Közpénz-újrahasznosítás

A Fidesz-KDNP-nek három éve alighanem sikerült egy saját fizikai-pénzügyi törvényekkel bíró, a külső hatásokra érzéketlen, sőt ma már látszólag teremtője kérdéseire sem felelő, elszabadult, minden a közelébe kerülő pénzt elnyelő fekete lyukat alkotnia NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. néven. A kukaholdingot Orbánék azért hozták létre, hogy ha már tényleg annyi gondot jelent a helyi szemétszállítóknak a hulladék begyűjtése, akkor az érte járó pénz beszedését kegyesen átvállalják tőlük.
Akkortájt úgy véltem, ez a vidék mélységes lenézésében fogant központosítás, ami pusztán egy szinttel feljebb, azaz szem elé helyezi a korrupciót. Hogy így már nem a polgármesternél, hanem fővárosiaknál kell pénzért kilincselni.
Tévedtem. A fővárosiak kilincsét levágták, az ajtó zárva. Senki se tudja, a kukaholdingosok mit kezdenek évi százmilliárdos díjbevételükkel. Már ha sikerül beszedni, hisz a haveroktól több százmillióért vett számlázóprogram három éve képtelen időben kiküldeni a csekkeket. Állítólag úgymond "nem kaptak megfelelő adatokat" a kukacégektől. De a jelek szerint nem is nagyon törték magukat. Legalábbis ennyi idő alatt már én is össze tudtam volna írni az érintett portákat.
A szemétszállítók költségeit pedig hol kifizetik, hol nem, de inkább nem, illetve követhetetlen, mikor és miért igen vagy nem. A zömében fideszes önkormányzatok társaságai hallgatnak, egyre nagyobb hiányukat beláthatatlan hitelekkel igyekezvén palástolni. Amely cég szólni mer - mint például a Gémesi György-féle, gödöllői Zöld Híd -, azt rövid úton átveszi a NER. De ettől se lesz jobb, se ott, se másutt, az NHKV nem ad több pénzt, és passz.
Bár Orbán hívei addig nyugodtak, amíg a házuk elől valahogy elkerül a szemét, az egyre magasodó szenny előbb-utóbb alighanem mindannyiunkra ráborul. Miközben a kukaholding fél éves késéssel leadott 2017-es mérlegének könyvvizsgálói jelentése a társaság belviszonyait leginkább a kupleráj szó számviteli megfelelőivel ecsetelte, a távozó cégvezért, Weingartner Balázst Orbán Viktor az NHKV-t felügyelő államtitkárrá nevezte ki. Hivatalosan azóta se tudni, kit tisztelhetünk a kukaholding új vezetőiben: kilétükről csak félreérthető szóbeszédek és halovány pdf-ek tanúskodnak.
A kormány is inkább zavarodott. Hablatyolásuk NER-magyar fordításban annyit tesz, hogy az igazat úgyse fogjuk elmondani. Októberben ígértek "vizsgálatot", ami aztán "lezárult", Gulyás Gergely jellegzetesen vörösödő, szűkszavú előadásmódjában azzal, hogy az NHKV most már tényleg pontosan küldi a számlákat. Tarlós István pedig egyenesen Orbán Viktor szavát vette arról, hogy a fővárosi kukások innentől istibizti megkapják jussukat az NHKV-tól.
Ehhez képest egyelőre az a biztos, hogy amikor a kukaholdingosok szólnak, kéne nekik még pár tízmilliárd, Orbán Viktor vigyázzba vágja magát, és már utaltatja is a kért összeget a kasszánkból. Hogy aztán ezzel mi lesz vagy mi se, nem tudni.
Ilyen a közpénzújrahasznosítás Fidesz-módra.
Szerző
Marnitz István
Frissítve: 2019.02.13. 09:25

