Nagy N. Péter: Már megint levéltetvek

Publikálás dátuma
2019.02.23. 14:30
Schmidt Mária FOTÓ: Molnár Ádám
Jó, hogy van Schmidt Mária!
Akkor is jó, amikor blogján az Uniós választások elé című cikkében szanaszét kaszabolja Bernard-Henri Lévy francia filozófus és 200 aláíró társa „Európai hazafiak kiáltványa” című nyílt levelét. Egyebek közt közli, hogy ezek az emberek a #metoo mozgalom felkarolásával és szponzorálásával alázzák meg a nőket, azt a látszatot keltve, mintha a viktoriánus korhoz hasonlóan fokozott védelemre és kíméletre szorulnának. Az áldozati kultúra mértéktelen túlterjeszkedésével hadat üzentek a felelősségvállalás minden formájának, ami nyámnyilává és kiszolgáltatottá teszi férfitársainkat és ezen keresztül mindannyiunkat. A maszkulinitás elleni hadjárat súlyos társadalmi és civilizációs válságot eredményez.
Mi a jele ennek? Nem tudjuk, Schmidt Mára nem szokott bizonyítani. De akkor is jó, hogy van, mert érthetővé teszi, amit a miniszterelnök képes beszédbe csomagolva, majd törvényszöveg kódrendszerébe illesztve közöl, amit a másodvonalbeli politika artikulálatlan dühkitörésekkel ad tovább, illetve amit az egyre kiterjedtebb és immár gyakran igényes kormánypárti rétegmédia belterjes idézettengerbe bugyolál.
Schmidt Máriát lehet érteni. Kiérlelt fogalmakat használ, indulatilag viszont mindig maximálisan kifeszített. (Ráadásul a Forbes listája szerint a második legbefolyásosabb magyar nő. Csakhogy az első, Lévai Anikó és a negyedik, Orbán Ráhel nyilvánosan ritkán és visszafogottan szólal meg, a harmadik, Handó Tünde pedig csak egy szűk tematikában hazaárulózza le a neki ellenszegülőket, tehát az élmezőnyből egyedül Schmidt Máriára számíthat a nyilvánosság.) Neki nem a nők elleni szexuális erőszak megfékezésére indult #metoo elleni dühroham a legfontosabb témája az idézett cikkben sem, viszont annyira különös, hogy ennyi idővel a viharos leleplezések és tragikus fordulatok után tört ki belőle a harag, hogy ennek már magyarázó ereje is van. (Fel kellett tekernem a fűtést miatta, mert vacogni kezdtem a hidegségétől…)
A harag és részrehajlás a cikkben a Nyugat egészét illeti és a baloldalt, amely azt szerinte dominálja. Azt a Nyugatot uralná Schmidt szerint a baloldali elit, amely uniós vizsgálatokon, határozatokon keresztül támadja Orbán Viktor világát, de nem erről beszélünk, hanem arról, hogy nincs bennük szolidaritás, nem adtak Marshall-segélyt, kirámolták az országot, lenyúlták piacait, a válságban magára hagyják, miközben még azt is meg akarják mondani, hogy…

És itt jön például a paplan vagy kinél mi, amit hatásosnak tart.
Ezt csinálja az egész rendszer, de nem mondják olyan tisztán végig, mint Schmidt Mária. Ő áldozati kultúrát vet Európa szemére, ami általában csak a baloldal sarokba szorításának a jelszava, de nálunk, mivel az egész unió egy baloldalnak lefekvő szemérmetlenség lenne, a Nyugatnak lehet szegezni ezt a tételt. A baloldal az, ami abból él, hogy elnyomottakat keres – s ha már a munkásnép lerázta magáról, most például a nőkben keres partnert -, hogy aztán látszólag legyen kiért harcba indulni. Valójában, egyre radikalizálódó ellenfeleik szerint kivételezett szerepük konzerválásáért küzdenek.
