Birkapörkölt New Yorkban

Van, aki nem tud főzni. Van, aki tud. Van, aki tud és szeret is. És van, aki nem tud, de szeret. Ők a legveszélyesebbek. 
Négy napra érkeztem New Yorkba, hivatalos tárgyalásokra. Először utaztam Amerikába, ezért már a repülőn, térképek és útikönyvek nézegetése közben elhatároztam, hogy egy percet sem alszom, minden szabadidőmet a város megismerésének szentelem. Nagy meglepetésemre a repülőtéren Grébics Ottó, korábbi munkatársam várt, hallotta a konzulátuson, hogy érkezem. Jó érzés, mondtam neki, és csakugyan jó érzés volt, ugyan, öregem, ez természetes, mondta, miközben araszoltunk a város felé a délután forgalomban. Már feltűnt a felhőkarcolók semmihez sem hasonlítható látványa, ráadásul kellemes, tavaszi idő volt, ilyenkor élmény a séta, a felszívódás egy idegen nagyváros életében.
- Úgy terveztük, hogy ma nálunk vacsorázol – mondta Grébics, amikor a szálloda elé kanyarodunk. – Az asszony már készül, csodásan főz, le lesz sújtva, ha visszautasítod. Töltött káposzta lesz, neked is kellenek a hazai ízek. Hát már semmit sem ér a régi barátság?
Iza csakugyan boldog volt. A töltelék hideg, a káposzta fokhagymás, zsíros.
- Na, mit szólsz? – kérdezte jóllakottan Grébics. Még a nadrágját is kigombolta, annyit evett.
- Isteni – feleltem. 
Másnap sikerült szabaddá tennem magam, jöhetett az Empire State Building, a Battery Park, majd a kínai negyeden át földalattival vissza a szállodába. Nehezen dolgoztam fel az előző estét, ezért úgy terveztem, szendvicset eszem egy kis eatery-ben, a sajátos amerikai menzán. Ám Grébics már a szálloda előcsarnokában integetett felém. 
- Készültünk – újságolta mosolyogva. – Iza meglepetéssel vár. Ne tiltakozz, már meg is terített.
És csakugyan meglepetés volt. Zsíros, félig nyers birkapörkölt, elsózott makarónival és keserű salátával.
- Na, mit szólsz Izához? – kérdezte Grébics a vacsora után és elégedetten böffentett. – Milyen remekművekre képes? 
- Nagy szerencse az ilyen feleség – feleltem. 
A harmadik napon tárgyalásaim végén a hátsó kijáratnál kérezkedtem be a szállodába, azt hazudtam, hogy ez nálam vallási előírás. Szerencsémre az amerikaiak minden ostoba mesét elhisznek, így a hűtőkamrák és raktárak közötti barangolás után végre benyitottam a szobámba. Sültkrumplit rendeltem és sört, éjszaka pedig sétáltam a városban.
A főkonzul vitt ki Kennedy-re, amúgyis dolga volt arrafelé, mondta. Már túl voltam a kötelező vásárlásokon, a járatomra vártam, kezemben a beszállókártyával, amikor egyszer csak megjelent Grébics, a régi barát, kis dobozzal a kezében.
- Izát nehezen tudtam kiengesztelni, de ezt küldi neked – átadta a dobozt. – Pacal vesevelővel. Remekül csinálja. Felviheted magaddal a fedélzetre, egy légikisasszony majd megmelegíti. Tudjuk, hogy a Lufthansán szar kaját adnak, nem igaz?
De bizony, feleltem, milyen igaz.
Szerző
Odze György
Frissítve: 2019.03.11. 09:28

A védelem ára

Néhány nap kellett csak hozzá, hogy az Orbán-kormány két, betonkeménynek tűnő kommunikációs panele megrepedezzen. Kiderült: nem mi óvjuk meg a keresztény Európát a migrációtól, hiszen a déli kerítés megkerülésével bevándorlók tízezrei utaznak át rajtunk Ausztriába – ráadásul, a „megvédett" közösség rég nem tekinti Magyarországot keresztényi államnak, európainak is alig. A Fidesztől szabadulna pártcsaládja, az unió kereszténydemokratáit összefogó Néppárt: nemcsak kínos, de az európai parlamenti választások előtt veszélyes is számukra a polgári szalonban ordítva migránsozó, bicskáját a thonet asztalba állító vidéki rokon.
Orbán Viktor híveinek mindez annyit jelenthet, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik, még keményebben kell kitartaniuk vezérük mellett. Pedig a kudarc a propaganda egy fontos, veszélyes következményére is rámutat – már azon túl, hogy a látványkerítés minden magyarnak 27 ezer forintjába került.
A következmény az, hogy minden alkalommal, amikor a Fidesz megvédi az országot valamitől, szegényebbek leszünk. „Megvédtek" minket a menekültektől, akik a többség számára láthatatlan és félelmetes ellenséggé váltak. Megvédtek a „sorosista" szervezetektől is: a hatás nem maradt el, ott tartunk, hogy a civil kifejezés szitokszóként sziszeg, az ország egyik legjobb egyeteme pedig Bécsbe költözik. Most akarják megvédeni az MTA ingatlanállományát – ahogyan korábban a magánnyugdíjpénztári vagyont einstandolták.
A védelem hangsúlyozása önmagában is ellenségképet produkál, újabb falakat állít közénk. Évek óta nincs érdemi párbeszéd ellenzéki és kormánypárti tábor között, helyette dróthálók résein fröcsögünk egymásra jól körülzárt táborainkból. Közben a migránsmumus átsétál a megosztott, indulataitól vergődő országon. Körül se néz – minek maradna ennyi kerítés között.
Szerző
Koncz Tamás
Frissítve: 2019.03.09. 09:16

