Egér nőnapra

Ez az egér egy ápolónak jutott. Egy magyar nővérotthonban, éjszaka. Rápottyant egy nehéz nap után az elfáradt, aludni akaró dolgozóra. Aki családjától távol, már nem fiatalon, segítség nélkül próbálja az életét rendezni. Havi 140 ezer forintból. Annyi fizetésből, amennyi a hegyvidék szépasszonyainak egy wellness hétvégére vagy egy sétára a belváros üzleteiben éppen hogy elég.
Az eset elszenvedője azon ápolónők, szakdolgozók közül való, akik a kórházban, az intenzív osztályon, a sürgősségin dolgoznak nap mint nap. Nőnapon is. Az idősápolásban, a gondozásban, a mentésben. Sokuk - szerencséjére - családdal, társsal, gyerekkel, unokával, dupla női szerepben. De milyen megbecsülést tapasztalnak, ha ezt a női foglalkozást választják? 
A kormány nagyszabású tervei, ezek a jól felfújt luftballonok sorban kipukkadnak. Hiába a béremelés, elvitte hatását a megemelt minimálbér. A nővérotthonok felújítása, építése, legalább tíz éve állandó ígéret. Most már iszonyú sok hadra fogható kéz, szív, agy hiányzik az egészségügyi ellátásból. Főleg az időseknek . Mert ezek az „ágyblokkolók” a kórházakban, az „elfekvők” lakói, az idősotthonok gondozottjai már nem tudnak kiállni az érdekeikért. Egyetlen kapcsolatuk a világhoz az ápolónő, meg a női szívvel, érzékenységgel rendelkező férfi ápoló.
Pedig ide kellene a legtöbb értő figyelem, mert a legelszántabb családok sem bírják sokáig. Az idősebb emberek gyakrabban szenvednek traumás sérüléseket, ehhez több rehabilitáció és ortopédiai szolgáltatás lenne szükséges, miközben a szellemi károsodás bármelyik foka is megjelenhet. De a magyar egészségügyben az idős betegek is elszigetelten várják sorsukat. Mert az egészségügyi szolgáltató, az egészségpolitika elmulasztja észrevenni őket. Magyarországon csak a macsó, férfi gondolkodás, az efféle orvosi, klinikai szemlélet létezik az egészségügyben. Bár a hatályos törvény az ápolás felügyeletét az orvosok alá rendeli, nem mernék megkérdezni egy orvost sem az ápolási folyamatról, az ápolási terv újratervezésének szempontjairól. Arról, hogyan kell megetetni egy százéves beteget.
Miben különbözik ez a hagyományos orvosi gondolkodástól? Az ápolók képesek arra, hogy a mindennapi döntéshozatalban olyan megoldásokat találjanak, amelyek megerősítik az emberi kapcsolatokat. Ezért kérik a társadalmat arra, hogy engedje meg: többen dolgozhassanak a szociális ellátásban, a kórházak fokozott ápolást igénylő betegeinek ellátásában. Legyen több szakember, szakdolgozó, gyógytornász fizikoterápiás szakember a rendszerben. Hogy gyakorolhassák az empátiát, és biztosítsák az emberek integritását testileg és lelkileg minél tovább. 
A macsó kultúra és egészségügyi ellátás nem az ápolás szinonimája. Most a szervezeti struktúrák és az irányítás módjai a hagyományos férfiuralmat mutatják. Csúcskórházban, magánegészségügyben dolgozni az igazi, ott gyógyulni státusz szimbólum. Az az egyensúlyvesztés különösen érinti a „kisebbségeket” - a szegényeket, az időseket, a nemzeti kisebbségeket, az idősebbeket, a fogyatékkal élőket. Akiket pedig mindenhol segíteni kellene, női aggyal, kézzel, szeretettel. 
Az ápolók szakmai elhivatottságában az etika központi jelentőségű. A gondolatot be kellene illeszteni egy nagyobb társadalmi kontextusba, ahol a női szerep és az ápolás a legmagasabb szintű morális tett. Így a nők gondozásban, támogatásban nyújtott szerepe a helyére kerülne a társadalomban, akár otthon történik, akár intézetben vagy a klinikai ellátásban. 
Meggyőződésem szerint a nőket lehet másképpen is értékelni, mint ahogy az a Nőnapon szokásos. Ez a megállapítás bizony erősen szembe megy az államilag elvárt, szinte hivalkodó anyasággal és az idealizált női léttel, ahol a gyerekek, unokák számával mérik az ember, a nőiesség értékét. De én vállalom. Az ápolók világában statisztikailag több az egyedülálló nő. Család, „sikeresnek” mondott párkapcsolat nem jut mindenkinek, sokan egyedül élik meg a gondjaikat, mert tanultak, dolgoztak, idős szülőt elgondoztak. Mások nem találtak párt, mert a fáradt ápolónővel, műtősnővel nem lehet minden este bulizni. Meg az ápolókra vetülő stigma miatt is könnyen egyedül lehet maradni. 
Tegyük meg, hogy ebben az évben megöleljük a szingli ápolónőket, akik nem randevúkon, elegáns wellnessközpontban töltik az idejüket, hanem a Nőnapon is bemennek a „szent taposómalomba” dolgozni, túlórázni, ünnepnapon többletmunkát vállalni. A világ legszebb női foglalkozását elvégezni, amit egész szakmai életükben gyakorolnak. 
Köszöntsük őket. Őt is, a kisegérrel találkozó Ápolónőt, és írjuk ezt a szót a lehető legnagyobb betűvel.
Frissítve: 2019.03.08. 09:42

