lakástakarék;

- Lakástakarék: éledezik a piac

A jól bevált lakástakarékpénztári (ltp) rendszer kivéreztetése után az érdekelt társaságok életjelet adnak magukról.

Az OTP Lakástakarékpénztár is megalkotta a maga új termékét - jelentette be hétfőn a pénzintézet. A Fundamenta már tavaly október végén megtette ezt, a hírek szerint az Erste is készül valamire - feltehetően a versenytársakkal azonos elvek alapján -, míg a negyedik szereplő, az Aegon már korábban felfüggesztette üzletága tevékenységét. 

Az új ltp-ajánlatok természetesen kedvezőtlenebbek annál, mint a tavaly október közepéig megkötött szerződésekben szereplő évi 30 százalékos, legfeljebb 72 ezer forintos támogatás. Mint Trencsán Erika a Money.hu (korábban BankRáció.hu) szakértője lapunk érdeklődésére elmondta, mind a Fundamenta, mind az OTP tovább viszi azt a korábbi elvet, hogy havi rendszerességű, fix összegű, lakáscélú megtakarításra ösztönöz. 

Mind a két társaság a megtakarításra viszonylag magas kamatot fizet. Az ezekhez kapcsolódó, majdani lakáshitel kamatát már az ltp-szerződés aláírásakor fixálják, így amikor az ügyfél a hitelt évek múlva felveszi, akkor azt a már ismert, kedvező feltételek mellett teheti meg. A szakember úgy látja, hogy a hitelkamatok 5-10 év múlva minden bizonnyal magasabbak lesznek, mint jelenleg. 

Mind a Fundamenta, mind az OTP úgynevezett bónuszokat alkalmaz, amellyel ha pótolni nem is tudja a kieső állami támogatás mértékét, de ahhoz hasonló logikai elven működve ösztönöz lakáscélú megtakarításra. Ha ezek a bónuszok nem lennének, akkor negatív lenne az egységesített kamatlábmutató (ebkm). A Fundamentánál havi 20, illetve 40 ezer forintos befizetéssel, közel hat év megtakarítási idő alatt 3 és fél, illetve 7 millió forint, illetve 9 év 4 hónapos futamidő mellett 5 és fél, valamint 11 millió forint gyűjthető össze. A Fundamenta 5 százalékos bónuszt alkalmaz, a hitelt pedig 2,9 százalékon kínálja. 

A most megjelent OTP konstrukció ettől annyiban tér el, hogy a futamidő 5 és 10 éves lehet, a havi megtakarítás 10 és 50 ezer forint közötti összeg. A bónusz a két futamidőre 5, illetve 10 százalékos.  Így a rövidebb futamidőre 1,4 és 7 millió közötti összeg, a hosszabbra pedig 3 és 15 millió forintos megtakarítás érhető el. A hitel kamata viszont meglehetősen magas, 5,99 százalékos, ami a járulékos költségekkel együtt eléri a 8,30 százalékot. Ennél van kedvezőbb lakáshitel is a piacon.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a betét kamata mindkét esetben jelképes, 0,1 százalékos. Az ltp-k által ajánlott futamidőkre akár 4 százalékot meghaladó állampapírhozamokat is el lehet érni. Ezeket a hátrányokat kiküszöbölendő, az OTP alkalmazza az extra bónusz intézményét, amelynek mértéke 5 százalékos. Kiszámítása meglehetősen bonyolult, a betétösszeget megszorozzák a lakáshitel és a lakástakarék-pénztári megtakarítás hányadosával. Ennek 5 százaléka az extra bónusz, amivel 50 ezer forintnál 2,19 százalékos, 20 ezer forintnál pedig 2,10 százalékos ebkm érhető el. Az extrabónusz feltétele, a legalább  15 millió forintos hitelösszeg felvétele. Emellett csak egy ltp-re veheti mindenki igénybe az extrabónuszt, attól függetlenül, hogy mindenki annyi ltp-szerződést köt, amennyit csak szükségesnek tart. Aki új számlát kíván nyitni érdemes alaposan elgondolkodnia, hogy más megtakarítási, illetve hitelformákkal összevetve megéri-e számára a két ltp-vel szerződést kötnie.

Az OTP 100-150 ezer új szerződésre számít, ami megfelel a 4-5 évvel ezelőtti állománynak.     

Elfeledett vizsgálatAz akkor két nap alatt kivégzett konstrukcióra az utolsó napokban még sokan kötöttek szerződést, ezek szabályosságát a Pénzügyminisztérium megkérdőjelezte és vizsgálatot helyezett kilátásba, ám ezek a próbálkozások nem vezettek eredményre és kihunytak. Ugyanis aligha lehetett bárkit is nyerészkedéssel vádolni, aki az akkor még hatályban lévő feltételeknek megfelelően élt a lehetőségekkel. A 2018. október 17-én még élő ltp-szerződésekre lejártukig a régi feltételek érvényesek. 

Christopher Mattheisent nevezték ki a Microsoft Magyarország új ügyvezető igazgatójának, aki március 4-től tölti be a pozíciót és irányítja a cég tevékenységét.