A lengyel inga

Lengyel-magyar két jó barát? A történelem során ezt annyiszor mondogattuk, hogy már-már el is hisszük. Pedig furcsa barátságról van szó, abban az értelemben feltétlenül, amikor a NER-miniszterelnök márciusi beszédeinek tapsolni kell, vonatszám jönnek a „barátok”, de amikor Varsóban az abortusz tilalom ellen tüntetnek a tömegek, innen nem indulnak „békevonatok”. Szóval nem mindig együtt isszuk a borunkat…
Innen nézve van valami sajátos összefüggés a két ország politikai folyamataiban. A lengyel „ingára” gondolok, amely a rendszerváltás óta többé-kevésbé a magyarországi változásokkal együtt mozgott. Amikor Lengyelországban a jobboldal került hatalomra, akkor a következő választáson, Magyarországon is a jobboldal tört előre; amikor Varsóban balra lendült az inga, nálunk is hasonló változások történtek. És ez általánosságban évtizedeken át működött.
A rendszerváltást követően mindkét országban a centrista és a jobboldali pártok kaptak bizalmat, de aztán visszatért a baloldal. A következő választáson, 1997-ben ott ismét a jobboldal győzött, nálunk 1998-ban a liberálisból konzervatívvá vedlett Orbán alakíthatta meg első kormányát. 2001-ben visszajött a baloldal, nálunk egy évvel később a szocialista-liberális koalíció nyerte a szavazást. Itt is, ott is, a baloldali pártok nemigen tudtak mit kezdeni országuk kormányrúdjával. Varsóban 2004-ben ismét a jobboldal nyert, 2006-ban hatalomba került a Jog és Igazságosság pártja, megkezdődött a Kaczynski-ikrek korszaka. Itthon 2006-ban még újrázhatott a baloldal, de a 2007-es lengyel választáson újra a mérsékelt, liberális jobbközép győzött. Tusk kormánya Lengyelország uniós integrációjának híve, de az akkori elnök, Kaczynski ebben már Lengyelország függetlenségének túlzott korlátozását látta. 2010-ben idehaza a Fidesz kétharmadot szerzett, a „fülkeforradalom” lázában égett, 2011-ben Varsóban még negyedszer is a liberális jobbközép nyerte a választást. 
2015-től az orbáni nézeteket valló, keményen jobboldali Kaczynski pártja vezeti Lengyelországot. Biztosan verték a jobbközép kormányzó pártot, az egyesült baloldalt valósággal a földbe döngölték, azok be sem jutottak a parlamentbe. Ott már 2005-től támadást indítottak a demokrácia, a szekuláris állam ellen, megszavazták a tömegkommunikációról szóló törvényt, a jobboldal beültette a kádereit a rádió- és televízió ügyeit irányító igazgatótanácsba. Nálunk erre az útra 2010 után lépett a rezsim. 
Varsóban most valami történik. A macskájával élő Kaczynski betegeskedik, a háttérben talán már a PiS leendő elnökét keresik, s közben pártot alakított 2019 elején egy új, baloldali politikus, Robert Biedron, akit a lengyel Macronként emlegetnek. A májusi uniós parlamenti választáson méreti meg magát első ízben új pártja, a Tavasz, amely markánsan baloldali, igaz, néhol populista ígéretekkel akarja átformálni a mienkhez hasonlóan mély árkokkal szabdalt lengyel belpolitikai életet. Ha sikert arat, az első fecske lesz a térségben, amely a baloldal feltámadásának hírét hozhatja. 
Vessük hát vigyázó szemünket Varsóra!
Szerző
Somfai Péter
Frissítve: 2019.02.14. 09:41