A világok e harcában nincs jelentősége annak, hogy nálunk arányosan négyszer annyi nő szenved el erőszakot, mint például Németországban, de a hatóságaink így is inkább próbálják megúszni az ügyeket, ha már a nőknek nem sikerült. Kisebb csoda, hogy miközben áldozati szerepből támadjuk a Nyugatot – amely az unión keresztül több pénzt adott az egykori Marshall-segélynél -, éppen azt vetjük a szemére, hogy az áldozati kultúrát ápolja. Kétségtelen, a miénket is türelemmel kezeli.
A nyugatellenesség a rendező elv. Évszázadok jönnek, mennek, ez és a következményei maradnak. Mert ahol például a nőkkel való gyalázatos bánásmód elleni fellépés, illetve annak túlzásairól szóló gondolkodás azonmód kultúrák összecsapásává válik, már nem lehet megbeszélni semmit. Aki az erő pozíciójában van, nem is akar.
Akkor ott tartunk, ahol a múlt század elején is, amikor Ignotus azt írta: „Az értelmiség egyik felét, ha mer más fejjel gondolkozni, mint a másik fele, idegen bálványok imádójának bélyegzik, és kilakoltatják a nemzet szeretetéből”. Hol másutt írta volna? A Nyugatban. Amiről pedig a miniszterelnöknek, Tisza Istvánnak az volt a véleménye: Ady és a Nyugat levéltetvek a magyar irodalom virágoskertjében. Ady pedig úgy gondolta: Ki-ki úgy oldja meg problémáját, ahogy tudja. Száz évvel előbbre élni nem lehet. Bolyongani az űrben nem lehet. Kompország Kelet felé indul. Kéredzkedjék föl reá a gyönge.
Immár száz évvel előrébb megint benépesülnek a kompkikötők. Kéredzkednek. Tényleg kell erő a maradáshoz.

Hegyi Gyula: Örökké

Publikálás dátuma
2019.02.23. 10:30

Fotó: Shutterstock
A hajléktalan férfi napközben rendszerint a troli végállomása mellett üldögélt. Hátát nekivetette a régi bérház falának és könyvet olvasott. Látszólag tudomást sem vett az emberfolyamról, amely a troli megérkezésekor a körút irányába áramlott. Nem kéregetett, nem kedveskedett senkivel, csendesen belemerült az olvasmányába. Az írónő szinte mindennap elment előtte, és lopva odalesve igyekezett megnézni, milyen könyv van a férfi kezében. Amikor először felfigyelt rá, éppen Jókait olvasott. Valahol egy egész sorozatra szert tehetett, mert jó fél évig csak a „nagy mesemondó” volt műsoron. Az írónő, aki irodalmat tanított egy középiskolában, úgy gondolta, hogy a romantika illik is a fiatal hajléktalan külsejéhez: keskeny, intelligens arcához és gyér szakállához. Később előkerült egy Déry Tibor regény, majd valamilyen szovjet antológia. Az írónőt őszintén érdekelte volna, milyen alapon válogatja olvasmányait a férfi, de nem tudta, hogyan szólítsa meg.
Egy reggel aztán meglepetve úgy látta, mintha a hajléktalan éppen az ő novelláskötetét olvasná. Ez elég valószínűtlennek tűnt, hiszen a könyvet egy kis kiadó jelentette meg, amelyet aztán tönkretett a konkurencia és a könyvpiaci válság. De igen, ez kétségkívül az ő könyve volt. Éppen csak olyan lepusztult állapotban, hogy antikváriumba sem engednék be. Megállt, közelebb lépett a férfihez. Az felnézett rá. Az írónő nem csalódott az első benyomásában, a hajléktalannak romantikusan égszínkék szeme volt. És egyáltalán nem volt büdös, ahogy addig önkéntelenül gondolta, nem is személyesen róla, hanem úgy általában minden utcán élő és alvó emberről. Leginkább babaszappan szaga volt, ami az írónőt a gyermekkorára emlékeztette.
