Nagy N. Péter: Már megint levéltetvek

Publikálás dátuma
2019.02.23 14:30
Schmidt Mária FOTÓ: Molnár Ádám
Jó, hogy van Schmidt Mária!
Akkor is jó, amikor blogján az Uniós választások elé című cikkében szanaszét kaszabolja Bernard-Henri Lévy francia filozófus és 200 aláíró társa „Európai hazafiak kiáltványa” című nyílt levelét. Egyebek közt közli, hogy ezek az emberek a #metoo mozgalom felkarolásával és szponzorálásával alázzák meg a nőket, azt a látszatot keltve, mintha a viktoriánus korhoz hasonlóan fokozott védelemre és kíméletre szorulnának. Az áldozati kultúra mértéktelen túlterjeszkedésével hadat üzentek a felelősségvállalás minden formájának, ami nyámnyilává és kiszolgáltatottá teszi férfitársainkat és ezen keresztül mindannyiunkat. A maszkulinitás elleni hadjárat súlyos társadalmi és civilizációs válságot eredményez.
Mi a jele ennek? Nem tudjuk, Schmidt Mára nem szokott bizonyítani. De akkor is jó, hogy van, mert érthetővé teszi, amit a miniszterelnök képes beszédbe csomagolva, majd törvényszöveg kódrendszerébe illesztve közöl, amit a másodvonalbeli politika artikulálatlan dühkitörésekkel ad tovább, illetve amit az egyre kiterjedtebb és immár gyakran igényes kormánypárti rétegmédia belterjes idézettengerbe bugyolál.
Schmidt Máriát lehet érteni. Kiérlelt fogalmakat használ, indulatilag viszont mindig maximálisan kifeszített. (Ráadásul a Forbes listája szerint a második legbefolyásosabb magyar nő. Csakhogy az első, Lévai Anikó és a negyedik, Orbán Ráhel nyilvánosan ritkán és visszafogottan szólal meg, a harmadik, Handó Tünde pedig csak egy szűk tematikában hazaárulózza le a neki ellenszegülőket, tehát az élmezőnyből egyedül Schmidt Máriára számíthat a nyilvánosság.) Neki nem a nők elleni szexuális erőszak megfékezésére indult #metoo elleni dühroham a legfontosabb témája az idézett cikkben sem, viszont annyira különös, hogy ennyi idővel a viharos leleplezések és tragikus fordulatok után tört ki belőle a harag, hogy ennek már magyarázó ereje is van. (Fel kellett tekernem a fűtést miatta, mert vacogni kezdtem a hidegségétől…)
A harag és részrehajlás a cikkben a Nyugat egészét illeti és a baloldalt, amely azt szerinte dominálja. Azt a Nyugatot uralná Schmidt szerint a baloldali elit, amely uniós vizsgálatokon, határozatokon keresztül támadja Orbán Viktor világát, de nem erről beszélünk, hanem arról, hogy nincs bennük szolidaritás, nem adtak Marshall-segélyt, kirámolták az országot, lenyúlták piacait, a válságban magára hagyják, miközben még azt is meg akarják mondani, hogy…

És itt jön például a paplan vagy kinél mi, amit hatásosnak tart.
Ezt csinálja az egész rendszer, de nem mondják olyan tisztán végig, mint Schmidt Mária. Ő áldozati kultúrát vet Európa szemére, ami általában csak a baloldal sarokba szorításának a jelszava, de nálunk, mivel az egész unió egy baloldalnak lefekvő szemérmetlenség lenne, a Nyugatnak lehet szegezni ezt a tételt. A baloldal az, ami abból él, hogy elnyomottakat keres – s ha már a munkásnép lerázta magáról, most például a nőkben keres partnert -, hogy aztán látszólag legyen kiért harcba indulni. Valójában, egyre radikalizálódó ellenfeleik szerint kivételezett szerepük konzerválásáért küzdenek.
A világok e harcában nincs jelentősége annak, hogy nálunk arányosan négyszer annyi nő szenved el erőszakot, mint például Németországban, de a hatóságaink így is inkább próbálják megúszni az ügyeket, ha már a nőknek nem sikerült. Kisebb csoda, hogy miközben áldozati szerepből támadjuk a Nyugatot – amely az unión keresztül több pénzt adott az egykori Marshall-segélynél -, éppen azt vetjük a szemére, hogy az áldozati kultúrát ápolja. Kétségtelen, a miénket is türelemmel kezeli.
A nyugatellenesség a rendező elv. Évszázadok jönnek, mennek, ez és a következményei maradnak. Mert ahol például a nőkkel való gyalázatos bánásmód elleni fellépés, illetve annak túlzásairól szóló gondolkodás azonmód kultúrák összecsapásává válik, már nem lehet megbeszélni semmit. Aki az erő pozíciójában van, nem is akar.
Akkor ott tartunk, ahol a múlt század elején is, amikor Ignotus azt írta: „Az értelmiség egyik felét, ha mer más fejjel gondolkozni, mint a másik fele, idegen bálványok imádójának bélyegzik, és kilakoltatják a nemzet szeretetéből”. Hol másutt írta volna? A Nyugatban. Amiről pedig a miniszterelnöknek, Tisza Istvánnak az volt a véleménye: Ady és a Nyugat levéltetvek a magyar irodalom virágoskertjében. Ady pedig úgy gondolta: Ki-ki úgy oldja meg problémáját, ahogy tudja. Száz évvel előbbre élni nem lehet. Bolyongani az űrben nem lehet. Kompország Kelet felé indul. Kéredzkedjék föl reá a gyönge.
Immár száz évvel előrébb megint benépesülnek a kompkikötők. Kéredzkednek. Tényleg kell erő a maradáshoz.
Frissítve: 2019.02.23 14:30

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20