A lengyel inga

Lengyel-magyar két jó barát? A történelem során ezt annyiszor mondogattuk, hogy már-már el is hisszük. Pedig furcsa barátságról van szó, abban az értelemben feltétlenül, amikor a NER-miniszterelnök márciusi beszédeinek tapsolni kell, vonatszám jönnek a „barátok”, de amikor Varsóban az abortusz tilalom ellen tüntetnek a tömegek, innen nem indulnak „békevonatok”. Szóval nem mindig együtt isszuk a borunkat…
Innen nézve van valami sajátos összefüggés a két ország politikai folyamataiban. A lengyel „ingára” gondolok, amely a rendszerváltás óta többé-kevésbé a magyarországi változásokkal együtt mozgott. Amikor Lengyelországban a jobboldal került hatalomra, akkor a következő választáson, Magyarországon is a jobboldal tört előre; amikor Varsóban balra lendült az inga, nálunk is hasonló változások történtek. És ez általánosságban évtizedeken át működött.
A rendszerváltást követően mindkét országban a centrista és a jobboldali pártok kaptak bizalmat, de aztán visszatért a baloldal. A következő választáson, 1997-ben ott ismét a jobboldal győzött, nálunk 1998-ban a liberálisból konzervatívvá vedlett Orbán alakíthatta meg első kormányát. 2001-ben visszajött a baloldal, nálunk egy évvel később a szocialista-liberális koalíció nyerte a szavazást. Itt is, ott is, a baloldali pártok nemigen tudtak mit kezdeni országuk kormányrúdjával. Varsóban 2004-ben ismét a jobboldal nyert, 2006-ban hatalomba került a Jog és Igazságosság pártja, megkezdődött a Kaczynski-ikrek korszaka. Itthon 2006-ban még újrázhatott a baloldal, de a 2007-es lengyel választáson újra a mérsékelt, liberális jobbközép győzött. Tusk kormánya Lengyelország uniós integrációjának híve, de az akkori elnök, Kaczynski ebben már Lengyelország függetlenségének túlzott korlátozását látta. 2010-ben idehaza a Fidesz kétharmadot szerzett, a „fülkeforradalom” lázában égett, 2011-ben Varsóban még negyedszer is a liberális jobbközép nyerte a választást. 
2015-től az orbáni nézeteket valló, keményen jobboldali Kaczynski pártja vezeti Lengyelországot. Biztosan verték a jobbközép kormányzó pártot, az egyesült baloldalt valósággal a földbe döngölték, azok be sem jutottak a parlamentbe. Ott már 2005-től támadást indítottak a demokrácia, a szekuláris állam ellen, megszavazták a tömegkommunikációról szóló törvényt, a jobboldal beültette a kádereit a rádió- és televízió ügyeit irányító igazgatótanácsba. Nálunk erre az útra 2010 után lépett a rezsim. 
Varsóban most valami történik. A macskájával élő Kaczynski betegeskedik, a háttérben talán már a PiS leendő elnökét keresik, s közben pártot alakított 2019 elején egy új, baloldali politikus, Robert Biedron, akit a lengyel Macronként emlegetnek. A májusi uniós parlamenti választáson méreti meg magát első ízben új pártja, a Tavasz, amely markánsan baloldali, igaz, néhol populista ígéretekkel akarja átformálni a mienkhez hasonlóan mély árkokkal szabdalt lengyel belpolitikai életet. Ha sikert arat, az első fecske lesz a térségben, amely a baloldal feltámadásának hírét hozhatja. 
Vessük hát vigyázó szemünket Varsóra!
2019.02.14 09:37
Frissítve: 2019.02.14 09:41