„Honnan szerezte ezt a könyvet?”, vett magán erőt, és félig lekuporodott a férfi mellé. Azonnal rájött, hogy tanító nénisre sikerült a mondat, de a hajléktalan láthatóan nem sértődött meg, „Lomtalanításkor találtam, a legtöbb könyvemet olyankor szerzem be”, kapta meg a feleletet, „Ezt a könyvet valaha én írtam”, mondta az írónő, és még lejjebb ereszkedett. „Tudom – felelte a férfi – mi ismerjük magukat, csak maguk látnak minket arctalan, névtelen szemétkupacnak.”
Az írónő szeretett volna mentegetődzni, magyarázkodni, de jobban érdekelte saját könyvének a sorsa. Elvette a hajléktalantól, kinyitotta, és belelapozott. „Gábornak – Örökké”, látta meg ott a saját, néhány évvel korábbi dedikációját. Az a bizonyos Gábor igen gyorsan csalódásnak bizonyult. De azt mégsem gondolta róla, hogy még a neki ajánlott könyvet is kidobja a lakásából. Nyilván nem is dühből, hanem rendszerető polgár módjára akkor, amikor megjelent a lomtalanításról szóló hirdetmény.
„Ne vegye a szívére a dolgot – mondta a férfi – inkább írjon újabb szép történeteket.” Az írónő még lejjebb kuporodott, aztán hirtelen elhatározással leült a hajléktalan mellé. Ő is nekivetette a hátát a ház falának. Először azt hitte, ezzel feltűnést kelt, megbotránkoztatja az embereket, rosszallóan megnézik maguknak a járókelők. De semmi ilyesmi sem történt. Az emberek elkapták a pillantásukat, óvatosan kikerülték a járdán, nehogy valamilyen kontaktusba kelljen keveredni vele. Egy pillanat alatt ő is egy lett az arctalan hajléktalanok közül. Névtelen szemétkupac, ahogy a hajléktalan mondta.
Másfelől csuda jó volt elnézni az idegesen siető embereket. Így alulnézetből mulatságosnak látszott a tüsténkedő igyekezetük elérni valahova. Suhogtak a szoknyák, kopogtak a magas sarkú cipők, csattogtak a hátizsákok, sírtak a kézen fogva rángatott kisgyerekek. Ugyan hova ez a sietség? Amit ma örökkévalónak gondolnak, az holnap lom lesz és kikerül az utcára. Elült volna a végtelenségig a kék szemű fiú mellett.
De öt órája volt aznap, köztük egy érettségi felkészítő. Felállt, elindult az iskolába. Egy ideig még a hajléktalanok perspektívájából látta magát, amint szorgalmas léptekkel a körút felé siet, aztán feloldódott a villamosra várók tömeges magányában.
Szerző

Szüdi János: A petárdaeffektus

Publikálás dátuma
2019.02.17. 16:00
NAGYSZÜLOK IS KAPHATNAK GYEDET - A gyerek pedig köteles eltartani a szüleit
Fotó: SHUTTERSTOCK
Látszik, hogy az országnak nincs pénzügyminisztere. Igaz évekig pénzügyminisztérium sem volt. Mára van minisztérium, van kinevezett pénzügyminiszter, csak éppen semmi súlya nincsen a kormányban. Nincs, mivel a gyakorlatban kormány sincs. Egyetlen ember, a miniszterelnök szava számít. Ezt az állítást messzemenően alátámasztja az évértékelőn meghirdetett 7+1+1 pontból álló választási programcsomagja. A rendszerváltás óta nem volt még olyan miniszterelnök, aki ennyi fedezetlen csekket állított volna ki, hasonlóan a nagy elődhöz, Kádár Jánoshoz, aki például - közérzetjavító intézkedésként - bejelentette az élelmiszerárak csökkentését a hatvanas évék végén. Ő végre is hajtotta, amit ígért. A mai napig emlékeznek az öregek a három hatvanas kenyérre, tejre, a háromforintos „fradi kolbászra”. Orbán Viktor ígérgetni tud, ám az ígéretek beváltására már sok esetben nem kerül sor. Innen ered egyik fullajtárjának elszólása: „ígéret kategóriájában megoldottuk.”
