Orbán Viktor;Donald Trump;Steve Bannon;

2019-02-24 20:53:34

Trump nagyarányú győzelmét vetíti előre egykori, Orbán-imádó tanácsadója

Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson nagyobb arányú győzelmet arat majd, mint 2016-ban - vélekedett Steve Bannon, az elnök volt tanácsadója a CBS televíziónak Rómából adott interjújában.

Steve Bannon az amerikai gazdaság eredményeire hivatkozva indokolta feltételezését. A Fehér Ház volt tanácsadója ugyanakkor azt jósolta, hogy az elnökválasztást megelőző 2019-es esztendő "különleges időszak" lesz az amerikai politikában. Mint mondta: "lehetővé tettük a demokratáknak, hogy többségbe kerüljenek a képviselőházban, akik így fegyverként használnak egy sor (Trump elleni) nyomozást". Bannon szerint az amerikai polgárháború (1861-1865) óta eltelt több mint másfél évszázadban a "legvitriolosabb" év lesz az idei, mert a demokrata párti politikusok fegyverként használják majd a Muller-bizottság jelentését is.

A Robert Mueller vezette bizottság a 2016-os elnökválasztási folyamat során a Trump-kampánycsapat egyes munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgálja, immár csaknem két éve. A megállapításait összegző jelentést, vagy annak egy részét várhatóan az elkövetkező napokban hozza nyilvánosságra a bizottság felügyeletét ellátó igazságügyi minisztérium.

Bannon, aki Orbán Viktor nagy rajongója is, és ugyanolyan tehetségesnek tartja, mint az amerikai elnököt, kifejtette azt is, hogy szerinte Donald Trumpnak a republikánus táborban lesz ugyan néhány kihívója, ők azonban inkább "szimbolikus jelentőségű", semmint komoly versenytársai lesznek az elnöknek.

Hasonló véleményt fejtett ki az NBC televízió szokásos vasárnapi heti politikai vitaműsorában Asa Hutchinson, Arkansas állam republikánus kormányzója is. Hutchinson szerint "nagyon nehéz" lenne bármely politikus számára, hogy sikeres kihívója legyen Donald Trumpnak.

"Demokráciánk és pártunk működése természetesen bárki számára lehetővé teszi ezt" - fogalmazott a politikus, de hangsúlyozta, hogy "Donald Trump eddigi eredményei és mindaz, amit elért", nehézzé teszi, hogy bárki is sikeres legyen Trumppal szemben az előválasztási folyamatban.

Eddig egyetlen republikánus politikus sem jelezte, hogy indulna az elnökjelöltségért. Február elején Bill Weld, Massachusetts volt kormányzója azt jelentette be, hogy bizottságot hoz létre, amely megvizsgálja az esélyeit az elnökjelöltségre, Larry Hogan, Maryland kormányzója pedig egy beszédében felvetette, hogy meggondolja még, induljon-e elnökjelölt-aspiránsként. Hivatalosan azonban egyikük sem jelentette be indulását.