időjárás;

2019-02-13 16:23:33

Eshet az eső, de tisztul az idő csütörtökön, a nap is fog sütni

Több ezer kilométeres frontrendszer húzódik végig Kelet-Európa fölött, csütörtök estig enyhébb levegő éri el a Kárpát-medencét.

Szerdán egy szakadozott felhősáv vonul át az országon, estig helyenként kisebb eső, havas eső még előfordulhat. Éjjel a Dunántúlon és középen erősen felhős marad az ég, másutt pedig reggelre párásság, foltokban köd, illetve alacsonyszintű felhőzet képződhet.

Csütörtökön kitisztul az idő, napközben közepesen és erősen felhős időszakok váltakoznak majd, hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap. Az északkeleti tájakon helyenként gyenge eső, zápor kialakulhat. Az északnyugati szelet élénk, csütörtökön a Dunántúlon és középen erős lökések kísérik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és +3 fok között valószínű, ennél hidegebb csak a hosszabb ideig derült északi völgyekben lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 8 és 11, északkeleten 5 és 7 fok között alakul.

Időjárási helyzet Európában

Kelet-Európán keresztül több ezer kilométer hosszan egy frontrendszer húzódik, amelyen ciklonális hullámok is képződtek. Ennek masszív felhőzete beborítja szinte a teljes Kelet-európai-síkságot, de a Fekete-tenger környékén, a Balkánon és az Égei-tenger felett is sok a felhő. Ezeken a területeken csapadék is több helyütt alakul ki, a mennyisége dél felé folyamatosan növekszik.

Ennek formája északon vegyes, a front nyugati felén inkább hó, a keleti felén eső, míg délen a szilárd halmazállapot fokozatosan eltűnik. A mediterrán térségben zivatarok is kialakulnak. A csúcshőmérséklet északon 0 és +5, délen 8, 15 fok között változik.

Ugyancsak ciklonális hatások dominálnak Skandináviában és a Balti-tenger környezetében. Erős nyugatias áramlással az óceán felől nedves léghullámok érkeznek, ott is többfelé esik az eső, a hegyekben havazik.

Ezzel szemben Nyugat- és Közép-Európa időjárását anticiklon befolyásolja, amelynek középpontja az Alpok felett van. A magasnyomás területén alig, inkább csak a peremvidékén van felhős idő, a szélvédett tájakon pedig - főleg a völgyekben, medencékben - ködfoltok, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet alakul ki. Csapadék csak elvétve fordul elő. Ennek megfelelően a Földközi-tenger partvidékén általában 15 és 20, északabbra, és a tengertől távolabb 5 és 10 fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet.

Csütörtök estig az anticiklon peremén a Kárpát-medencét változó nedvességtartalmú, enyhébb levegő éri el, közepesen vagy erősen felhős időre lehet számítani északkeleten kis mennyiségű csapadékkal.