Felhőben

Közeledik az önkormányzati választás, az állam is szelídebb arcát próbálja mutatni a települési hivatalokkal szemben. Már azt üzente lapunkon keresztül a Kincstár, hogy nem is kap büntetést minden önkormányzat, amelyik nem tudta feltölteni határidőre a zárszámadását a híres-hírhedt ASP rendszerbe, pedig eddig nem volt kegyelem a mulasztóknak. 
Csendben lapozhatnánk is, ha az engedmény nem a folyamatos hibákat akarná elfedni, és a hangos tiltakozásoknak elejét venni. Mert ez a felhő alapú központi adatbázis, amihez idén januártól minden magyar településnek csatlakozni kellett, talán még soha, egyetlen napig sem működött zökkenőmentesen az egész országban: azok a közszolgák, akiknek 2008 óta egy fillér béremelést nem adott a mi adóforintjainkból a kormány, csakis éjszaka és hétvégén tudják normális sebességgel feltölteni az elvárt anyagokat.
Szakszervezeti nyomásra szerencsére azt megengedi az állam, hogy saját iparűzési adóbevételeikből a helyhatóságok valamennyit emeljenek a hivatali dolgozók fizetésén, de ki tudja meddig. Az ASP rálát minden fillér befizetésre és kiadásra, már nincs a települések életének olyan szelete, ahol nem azt mondja a kormány: fizesd saját zsebből, ha tudod. Megnézem a könyvelésed, és azt látom, a költségvetésed 13. során még lehetne kicsit faragni. Oldd meg valahogy, és mindjárt kisebb kiegészítést kell adnom a központi keretből. Senki nem tudja, mikor jön el a pillanat, amikor egy tollvonással harmadolja, megfelezi az állami pénzből fizetett hivatalnoki létszámot a belügyi tárca, s ha nem tetszik, le lehet húzni a rolót. 
Minden polgármester agyában kitörölhetetlen nyomot hagyott a 2016 februári, „Hatékony helyi közigazgatás” címet viselő, szerző nélküli háttértanulmány, amely a kétezer fő alatti kistelepülések hivatalait egyszerűen meg akarta szüntetni. Az ASP rendszer körüli mostani botrány és minden késlekedés alapot is szolgáltathat a döntéshozóknak a lépéshez. S akkor megnyugodva hátradőlhet a Főfőfő Hivatalnok: a csórók nem mehetnek majd panaszra sehová.
2019.03.22 09:00
Frissítve: 2019.03.22 09:23

Hűlt testvériség

Nincs kényelmesebb megoldás, mint közhellyel kezdeni egy írást – a start ugyan lapos, cserébe viszont nem terheli sem az olvasó asszociációs képességeit, sem a szerző szürkeállományát. Csábító lenne azzal nyitni – lengyel témáról lévén szó – miszerint: „Lengyel, magyar, két testvér, együtt iszik, együtt harcol”. (Eredetiben: Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.) Mondom, csábító lenne, de nem lehet. A közhely kimúlt. Legfeljebb protokoll-eseményeken recitálják, vagy vodka-túlnyomás esetén – elismerésképp, ha egy magyar lengyelül szólal meg, a nyelven, amelyben több mint 60 százalék a rendhagyó formulák aránya.
A korábban rongyosra citált mondás sírját Putyin (orosz elnök) ásta meg, és Orbán (magyar miniszterelnök) temette el. A pacalleveses ember a Novy Sviaton, a tar taxis úton a reptér felé, és a galambősz teremőr-néni a zsidó múzeumban elszánt arccal magyarázza, hogy az oroszokkal nem, nem, soha. Mert azok még a második világháború poklában is a legrosszabbak voltak. A felhúzott szemöldökre, illetve az „És a németek?” közbevetésre csak legyintés a válasz, meg a megfoghatatlan mondás, hogy „azok legalább úriemberek voltak”.
A megjegyzésre, hogy azért az orosz-ellenességet felülírja a két jobboldali rezsim közös érdeke, egyaránt kerekedik a pacalos és a taxis szeme (előbbi a lengyel kormánypárt, a PIS szavazója, az utóbbi a „polák Jobbik”, a KORWIN szimpatiánsa). „Jobb-ol-da-li?” – tagolja a személyfuvarozó kisiparos. „Posztkommunista! Állampárti!” – vágja oda dühösen.
„Akkor miért szekundált Orbán Viktornak március 15-én Budapesten a lengyel kormányfő?”. „Az politika, nem barátság” – mosolyognak. És kétségtelen: esti hírműsoraikban a lengyel tévék szót sem vesztegettek arra, hogy Mateusz Morawiecki Orbánnal parolázott a magyarok nemzeti ünnepén.
2019.03.22 09:00
Frissítve: 2019.03.22 09:24