Theresa May;Brexit;

2019-02-24 15:59:14

Brexit: március 12-éig sorsdöntő szavazás jön

A kormánytagok fenyegetései közepette meghátrált a szerdára kitűzött fontos parlamenti erőpróbától Theresa May. Az unióból való brit kilépésről az érdemi szavazás újabb határideje: március 12.

A brit kormányfő vasárnap az Európai Unió és az Arab Liga Sarm-es-Sejk-ben rendezett csúcsértekezletére, Egyiptomba utazott, ahol kétoldalú beszélgetéseket is folytatott az unió vezetőivel. A közvélemény várakozását már előre lehűtve a Downing Street jelezte, nem vár áttörést a már csak alig több mint egy hónap múlva, március 29-én esedékes kiváláshoz vezető tárgyalásokban. A folytatódó brüsszeli egyeztetésekre, valamint a héten várható különböző módosítási javaslatokra hivatkozva May Egyiptomban bejelentette, a brüsszeli megegyezésről szóló, szerdára időzített szavazás elmarad. Meggyőződése viszont, hogy a határidő meghosszabbítása nem oldja meg a problémát. A kormányfő feltett szándéka, hogy március 12-ig elfogadható megállapodást terjesszen be az alsóház elé.

A legalább fizikai állóképességéből mit sem vesztett Theresa May szombat este még a konzervatív párti aktivisták oxfordi összejövetelén tartott beszédet. Figyelmeztetett, milyen veszélyes lehet éppen a távozás előkészítésének végső szakaszában “célt téveszteni”, és cserben hagyni az unióból való kiválásra voksolt szavazópolgárokat. A szemmel láthatóan egyre inkább magára maradó tory vezetőre nehezedő nyomás növekedett a múlt héten, amikor három hangadó képviselője csatlakozott a Függetlenek - nyolc munkáspárti rebellis által létrehozott - frakciójához. A parlamenti aritmetikát tovább bonyolítva mindkét nagy párt frakciója, de különösen a Labour már a közeli jövőben további átülésekre számít.  Az unióból való távozás feltételeit tartalmazó egyezményről a múlt heti szünet után kedden folytatódik a parlamenti vita.

A szűkkörű kabinet három tagja, David Gauke igazságügyi, Amber Rudd munka- és nyugdíjügyi, valamint Greg Clark, az üzleti életért felelős miniszter előzetesen a Daily Mail napilap hasábjain jelezte: kész akár hivatali megbízásáról is lemondani, hogy támogathassa a parlamentet annak az indítványnak az elfogadásában, amely a kilépés késleltetését részesítené előnyben a megállapodás nélküli kilépéssel szemben. A megállapodás nélküli kilépés opciója a kormány tárgyalási stratégiájának fontos része, majdhogynem az EU-val szembeni egyetlen fegyvere.

Eközben a Jacob Rees-Mogg vezette csökönyös euroszkeptikusok az ír határral kapcsolatos rendelkezések teljes eltávolítását követelik a megállapodásból, vagy legalábbis annak a lehetőségét kérik, hogy a londoni parlament befolyásolhassa, mikor érkezik el az ideje annak, hogy az ír sziget sajátos helyzete immár ne kösse Nagy-Britanniát az EU vámterületéhez. Az unió azonban egyelőre nem enged a kérdésben.