Egy-egy

Amikor ugyanazokat a paramétereket tápláljuk be egy számítógépbe vagy írjuk bele egy egyenletbe, akkor mindig ugyanaz a végeredmény jön ki. Ezen nem érdemes meglepődni, csodák itt nincsenek. Ahogy az ellenzéki politikában sem, amikor ugyanazokat a köröket futják újra a pártok.
A mostani EP választás tisztán listás szavazása persze jó erőpróba az őszi önkormányzati választás előtti tárgyalásokhoz, visszalépésekhez, osztozkodásokhoz; kiderül, ki mennyire erősködhet az alkuban. De mivel az egyenlet elemei maradnak, az eredmény sem lesz más. Kilenc éve, 2010-ben a parlamenti választáson külön indult az MSZP, a Jobbik, az LMP és az akkor még létező MDF, a végeredményt és annak következményeit ismerjük. Négy évvel később volt ugyan közös lista, de abból kimaradt a Jobbik és az LMP, az eredmény pedig – a választási szabályok fideszes átírásával alaposan megtámogatva – megint a kormánypárti kétharmad lett. Tavaly közösen indultak a szocialisták és a Párbeszéd, a többiek önállóan, így legfeljebb néhány egyéni választókerületben állt elő az a szerencsés helyzet, hogy szinte mindenki egy jelölt mögé sorakozott fel.
Az ellenzéki oldal egyvalamit nem próbált még: azt, hogy bármekkora a megosztottság vagy az ideológiai különbség, egy tömörülés álljon szembe a Fidesszel, egy-egy elleni küzdelem legyen. De korántsem biztos, hogy ez sikeres lenne. Rengeteg kérdés merül fel, sőt szinte csak kérdőjelek sorakoznak. Például, hogy egy adott párt szavazóját mennyire riasztja el egy másik, kevésbé kedvelt párt megjelenése a közös listán, vagy hogy megmozdulnak-e az inaktívak/bizonytalanok, akik minden más csoportnál többen vannak. Vagy milyen acsarkodások lesznek a közös indulással járó osztozkodásnál, és egyáltalán, hogyan osztják el a mandátumokat? Nincs még válasz arra az alapkérdésre sem, hogy a pártok együtt vajon gyengítik egymást, vagy közösen több szavazót szerezhetnek.
Az viszont biztos, hogy az ellenzéki szavazók egy része más egyenletet akar. Akár több ismeretleneset is. A jelenlegi eredményét ugyanis már jól ismerik.
Szerző
Markotay Csaba
Frissítve: 2019.03.08. 09:42