Venezuela, Kuba és a furkósbot

Az elmúlt években Latin-Amerika erősen jobbra tolódott. A XXI. századi szocializmus dél-amerikai álma szertefoszlóban van, és a Trump éra beköszöntével az USA is visszatérni látszik régebbi erőpolitikájához, melynek kiindulópontja az, hogy a déli kontinens valójában az USA hátsó udvara, és ott joga van rendet tartani. (Utoljára nyílt katonai beavatkozás 1994-ben Haitin történt, igaz, akkor ENSZ jóváhagyással.) 
Trump e térségre vonatkozó politikájának van még egy sajátos vonása. Mintegy „kiszervezte” a döntéshozatali mechanizmust az adminisztrációból, és szabad utat adott azoknak a keményvonalas, zömmel kubai származású politikusoknak, akik már hosszabb ideje követelik az erős kéz politikáját a rebellis déli országokkal - elsősorban Kubával, Nicaraguával és Venezuelával - szemben. Marco Rubio floridai szenátor nemcsak erős csapatot gyűjtött maga köré e politikusokból, hanem az USA külügyminisztériumának latin-amerikai részlegét is ilyen - többnyire kubai származású – munkatársakkal töltötte fel.
És hogy miért éppen most jutott el oda az USA, hogy Maduróék majd egy évvel ezelőtti választási csalásait megtorolja? Venezuelában hosszú ideje sérülnek az amerikai érdekek, rohamosan nő az orosz és kínai befolyás, és növekszik a kubaiak aktív jelenléte. Brazília és Kolumbia most hajlandó volt felsorakozni az USA vezette Maduro ellenes fronthoz, és meglepő módon Kanada is beállt a sorba, valamint az európai országok többsége is hirtelen ráébredt, hogy Maduro diktátor. 
A történet azonban nem csak az olajban gazdag Venezueláról szól: az USA számára legalább olyan fontosak Maduro esetleges bukásának térségbeli következményei. Ha Venezuela elbukik, az végzetes lehet Nicaragua és Kuba számára is. És főként ez utóbbi ország sorsa fontos Trumpnak, mert a kubai rendszer esetleges megingása vagy megdöntése akár a következő választásokat is eldöntheti: neki sikerülhet az, ami előtte 11 amerikai elnöknek - Eisenhowertől Obamáig - nem sikerült. 
A Szovjetunió és a szocialista tábor összeomlása Kubának nélkülözést, áruhiányt és nyomort jelentett. Chávez 1999-es hatalomra kerülésével Venezuela Kuba megmentőjévé vált. Chávez olajat adott potom áron, mely bőven fedezte Kuba szükségleteit, és még exportra is jutott belőle, sőt befogadott kubai szakértőket, akikért kemény dollárokat fizetett. Majd 30 ezer tanárt és orvost, valamint ismeretlen számú katonai, belügyi és rendfenntartó tanácsadót, akik ma ott vannak a venezuelai államigazgatás valamennyi fontos szintjén; mi több, reguláris kubai egységek is megjelennek a venezuelai hadgyakorlatokon. Brazília új elnöke viszont januárban kiutasította az ott dolgozó kubai szakembereket, érzékeny anyagi veszteséget okozva a kubai államnak, az új kolumbiai elnök pedig felmondta a kubai közvetítéssel zajló béketárgyalásokat a kormány és a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) között, mondván, Kuba a terroristákat segíti. Az USA pedig azzal fenyeget, hogy visszateszi Kubát a terrorizmust támogató országok listájára.
Ha Maduro elbukik, megszűnik az olajszállítás Kubába, és kiutasítják a szakértőket. Az egyetlen megmaradt nagy latin-amerikai szövetséges, Mexikó pedig nem fogja Kubát segélyezni. De túl ezen, az amerikai politika még egy – eddig sosem használt - fegyvert is be akar vetni Kubával szemben: az embargótörvény mindeddig felfüggesztett III. fejezetét. 
E fejezetet alkalmazását 1996, tehát a törvény megszületése óta minden amerikai elnök félévente menetrendszerűen felfüggesztette - Kanada, Mexikó és az európai országok felháborodása miatt az amerikai adminisztráció annak idején jobbnak látta ugyanis a visszavonulást. Idén januárban azonban az aláíró Pompeo külügyminiszter lerövidítette a határidőt, február elsejétől nem fél évig, hanem csak 45 napig, vagyis március közepéig tart a türelmi idő. 
A III. fejezet lényege, hogy minden harmadik országbeli személy vagy szervezet, amely Kubában olyan termelő egységekkel, vállalatokkal, bankokkal stb. üzletel, melyek a kubai forradalom előtt amerikai tulajdonban voltak, perelhető az amerikai bíróságokon. (Ez eddig, a törvény első két fejezete értelmében, csak amerikai illetőségű személyekre, szervezetekre vagy vállalatokra vonatkozott.) Márpedig a mai kubai termelőegységek döntő többsége még mindig a kisajátított amerikai gyárakban, üzemekben, cukornádültetvényeken, olajfinomítókban, szállodákban működik. Ehhez az embargós listához az amerikaiak tavaly hozzácsapták a kubai hadsereg felügyelte óriásvállalatokat is, melyek az ország devizabevételének jelentős részét adják. Idetartozik az újonnan épült szállodák, turistaboltok nagy része, és a buszokat üzemeltető turistavállalatok is. Ha tehát a harmadik fejezet március végén életbe lép - márpedig Marco Rubio nyilatkozatai ezt sugallják -, akkor azonnal perek sorozata indulhat az USA-ban harmadik országbeli cégek ellen. És az európai vagy ázsiai országokban működő cégek százszor is meggondolják majd, hogy egy kisebb kubai üzlet reményében érdemes-e pervesztesnek lenni egy amerikai bíróságon, amely aztán befagyaszthatja akár az adott cég, személy vagy nagyvállalat USA-beli teljes tevékenységét. Mindez tovább gyengítheti az amúgy is ingatag lábon álló kubai gazdaságot, és a külföldi befektetések végét jelentheti.
A venezuelai események tétje tehát óriási. Más latin-amerikai országok és a teljes karibi térség is érintett a kérdésben. És az is eldőlhet, hogy három évtized elteltével ismét visszatér-e az USA az évszázadon keresztül alkalmazott furkósbot politikához a térségben.
Szerző
Horvát János
Frissítve: 2019.02.12. 09:16