Tűzijáték

Donald Trumpnak remek ötlete támadt. Mi lenne, ha ezentúl nagy washingtoni bulival ünnepelnék Amerika függetlenségét? Szerencsére tűzijáték már amúgy is van, fűzte tovább jó milliárdosként, úgyhogy annyival is olcsóbb lenne a dolog. Az újságírók előtt elmélkedő elnököt munkatársai nem bökték oldalba, hogy azon a napon speciel nagy buli is szokott lenni a fővárosban. Mi is ott voltunk például az összes csemetével, amikor 2008-ban az akkor 72 esztendős Jerry Lee Lewis koncertezett a Capitoliumnál. Huhh, azok a nagy tűzgömbök! Trump néha elképesztő, de a módszert talán importáhatnánk. A négygyerekes anyák adómentessége, a nyelvtanulás címén kétszer két hétre tömegesen idegen családokra bízandó gimnazisták, a nagyszülői gyed és más sziporkák helyett itthon is kitűzhetnénk magunk elé egyszerűbben megvalósítható célokat. Például mi lenne, ha december végén családi ünnepet tartanánk, a gyerekeknek ajándékot vennénk, és ehhez az állam néhány munkaszüneti nappal is hozzájárulna? Hát nem volna klassz, ha ehhez valamiféle jelképet is találnák? Mondjuk, díszítsünk fel egy fenyőfát, a kicsik az nagyon élveznék! Vagy az is jó ötletnek tűnik, hogy nyáron, amikor az iskolában úgyis szünet van, a családok utazzanak el valami barátságos, lehetőleg vízparti helyre, ahol a gyerekek kedvükre játszhatnának, a szülők pedig kipihenhetnék az egész évi fáradtságot. Ott van az a Balaton nevű tó, az ideális lenne, pláne, ha a strandok büféiben lehetne kapni lisztből, vízből és élesztőből készült, forró olajban kisütött lapos lepényt, amelyet meg lehetne kenni tejföllel. Ezt akár fokhagymával is be lehetne dörzsölni, bár az egy kicsit büdös, de legalább távoltartja az ártó szellemeket. Nyár végén meg lehetne egy nagy budapesti tűzijátékot szervezni. Már csak a megfelelő időpontot kellene megtalálni hozzá.
Frissítve: 2019.02.14. 09:41

Késpárbaj

Vannak helyzetek, amikor fenébe az eleganciával, mert a hatékonyság a fontos. Hirtelenjében a késpárbaj jut eszembe a Butch Cassidy és a Sundance kölyökből: ha nincsenek szabályok, akkor akár egy gyors tökönrúgás is belefér még a szurkálás megkezdése előtt, és lám, máris le van verve a lázadás. 
Természetesen tudom, hogy akadémikusok között az efféle durván praktikus ténykedés nem megszokott, de itt a legfőbb ideje, hogy Lovász László és a Magyar Tudományos Akadémia többi vezetője észrevegye, hogy ha így megy tovább, egy szempillantás alatt Palkovics László lesz a Vad banda főnöke. A miniszter ugyanis már réges-régen felfüggesztette a szabályokat, ráadásul tudja: a Vadnyugat messze van, az átlagos polgár legfeljebb legendákat hall róla, és hajlamos annak hinni, aki meggyőzőbben mondja a maga igazát. 
Márpedig itt sajnos Palkovics oldalára húz a népi igazság. A magyar ember rendszerint még alsó tagozaton megismer egy undok tanerőt, aki miatt aztán egész életében fenntartásokkal viseltet a tudósfélék iránt. Emiatt felettébb könnyű beadni neki, hogy a "kutató" valami léhűtő, aki lagymatagon lapozgatja a papírokat, miközben a keményen dolgozó kisember verejtékes munkával lehúzza a maga nyolc óráját. Még szép, hogy pályázniuk kell a pénzre, elvégre egy nyamvadt állami hűtőszekrényhez sem lehet másként hozzájutni, nem? 
Az úgy nem fog menni, hogy az MTA fegyelmezetten tárgyal és érvel, a kormány meg hallgat a józan észre. A CEU is ezt csinálta, és látjuk, mire ment vele. Azokhoz az emberekhez kell eljutni, akik nem a kutatóintézetek költségvetéséről, hanem a kormány felhatalmazásáról döntenek. Nem elég tudni, de a választók számára is világossá kell tenni, hogy ahol bezúzzák a bölcsészettudományt, ott az eszmék és az erkölcs ellen indítanak háborút, és a gondolkodás gyakorlatát akarják megszüntetni. 
Internet még van, léteznek szabad újságok, és ott az utcasarok is, ahová kiállhat bárki, hogy hirdesse a maga igazságát a köré gyűlőknek. Tanítani kell, amíg még lehet - hogy aztán lehessen folytatni a kutatást. 
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2019.02.14. 09:40