Mostani bejelentései petárdaként röppentek a magasba. Tapsvihar, csodálkozó sikongatások, elismerő bólintások, kéjes nyögdécselések, tágra nyitott szájak és szemek, füttyentgetések kísérik a pályaíveket. A petárdák nem esnek szét. Nem robbannak. Állócsillagok, fekete lyukak az égen. Senki nem tudhatja mit is rejtenek valójában az ígéretek, de jól hangzanak, s elfednek minden aktuális problémát. Mielőtt átnézzük az új közérzetjavító bejelentéseket, két dolgot érdemes végiggondolni: kinek a pénzét osztogatja Orbán? Az adófizetőkét. Mészáros Lőrinc és a többi száz leggazdagabb magyar nem finanszíroz, csak továbbgazdagodik e program által is. Másodszor, hová vezetettek az említett kádári intézkedések? Államcsődhöz! Így hát gaudiumra semmi ok!
Nézzük a bejelentéseket! Minden negyven év alatti nő az első házasságakor tízmillió forint kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első két gyerek születése után három-három évre felfüggesztik, a második gyereknél a tartozás harmadát elengedik. A harmadik gyerek megszületése esetén az egész tartozást elengedik. Minden fiatal házaspár kap tízmillió forintot? Szegény? Gazdag? Magyar? Cigány? Csak házasodni kell? Nincs kamat? Nem is kell visszafizetni? Elég szülni? A bankok fizetnek majd mint a katonatiszt? A válaszokra várni kell. Ami biztosnak tűnik, aki elkapkodta a házasságkötést az valószínűleg ráfázott. Vannak azért biztos befutók. Orbán Rózának - az ígérgető 19 éves, hajadon lányának - például jó esélye van arra, hogy esküvője költségeinek egy részét kifizettesse az állammal. Orbán Flórának, az osztogató másik, hajadon, 14 éves lányának az esélyei a lehetséges következmények miatt bizonytalanok.
Lépjünk tovább. Bővítik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitelét, amelyet két vagy több gyermek esetén használt lakások vásárlására is lehet fordítani. A csok bővítését nem kell magyarázni. A használt lakások vásárlásához nyújtott húsz-harmincmillió forint támogatás segíthetne az otthonhoz jutáshoz, ha hatására a lakásárak nem szöknének azonnal az égig, s ha a szegények is hozzá tudnának jutni a pénzhez. A falvakban élők esélyei jobbak lennének, mint a városi lakásra vágyóké, azonban ők – a bejelentő szerint – másik, testre szabott megoldást kapnak néhány hét múlva. Jelenleg várólistára kerültek.
Mit mond a következő ígéret? A második gyermeknél egymillió forintot átvállalnak a nagycsaládosok jelzáloghiteléből. A harmadiknál négymilliót, minden további gyereknél egy-egy milliót. A jelzáloghitel átvállalásának a petárdája megfejtésre vár. Valaki kölcsönkér. A hitelező pedig úgy ad kölcsönt, hogy jelzálogot vezettet a kölcsönkérő házára. Létezik egy jelzálog-hitelintézet, amelyik jelzáloglevelet bocsát ki. Csak a jelzálog alapjául szolgáló hitel kifizetését vállalhatja át az állam.
Tegyünk még egy lépést. Azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól. Ez az ígéret azoknak kecsegtető, akik jól fizető állásban vannak. Miután a megjelent szöveg múlt időt használ, ez a mentesség azoknak is járhat, akik a megjelenő szabályozás hatályba lépése előtt teljesítették a feltételeket. A „szültek” kifejezés viszont kizárja az örökbefogadott és a nevelt gyermekek beszámítását. A gyermekét egyedül nevelő apa sem számíthat a támogatásra. Az „életük végéig” fordulat remélhetően nem a nyugdíjak jövőbeli megadóztatására céloz.
