A bírálat joga

Eddig sem volt kétséges, hogy a mai magyar hatalom bátran szembeszáll bárkivel. Elvakultan hisz ugyanis igazában, és ettől feljogosítva érzi magát arra, hogy ne törődjön semmi mással. Itt van például az Európai Unió és vezetőinek bűneit „leleplező” újabb kampány.

Amit – szokásos péntek reggeli rádiószózatában – Orbán Viktor azzal indokol: „az európai elit leszokott róla, hogy lehet bírálni”. Most aztán töményen megkapják Budapestről.

Hogy Európában most hol csodálkoznak, hol meg tiltakoznak, az egyrészt érthető, másrészt egyáltalán nem zavarja a magyar propagandistákat. Hiszen a kampány nem is Európának szól, hanem a hazai közönségnek. Őket kell meggyőzni, nehogy már a májusi európai parlamenti választáson ne a Fidesz győzzön. Így viszont az sem lehet meglepő, hogy amit a miniszterelnök jogosnak vél a nemzetközi közösséggel szemben, azt egyáltalán nem akarja érvényesíteni a határokon belül.

Miközben már a családvédelmi akcióterv előnyeit ecseteli, kifejti, hogy a negatív véleményekkel – netán bírálatokkal – nem foglalkozik. Legalábbis addig, amíg nem érnek el addig a határig, hogy már diplomáciai lépéseket kell tenni. De ez persze nem a belföldi kritikákra vonatkozik. Azok csak jöjjenek szépen sorban, igaz, egy pillanatig nem foglalkoznak velük. Miért is, megvan a parlamenti kétharmad, nem is beszélve arról, hogy a nemzeti konzultáció 1,3 millió igenlő válasza „hatalmas nemzeti egységet” tükröz. Mert szerinte ekkora többség joggal nevezhető annak. És még azt sem átallja állítani, hogy megfontolják az ellenzéki javaslatokat, sőt igénylik is őket. Hogy aztán kellő vehemenciával lesöpörhessék őket az asztalról. Ahogy szokták.

Végül oda jut, hogy „egy közösség vagyunk, egy nemzet, fontos kérdésekben állapodjunk meg, majd valósítsuk meg”. Persze a hatalom akarata szerint.

Szép jövő.