BKV;szakszervezet;tárgyalások;béremelés;túlóra;

2019-01-30 16:46:28

Fogy a BKV-dolgozók türelme, mivel sehol sem tartanak a bértárgyalások

Az egyik szakszervezet szerint a cég már tavaly azt kommunikálta, elkezdődtek az egyeztetések, miközben még nem tett semmilyen ajánlatot a munkavállalóknak, akik 15%-os béremelést akarnak.

Rohamosan fogy a BKV-sok türelme, mert még mindig nem tudják, kapnak-e egyáltalán béremelést, s ha igen, milyen mértékűt - írja internetes változatában a 168 Óra. A vezérigazgató még nulla százalékos ajánlatot sem tett, az viszont már kiderült, ha tehetné, még többet túlóráztatná a járművezetőket. Egyszerűen nem igaz a cég sajtóirodájának már hetekkel korábban tett nyilatkozata, miszerint megkezdődtek a bértárgyalások – idézi az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) közleményét a portál.

Annak ellenére, hogy a BKV vezérigazgatójának korábban azt ígérte, január végére megszülethet a bérmegállapodás a cégnél, még el sem kezdődtek az érdemi tárgyalások – közölte Naszályi Gábor, az EKSZ elnöke, aki felháborítónak tartja, hogy a cég sajtóosztálya már tavaly kiadott egy nyilatkozatot, miszerint megkezdődtek a bértárgyalások. 

Az EKSZ már tavaly szeptemberben, a szakszervezetek közül elsőként kérte fel a vezérigazgatót a tárgyalások megnyitására, ám erre érdemben a mai napig nem került sor. Voltak ugyan megbeszélések a vezérigazgatóval, de ezeken mindössze a munkavállalók követelése, a 15 százalékos béremelés megismételt bejelentése hangzott el. A munkáltató viszont semmilyen ajánlatot nem tett.

Arról viszont szó esett, hogy a BKV-nál „lehetőséget teremtenek” majd arra, hogy az emberek akár 330-340 túlórát is vállaljanak. Erre várhatóan csak 2020-tól nyílik lehetőség, hiszen erre az évre már tavaly év végén megállapodást kötött a munkáltató a dolgozókkal. Naszályi ismét leszögezi: nem végtelenül sok túlórával, hanem megfelelő bérekkel kell megbecsülni a dolgozókat, s biztosítani számukra a megélhetést. A járművezetők már így is leterheltek, s naponta utasok ezreinek az életéért és biztonságáért felelnek, ezért végtelenül kockázatos még többet dolgoztatni őket – érvel az elnök.