Kétélű fegyver

Azóta, hogy tavaly december elején Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg a kereszténydemokraták élére, mintha nyugalom költözött volna a német nagykoalíció életébe. Angela Merkel kancellár és a pártelnök között eddig jól működik a munkamegosztás. Csakhogy inkább amolyan vihar előtti csend ez, s az is elképzelhető, hogy a kormány jelenlegi összetételében felbomlik. Bár a Zöldek szárnyalásának vége, az SPD a felmérések szerint nem tud közelebb kerülni hozzájuk. Gerhard Schröder egykori szociáldemokrata kancellár a napokban meg is jegyezte: szerinte Andrea Nahles nem alkalmas a párt irányítására. 
Teljesen nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben az SPD-nek valamit fel kell mutatnia. A centrum felé már nem tud terjeszkedni, azt lefedte ugyanis a CDU, ráadásul sok szociáldemokrata szavazó szerint a párt túlságosan elszakadt hagyományos értékeitől. A pártvezetés ezért hétvégén meghirdette új szociális programját, ami egyértelmű balra mozdulást jelent. „Új szociális állam az új időkre” - hangzik az elnökség által megszavazott program, ami a 2004-ben épp a Schröder-féle SPD által elfogadott szociális programmal, a Hart IV-gyel való szakítást jelenti. Ez utóbbi rendkívül átfogó változásokat hozott a munkaerőpiacon, és a gazdaságra is pozitív hatást gyakorolt. Az új program értelmében a jelenlegi 9,19 euróról 12-re emelnék a minimális órabért, és – egyebek mellett - további könnyítéseket kívánnak elérni a munkanélküliek számára.
Olyan javaslatokról van szó, amelyek gyakorlati megvalósítására vajmi kevés az esély. A CDU rögtön nemet mondott a felvetésekre, és bírálta az SPD-t, amiért felrúgja a szociális kérdésekben eddig meglévő konszenzust. Az SPD célja egyértelmű: ha nem képes javítani pozícióin, akkor előkészíti a koalícióból való kilépést arra hivatkozva, hogy a kereszténydemokraták elzárkóznak programjuk végrehajtásától. Arra azonban semmi biztosíték nincs, hogy ellenzékben hirtelenjében népszerűvé váljon a párt azon milliók számára, akik az eltelt másfél évtizedben elpártoltak tőle.
Frissítve: 2019.02.12. 09:16