Hitlerjugend meg a többiek

Pakoljuk össze, amit eddig tudunk, láttunk, olvastunk hallottunk. Belátom, lesz ebben az összeállításban némi célzatosság, nyilván lehetne választani más híreket, nyilatkozatokat, megnyilvánulásokat is. Mégis, kijelenthető, a kormánypárti emberek kommunikációja - tendenciáját tekintve - nagyon is egy irányba mutat: hogy a Fidesz jobban érezné magát egy másik pártcsaládban. Ott, ahol a szélsőséges gondolatok is otthon érzik magukat. 
Fontosságát tekintve az első helyre helyezem a Magyar Nemzet csütörtöki szerkesztőségi cikkét, amely teljes egyértelműséggel beszél a Fidesz Néppártból való távozásának szükségességéről, és az új szövetség létrehozásáról. Gulyás Gergely, a kormánypárt kancelláriaminisztere még aznap reagált az írásra, noha a Fidesz politikusai többnyire azzal szokták elhárítani az ilyesfajta kérdéseket, hogy újságcikket nem kommentálnak. Hát most megtették, és látszólag meg is cáfolták saját lapjuk névtelen írását. De mi, akik a kremlinológiában és az összeesküvés elméletekben egyaránt jártasak vagyunk, nem dőlünk be az ilyen cáfolatoknak; jól tudjuk, hogy az ilyen állásfoglalások nem véletlenül születnek, kiváltképp a jobboldalon nem, ahol éppen mostanában hajtottak végre egy még a korábbinál is erősebb központosítást a média területén. 
A Magyar Nemzet közlése tehát – állítom – nagyon is Orbán akaratából született, egyfajta fenyegetésként a néppárti politikusok számára. Fogadjuk csak el, hogy a kormánylap írása nem magától a szerkesztőségtől eredt, legfeljebb az egyenes vonalú szándékon tűnődhetünk egy picit. Ugyanakkor, ha hozzátesszük ehhez a másik elemet, jelesül Bayer Zsolt remekét, amely ugyancsak a Fidesz távozását tartja a követendő útnak, máris beláthatjuk: egy olyan szereplő felbukkanása és véleménye, aki jobban érzi magát a szélsőjobb környékén, egyértelműsítheti az Orbán Viktor által kijelölt utat. Aki a saját szájával nem mond mást, mint amit szokott: népi bölcsességgel kerüli el az világos állásfoglalást, nyugalom, mondja, csigavér. 
Hát ez az. Csigavér. És vajon miként fér bele ebbe a meghatározásba a harmadik elem, G. Fodor Gábor kívánsága, aki Viktorjugend felállításáról ábrándozott? Nem, nem Hitlerjugendről, és azt sem gondolom, hogy G. Fodor Führerként tekint a miniszterelnökre, de egyfajta Vezérként igen. Olyanra, akinek szüksége van őt fenntartás nélkül követő ifjakra, olyanokra, mint a Hitlerjugend tagjai voltak. A példa tehát nem a náci ifjúsági csapatok mintájára épülő szerveződések követelését sugallta, sőt – megengedem – még a jobbikos feleség karlendítésével sem teljesen rokonítható, de kétségbevonhatatlanul a szélsőjobb felé mutat. 
Abba az irányba, ahonnan hívó jelzések érkeznek a Fidesz számára, és ahová a Magyar Nemzet, Bayer Zsolt és – ez alapján kijelenthető – G. Fodor is vinné a pártot, és vele Magyarországot. Még egy adalék ehhez: a Fidesz, maga a kormányfő is, kardot rántott a jobbikos karlendítés miatt. A Hitlerjugend, úgy látszik, nem éri el az ingerküszöbüket.
Arrafelé ez elfogadott.
Szerző
Németh Péter
Frissítve: 2019.03.09. 09:17