Már majdnem úgy volt, hogy Budapest még az Európai Unió és az Arab Liga országainak első csúcstalálkozóját is megfúrja, mert az előzetes egyeztetéseken a közös közlemény szövegezői meg akarták említeni az ENSZ-ben született migrációs paktumot, amely – jogi kötelező erő nélkül, pusztán politikai kötelezettségvállalásként - úgy fogalmazza meg a jogellenes határátlépés és az embercsempészet visszaszorításának a célját, hogy közben szorgalmazza a legális bevándorlás kereteinek a kimunkálását is.
Ez főbenjáró bűn a magyar kormány szemében, amely nyolc másik EU-tagországgal és számos más állammal együtt el is zárkózott a megállapodáshoz való csatlakozástól. Amikor felmerült, hogy az EU-arab közös közleményben valamilyen formában utalnának erre a paktumra, a Bem rakpartról azt az utasítást kapta a magyar diplomata, hogy ebbe semmiképpen sem egyezhet bele.
Tette ezt a magyar fél annak a tudatában, hogy saját retorikájával is teljességgel egybeesik az az uniós célkitűzés, miszerint a migrációs problémát az unió határain kívül kell kezelni. Az Ankarával tető alá hozott megállapodás, amelynek alapján a törökök visszatartják az Európába igyekvőket, az unió pedig ezért fizet, egészen jól működik. Az Arab Liga és az EU kairói csúcstalálkozójától aligha remélhető, hogy ott rögtön sikerül nyélbe ütni valamilyen „török mintájú” egyezséget más muszlim országokkal – például Egyiptommal –, de a valamikori célba éréshez elengedhetetlen, hogy az úton egyszer el kell indulni.
Lassan lezárul a szíriai polgárháború, de illúzió lenne abban bízni, hogy önmagában ettől elfelejtheti a világ a migrációs válságot. Az uniónak túl fontos az arab világgal való kapcsolatépítés ahhoz, hogy presztízsharcba kezdjen Orbánnal arról, mi történjen az „ENSZ-paktum” szóösszetétellel. Ha egyszer az unió jelenlegi működési modelljében még ott van a vétójog, akkor Brüsszel inkább visszavonulót fúj.
Nem tudni, hány ilyen fényes diadalra van még szüksége Budapestnek a teljes elszigetelődéshez.