Fullba a kretént

Bár jobb körökben már régóta nem szokás, egyet kell hogy értsek Orbán Viktorral: a politika már csak olyan, mint a virsli vagy a parizer készítés: jobb nem ismerni a folyamat részleteit. Csakhogy a legsilányabb termékekkel szemben is vannak legalább minimális minőségi követelmények az élelmiszerkönyvekben. Hogy a Juncker-ellenes plakátkampányt hogyan főzték ki a Fidesz valamelyik kommunikációs boszorkánykonyhájában, azt valószínűleg sosem fogjuk részleteiben megtudni, de a végeredmény ismert: minőségnek ebben még csak nyomát sem látni. Értelme nem volt, hozni nem hozott, de vinni már úgy is sokat vitt, hogy még nem tudjuk, kizárják-e a Fideszt a Néppártból.
A Fidesznek egyszerűen semmi szüksége nem volt arra, hogy ilyen durván betámadja Junckert. A párt hazai népszerűsége az egekben, minden előrejelzés szerint a mostani 12-ről 13-ra növelhetik mandátumaik számát az EP-választásokon. Juncker személye ráadásul nem is annyira ismert és korántsem olyan jól démonizálható, mint Soros Györgyé. Viszont ha nem zárják is ki végül a Fideszt a Néppártból, ez a kampány az Orbán iránti utálatot tovább növelte. Persze a politikusok ritkán finnyáskodnak, de a személyes jó viszony akkor is sokat számíthat. Egy uniós csúcson igenis kézzel fogható politikai előnyökkel járhat, ha valaki egy tárgyalási szünetben karon foghatja valamelyik befolyásos európai politikust, behúzódhat vele egy sarokba, és megpróbálhatja meggyőzni valamilyen számára fontos ügyben. 
Orbán Viktor pedig már régen kiesett a pikszisből. Hogy Angela Merkel utálja, arról már számos újságcikk beszámolt; nekem évekkel ezelőtt említettek egy olyan esetet is, amikor egy brüsszeli csúcson a miniszterelnök stábja egy észak-európai kormányfővel szeretett volna összehozni egy informális kávézást, de az illető azt mondta, szó sem lehet róla, örül, ha nem kell egy levegőt szívnia Orbánnal. Ez a légkör pedig tartósan megmarad majd a Néppártban. 
Ha pedig mégis kizárják Orbánékat, amire van esély, akkor a magyar miniszterelnök elmondhatja magáról, hogy egyedül neki sikerült kimenedzselnie magát az EU legbefolyásosabb csoportjából az Unió páriái közé. Abba a csapatba, amelyiknek jó darabig még biztosan nem osztanak lapot a nagy ügyek eldöntésénél, s melynek tagjait egyébként magánbeszélgetéseken még a fideszesek is széllelbélelt hülyéknek nevezik. 
Egyszerűen nem tudok másra gondolni, mint hogy elkalkulálták: abban hittek, az amúgy tényleg rengeteg dolog miatt hibáztatható, időnként valóban röhejes Junckert már nyugodtan betámadhatják. De kiderült, hogy nem így van. Innentől két eset lehetséges: vagy nem volt senki Orbán környezetében, aki rendelkezett volna ezzel a tudással, vagy ha volt is, nem merte megmondani a Főnöknek, hogy ez talán most mégsem a legjobb ötlet. Egyik jobb opció, mint a másik.
Orbán Viktor szereti a hangzatos lózungokat, még ha a dakota közmondásokról már régen leszokott is. De egy szállóigévé vált mondatot talán mi is a figyelmébe ajánlhatunk a Trópusi Vihar című klasszikusból: sosem szabad fullba nyomni a kretént.
Frissítve: 2019.03.08. 09:40