Késpárbaj

Vannak helyzetek, amikor fenébe az eleganciával, mert a hatékonyság a fontos. Hirtelenjében a késpárbaj jut eszembe a Butch Cassidy és a Sundance kölyökből: ha nincsenek szabályok, akkor akár egy gyors tökönrúgás is belefér még a szurkálás megkezdése előtt, és lám, máris le van verve a lázadás.

Természetesen tudom, hogy akadémikusok között az efféle durván praktikus ténykedés nem megszokott, de itt a legfőbb ideje, hogy Lovász László és a Magyar Tudományos Akadémia többi vezetője észrevegye, hogy ha így megy tovább, egy szempillantás alatt Palkovics László lesz a Vad banda főnöke. A miniszter ugyanis már réges-régen felfüggesztette a szabályokat, ráadásul tudja: a Vadnyugat messze van, az átlagos polgár legfeljebb legendákat hall róla, és hajlamos annak hinni, aki meggyőzőbben mondja a maga igazát.

Márpedig itt sajnos Palkovics oldalára húz a népi igazság. A magyar ember rendszerint még alsó tagozaton megismer egy undok tanerőt, aki miatt aztán egész életében fenntartásokkal viseltet a tudósfélék iránt. Emiatt felettébb könnyű beadni neki, hogy a "kutató" valami léhűtő, aki lagymatagon lapozgatja a papírokat, miközben a keményen dolgozó kisember verejtékes munkával lehúzza a maga nyolc óráját. Még szép, hogy pályázniuk kell a pénzre, elvégre egy nyamvadt állami hűtőszekrényhez sem lehet másként hozzájutni, nem?

Az úgy nem fog menni, hogy az MTA fegyelmezetten tárgyal és érvel, a kormány meg hallgat a józan észre. A CEU is ezt csinálta, és látjuk, mire ment vele. Azokhoz az emberekhez kell eljutni, akik nem a kutatóintézetek költségvetéséről, hanem a kormány felhatalmazásáról döntenek. Nem elég tudni, de a választók számára is világossá kell tenni, hogy ahol bezúzzák a bölcsészettudományt, ott az eszmék és az erkölcs ellen indítanak háborút, és a gondolkodás gyakorlatát akarják megszüntetni.

Internet még van, léteznek szabad újságok, és ott az utcasarok is, ahová kiállhat bárki, hogy hirdesse a maga igazságát a köré gyűlőknek. Tanítani kell, amíg még lehet - hogy aztán lehessen folytatni a kutatást.