képe rajzolódik ki, egy uram-bátyám világ, a bratyizás, a haveri érdekkörök helyzetbe hozása, a látványos gazdagodás, a vaskos állami megrendelések. A cégek beárazzák a korrupciót, a társadalom meg nem látja, vagy nem akarja látni. Pedig érdemes lenne, hiszen, ahogy azt a századvéges Lánczi András mondta, amit korrupciónak neveznek, az a Fidesz legfőbb politikája.