A lengyel inga

Lengyel-magyar két jó barát? A történelem során ezt annyiszor mondogattuk, hogy már-már el is hisszük. Pedig furcsa barátságról van szó, abban az értelemben feltétlenül, amikor a NER-miniszterelnök márciusi beszédeinek tapsolni kell, vonatszám jönnek a „barátok”, de amikor Varsóban az abortusz tilalom ellen tüntetnek a tömegek, innen nem indulnak „békevonatok”. Szóval nem mindig együtt isszuk a borunkat…

Innen nézve van valami sajátos összefüggés a két ország politikai folyamataiban. A lengyel „ingára” gondolok, amely a rendszerváltás óta többé-kevésbé a magyarországi változásokkal együtt mozgott. Amikor Lengyelországban a jobboldal került hatalomra, akkor a következő választáson, Magyarországon is a jobboldal tört előre; amikor Varsóban balra lendült az inga, nálunk is hasonló változások történtek. És ez általánosságban évtizedeken át működött.

A rendszerváltást követően mindkét országban a centrista és a jobboldali pártok kaptak bizalmat, de aztán visszatért a baloldal. A következő választáson, 1997-ben ott ismét a jobboldal győzött, nálunk 1998-ban a liberálisból konzervatívvá vedlett Orbán alakíthatta meg első kormányát. 2001-ben visszajött a baloldal, nálunk egy évvel később a szocialista-liberális koalíció nyerte a szavazást. Itt is, ott is, a baloldali pártok nemigen tudtak mit kezdeni országuk kormányrúdjával. Varsóban 2004-ben ismét a jobboldal nyert, 2006-ban hatalomba került a Jog és Igazságosság pártja, megkezdődött a Kaczynski-ikrek korszaka. Itthon 2006-ban még újrázhatott a baloldal, de a 2007-es lengyel választáson újra a mérsékelt, liberális jobbközép győzött. Tusk kormánya Lengyelország uniós integrációjának híve, de az akkori elnök, Kaczynski ebben már Lengyelország függetlenségének túlzott korlátozását látta. 2010-ben idehaza a Fidesz kétharmadot szerzett, a „fülkeforradalom” lázában égett, 2011-ben Varsóban még negyedszer is a liberális jobbközép nyerte a választást.

2015-től az orbáni nézeteket valló, keményen jobboldali Kaczynski pártja vezeti Lengyelországot. Biztosan verték a jobbközép kormányzó pártot, az egyesült baloldalt valósággal a földbe döngölték, azok be sem jutottak a parlamentbe. Ott már 2005-től támadást indítottak a demokrácia, a szekuláris állam ellen, megszavazták a tömegkommunikációról szóló törvényt, a jobboldal beültette a kádereit a rádió- és televízió ügyeit irányító igazgatótanácsba. Nálunk erre az útra 2010 után lépett a rezsim.

Varsóban most valami történik. A macskájával élő Kaczynski betegeskedik, a háttérben talán már a PiS leendő elnökét keresik, s közben pártot alakított 2019 elején egy új, baloldali politikus, Robert Biedron, akit a lengyel Macronként emlegetnek. A májusi uniós parlamenti választáson méreti meg magát első ízben új pártja, a Tavasz, amely markánsan baloldali, igaz, néhol populista ígéretekkel akarja átformálni a mienkhez hasonlóan mély árkokkal szabdalt lengyel belpolitikai életet. Ha sikert arat, az első fecske lesz a térségben, amely a baloldal feltámadásának hírét hozhatja.

Vessük hát vigyázó szemünket Varsóra!