Orbán falazott

Három fekete falat húzott maga köré egy évértékelő kedvéért. Falakkal falazott. Magának. Ezeket a falakat csak azok nem érzékelték, akik az évértékelőt tartó miniszterelnök elszánt hívei.

Az országnak azonban ez egy újabb fekete fal. Akkor is az, ha a falat csak kerítésnek, netán pusztán paravánnak állították fel. Mert a fal, kerítés, paraván mögött megint tombolhatott a „most mi jövünk” vizet, földet, levegőt, lelket szennyező bornírtsága: hangos taps és örömkönnyek a kormánynak, harsány röhögés az ellenzéket mocskoló, azt megtaposó humornak.

Ezzel húztak fel a termen belül maguk köré ismét egy, a feketénél is feketébb falat. Ez az a fal, amely a „mi” és az „ők” között áll. Nem hinném, hogy bárkinek lenne kétsége afelől, hogy a „mi” adott esetben a Fidesz és a KDNP, és persze Orbán Viktor híveit jelenti, az „ők” pedig az összes többit. A többi magyart. Mert ők is magyarok, de ezt a falazó kormányfő nem akarja tudomásul venni. Vagy nem számít neki. Neki csak azok számítanak, akik vele vannak. A többi nincs! És ez már a harmadik fal, amit pont a miniszterelnök emelt személyesen maguk és az „ők” között. És az ők jelen esetben mi vagyunk. Mi, akik nem szavaztunk rá, mi, akik nem értünk egyet azzal az iránnyal, amerre az országot viszi, mi, akik nem akarunk már a múlt században is jócskán meghaladott múltban élni, nem értünk egyet azzal, hogy sorsunkat a múlt század harmincas éveihez láncolja a XXI. század második évtizedében.

Hiába állította melldöngető büszkeséggel: „Tizenharmadik éve irányítom a kormány munkáját, de a döntéseinknél még mindig rácsodálkozom, micsoda merészség egyszerre és egyben látni tízmillió ember életét. Márpedig Magyarország tízmillió, sőt a külhoniakkal együtt 15 millió szerteszét futó életből áll, amelyeket döntéseinkkel újra meg újra egyesíteni kell.”

Tényleg, micsoda merészség! Mert hiába állítja, nem látja egyben tízmillió ember életét, a tizenöt millióról már nem is beszélve! Döntései pedig nemhogy egyesítenének, sokkal inkább szerteszórnak bennünket. Épp ez a baj. Pedig megtehette volna, ha le tudta volna győzni önmagát. Már az első kétharmad után mondhatta volna: én minden magyar miniszterelnöke kívánok lenni, és ebben az országban minden állampolgár számára garantálom a jog előtti egyenlőséget, független bíróságokat teremtek, független közmédiát, jövőt teremtő oktatást, egészségügyet, hogy a köz érdekét az egyéni érdekek fölé helyezem, mert magyarnak magyar nem lehet farkasa. De nem tette, mert ő hatalmat akart. Olyan hatalmat, amelyben a terülj, terülj asztalkám, az üssed, üssed botocskám, no és az aranyat köpő szamár is mind csak őt szolgálja. Ennek és emiatt kellett február 10-én falaznia.

Csakhogy, miként a fák, úgy a falak sem nőnek az égig, a csak az ország egy részére épített fal pedig leomlik. Minél hamarabb, annál jobb mindannyiunknak.