Ugorjunk! Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja. A legalább háromgyermekes családoknak két és félmillió forint vissza nem térítendő támogatást adnak legalább hétszemélyes autó vásárlásához. Ez az első olyan ígéret, amelynek szövegéből arra lehet következtetni, hogy a gyermekhez férfira is szükség van. Az autóvásárlásra nem csak az anya jogosult. Jó hír az is, hogy maga a bejelentő is megkaphatja a támogatást, amire a vagyonbevallása szerint rá is szorul. Reméljük ezzel az állami segítséggel az intézkedést bejelentő miniszterelnök meg tudja venni az autóját, hiszen ezek a kocsik négymillió forintnál kezdődnek.
A következő lépés valóban nemzetmentő. Huszonegyezer új bölcsődei férőhelyet hoznak létre három év alatt. A huszonegyezer új férőhely nem biztos, hogy elég, de jó alkalom újabb kiemelt állami beruházás indítására. Ekkor nincs közbeszerzés, hatósági engedély, a számla is mozoghat felfelé. A bölcsődebővítés hasznos lehet, ha a „rabszolgatörvény” alapján a szülőkre kivetik a maximális túlmunkát.
Nézzük a következő jó hírt. Bevezetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, így a nagyszülők is maradhatnak gyeden a szülők helyett. A nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetése összhangban áll a nagyszülő gyermekgondozási segítő ellátásra való jogosultságával. Így legalább bezárul a kör. Az alaptörvény (szándékos kisbetűvel) szerint a gyermek köteles gondoskodni szüleiről, a nagyszülő meg ellátja a szülők gyermekeit.
Egy új terület következik. A nyolcadik pont az egészségügyről szól. Kap hétszázmilliárdot a fejlesztésekre. Igaz a centrumkórház megépítésének költsége is benne foglaltatik ebben az összegben, így érvényesülhet az eddigi gyakorlat, a maradék-elv szerinti elosztás. Miután nincs fejlesztési koncepció, miután nem lehet tudni mire is lenne szükség, biztosan lesznek, akik jól járnak. Ezek közé tartoznak mindazok, akik építhetnek, beszállíthatnak a szokásos – ”névre szóló” - kiválasztási rend alkalmazásával, a szokásos kiemeltté nyilvánítás mellett.
Ismét egy másik területre érkezünk. A kilencedik pont tovább bővíti a gyermekek utaztatására szaporodott vállalkozások lehetőségeit. Orbán ugyanis bejelentette: a középiskolások a kilencedik és a tizenegyedik évfolyam végén kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehetnek részt, amelynek a költségét a kormány állja. A határon túli magyaroknál tett látogatások megszervezése mellett több mint százezer tanuló nyári programját kell állami pénzből megszervezni. Mértékadó vélemények szerint a nyelvtanulás akkor lehet sikeres, ha a tanulót családi környezetben fogadják. Nem találkozik magyarokkal. Ennek becsülhető költségét nehéz megadni, hiszen amit az állam fizet, az folyamatosan drágul. Jelenleg háromszázezer forintra becsülték az egy tanulóra eső kiadásokat. Igaz, illetékes szájból már elhangzott, a részvételhez pályázni kell, s valószínűleg tartanak nyelvi szintfelmérést is. Érvényesüljön a kormány oktatáspolitikája: aki nem tud, az ne is tanuljon!
Nem lehet tudni, milyen jogszabályok mikorra tisztázzák ennek az orbáni petárdacsomagnak a valóságos tartalmát. Melyikből fog szikraeső hullani, melyik bocsát ki füstfelhőt? Nem lehet tudni, csak sejteni melyik beruházói, befektetői kör erősödik az állami feladatok végrehajtásában való részvételnek köszönhetően.
De az talán kijelenthető, hogy egy felelős pénzügyminiszter ilyen bejelentések után a felmentését kéri a miniszteri teendők ellátása alól.
Szerző