műhold;fegyverkezési verseny;rakétaprogram;

2019-02-12 07:51:01

Új csillagháborús tervvel készülhet Kína és Oroszország

A két nagyhatalom már most is számon tartja a Föld körül keringő összes műholdat, és azon dolgoznak, hogy űrfegyverkezésben is utolérjék az Egyesült Államokat.

Kína és Oroszország lépéseket tesz a világűr felfegyverzésére - állapította meg elemzésében az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA), amely Biztonsági kihívások a világűrben címmel tette közzé jelentését hétfőn.

A legfontosabb amerikai katonai hírszerző szervezet azokat a világűrrel kapcsolatos fegyverkezési programokat vizsgálta meg, amelyek álláspontja szerint kihívást jelenthetnek az Egyesült Államoknak vagy szövetségeseinek.

A tanulmány megállapítja, hogy az Egyesült Államok világűrben még meglévő előnyét - amely a katonai, kereskedelmi és polgári célú feladatok világűrből történő védelmére vonatkozik - egyre több kihívás éri, mivel egyre több állam és kereskedelmi vállalkozás képes műholdak létrehozására, felbocsátására, a világűr feltárására és emberek űrutazásának lebonyolítására. Ezek az új eredmények azonban nemcsak új lehetőségeket, hanem új kockázatokat is hordoznak - szögezi le az elemzés.

A DIA úgy véli: "Néhány külföldi kormányzat olyan képességeket fejleszt ki, amelyek fenyegetést jelentenek másokra, akik szintén használják a világűrt." A katonai hírszerzés ezzel kapcsolatban Kínát és Oroszországot nevezi meg. a kínai és az orosz katonai doktrína a DIA szerint már önmagában is jelzi, hogy e két állam számára a világűr a modern háború és elhárítás fontos terepe, egyik eszköze az Egyesült Államok és szövetségesei katonai hatékonysága csökkentésének, és a két ország máris erőteljes fejlesztéseket hajtott végre.

Jelentésük példaként említi a világűrbe telepített hírszerző, megfigyelő és felismerő rendszereket, valamint a már meglévő hordozórakéták és műholdas navigációs szisztémák tökéletesítését.

A DIA hangsúlyozza, hogy az űrbe telepített kínai és orosz megfigyelő rendszerek képesek felkutatni, követni és pontosan leírni a Föld körül keringő valamennyi műholdat. A jelentést összeállító hírszerzők megjegyzik azt is: mind Kína, mind Oroszország erőteljesen fejleszti zavaróeszközeit és a kibertérben meglévő képességeit, irányított energiájú fegyvereit és földi telepítésű műholdelhárító rakétáit.

Az amerikaiak kezdték el

A csillagháborús doktrína nem új, ám először az amerikaiak alkalmazták: Ronald Reagan elnök 1983-ban jelentette be A hivatalosan Stratégiai Védelmi Kezdeményezésnek (SDI) nevezett programot, melynek lényege az lett volna, hogy egy földre és az űrbe telepített védelmi rendszer segítségével globális pajzsot alkottak volna tömeges rakétatámadások ellen.

Az árában is csillagászati katonai program végül csak részleteiben, technológiai újítások formájában valósult meg, de mult-kor.hu cikke szerint már a terv is hozzájárult a fejlesztésekkel lépést tartani nem tudó Szovjetunió felbomlásához.