A gyerekgyilkosság sok lett volna

A török származású német rendező, Fatih Akin most egy sorozatgyilkos történetével botránkoztat.

Minden jó fesztiválon szokott lenni olyan film, melyről előre elterjed, hogy nem szabad kihagyni. Idén ez a török származású német rendező, Fatih Akin Der goldene Handschuh című alkotása volt, duplázni kellett a sajtóvetítések számát a felfokozott érdeklődés miatt. Az eredeti cím egy híres hamburgi kocsmát jelöl, amely szabad fordításban, „Az arany kesztyű” lenne. Az intézmény Hamburg vigalmi negyedében, St. Pauli kerületében van. Ez volt a hetvenes években aktív német sorozatgyilkos, Fritz Honka törzshelye. Fatih Akin az ő portréját igyekezett filmjében megrajzolni, az eredmény pedig megosztó a dühből írt elutasító kritikáktól a lelkesedő elemzésekig. Maradjunk annyiban, hogy a Der goldene Handschuh lett az idei Berlinale botrányfilmje.

Ha higgadt fejjel nézem a filmet, akkor kijelenthetem: két zsánert párosított Fatih Akin: a komédiát és a horrort. A mű számos jelenete játszódik a kocsmában, ahol elképesztő alakok, mondjuk ki: alkoholista véglények szövegelnek és ezt karikaturisztikusan ábrázolja a rendező. Sokszor juttatta eszembe a Szomjas György Roncsfilmjét, azzal a különbséggel, hogy ott nem iszik együtt az egykori SS tiszt a koncentrációs tábort túlélt prostituálttal.

A horror mozi pedig Honka lakásában játszódik, ahol megerőszakolja, megfojtja, esetleg agyonveri az áldozatait. Akin itt igyekezett prezentálni mindent, ami a tűrőképességébe belefért. Megmutatja a szexuális abúzust és a gyilkosságokat – elvégre az is karakterépítés, ha direktben látjuk, hogy Honka a fogatlan vénasszonyokat preferálta, mert attól rettegett, hogy áldozatai az orális aktus során fájdalmat okoznak neki. Vagy amikor egy nála egy fejjel magasabb és testesebb nőt öl embertelen küzdelemben, előtte kivágja a nyelvét, mert sokat fecsegett. Érdekes, hogy amennyire bátor olykor Fatih Akin, most sokszor háttérbe szorult a provokátor és illedelmesen nem mutatja, hogy Honka feldarabolta az áldozatait – csak azt, ahogyan pakolgatja a szépen becsomagolt testrészeket a lakásába, mert nem merte kivinni azokat, nehogy a szomszéd görög migránsok meglássák.

Nem lehet nem összehasonlítani Der goldene Handschuh-ot Lars von Trier legutóbbi, szintén sorozatgyilkost bemutató A ház, amit Jack épített című alkotásával, még akkor sem, ha utóbbi címszereplője fiktív személy és sokkal mélyebb filozofikus és művészettörténeti hátteret vonultat fel. Különösen, hogy Fatih Akin, ahogy lapunknak elmondta, Trier nélkül sosem lett volna rendező, a dán zseni nyitotta fel a szemét annak idején. De a Jacket nem látta, mert ahogy fogalmaz, az előzetesben elkövettek egy óriási hibát: megmutatták, hogy Jack gyerekeket öl. Ez számára az abszolút nem kategóriája. Ha Fritz Honkának lett volna gyerekáldozata, akkor nem készítette volna el a filmjét. Az belefért, hogy a koncentrációs tábort túlélőt egy sorozatgyilkos végzi ki. Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem jelzi a filmben, hogy maga Honka is holokauszt túlélő volt, Akin határozottan felelte: ha ezt beletette volna a filmbe, az lett volna az igazi botrány. Így maradt a féligazság.