Árnyalatnyi különbség

A négy hét múlva esedékes izraeli előrehozott parlamenti választásokat megelőzően már az is kétséges, mi lesz a pénzügyi visszaélései miatt a vádemelés küszöbére került Benjamin Netanjahu miniszterelnök sorsa. A  pártcsatározásokat azonban váratlan esemény zavarta meg:  pénisznagyobbító műtétje áldozata lett az az izraeli milliárdos,  aki a világ eddigi legdrágább ékkövét, a Kék Gyémántot évekkel ezelőtt eladta egy kínai üzletembernek. A kárörvendéssel vegyes együttérzés egy pillanatra megszakította ugyan az ádáz politikai összetűzéseket, de a figyelem gyorsan visszafordult oda, hogy a 120 tagú Knesszetben melyik, a választások után összeálló koalíció tudja majd elérni legalább a minimális többségnek számító 61 főnyi képviselői helyet. 
Bár a zsidó állam külső és belső bírálói gyakran kétségbe vonják, hogy jogosan nevezik-e Izraelt a Közel-Kelet egyetlen demokratikus államának, arról viszont nincs vita, hogy ezzel a jelzővel a térségben más ország aligha dicsekedhet. A parlamentbe vágyó ellenzéket alkotó, meglehetősen vegyes arcélű pártocskák vissza-visszatérően azzal is támadják a jobboldali Likudot vezető Netanjahut, hogy egy követ fúj olyan antidemokratákkal, mint Putyin orosz, Erdogan török elnök vagy Orbán Viktor.  Az izraeli kormányfővel kiegészített négyes fogatot folyamatosan mint egymástól elválaszthatatlant, összetartozót emlegetik izraeli ellenzéki körökben. 
Történik mindez egy olyan országban, ahol a fékek és ellensúlyok - igaz, nem egyszer csikorogva -, de működnek. Netanjahu ugyanis nem az első vezető politikus, akit nemcsak illetnek a korrupció, a vesztegetés és a csalás esetleges vádjával, de jó eséllyel el is ítélhetik emiatt. Az elmúlt években akár össze is futhatott a börtönudvari séta során egy korábbi miniszterelnök a volt államfővel.  A mostani fő vádpont, hogy a kormányfő megállapodott az egyik jelentős médiavállalkozás tulajdonosával, hogy róla és családjáról pozitív hangvételű cikkek jelenjenek meg. (Költői kérdés: mit érdemel az a bűnös, aki szinte az egész médiát a maga szolgálatába állítja, s a függetlenségüket megőrzőket már egy kezünkön meg tudjuk számolni ?) Netanjahu mindenesetre súlyos bűnt követett el, amikor a vállalkozóval kölcsönösen megajándékozták egymást pezsgővel és szivarral.
Az izraeli miniszterelnök ráadásul olyan galádsággal is megpróbálkozott, hogy választási beszédét az állami televízióval kívánta sugároztatni. A médiahatóság azonban a tudtára adta, hogy a kormányzati és a pártpropaganda bizony két külön dolog.  A kormányfői szózat végül csak késleltetéssel került képernyőre, miután gondosan ellenőrizték, hogy pártja választási programján nem terjedtek-e túl Netanjahu szavai.
Az izraeli kormányfő aligha szent. Nem restellt választási költségei fedezésére jelentős külföldi adományokat is elfogadni - illetve csak elfogadott volna, mert az éber hatóság azonnal visszautaltatta a szabálytalan pénzeket.  Idézve a Tóra szavait: (A király) "... szíve el ne térjen; és ne szerezzen magának nagyon sok ezüstöt és aranyat."
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2019.03.11. 09:17

A védelem ára

Néhány nap kellett csak hozzá, hogy az Orbán-kormány két, betonkeménynek tűnő kommunikációs panele megrepedezzen. Kiderült: nem mi óvjuk meg a keresztény Európát a migrációtól, hiszen a déli kerítés megkerülésével bevándorlók tízezrei utaznak át rajtunk Ausztriába – ráadásul, a „megvédett" közösség rég nem tekinti Magyarországot keresztényi államnak, európainak is alig. A Fidesztől szabadulna pártcsaládja, az unió kereszténydemokratáit összefogó Néppárt: nemcsak kínos, de az európai parlamenti választások előtt veszélyes is számukra a polgári szalonban ordítva migránsozó, bicskáját a thonet asztalba állító vidéki rokon.
Orbán Viktor híveinek mindez annyit jelenthet, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik, még keményebben kell kitartaniuk vezérük mellett. Pedig a kudarc a propaganda egy fontos, veszélyes következményére is rámutat – már azon túl, hogy a látványkerítés minden magyarnak 27 ezer forintjába került.
A következmény az, hogy minden alkalommal, amikor a Fidesz megvédi az országot valamitől, szegényebbek leszünk. „Megvédtek" minket a menekültektől, akik a többség számára láthatatlan és félelmetes ellenséggé váltak. Megvédtek a „sorosista" szervezetektől is: a hatás nem maradt el, ott tartunk, hogy a civil kifejezés szitokszóként sziszeg, az ország egyik legjobb egyeteme pedig Bécsbe költözik. Most akarják megvédeni az MTA ingatlanállományát – ahogyan korábban a magánnyugdíjpénztári vagyont einstandolták.
A védelem hangsúlyozása önmagában is ellenségképet produkál, újabb falakat állít közénk. Évek óta nincs érdemi párbeszéd ellenzéki és kormánypárti tábor között, helyette dróthálók résein fröcsögünk egymásra jól körülzárt táborainkból. Közben a migránsmumus átsétál a megosztott, indulataitól vergődő országon. Körül se néz – minek maradna ennyi kerítés között.
Szerző
Koncz Tamás
Frissítve: 2019.03.09. 09:16

Hitlerjugend meg a többiek

Pakoljuk össze, amit eddig tudunk, láttunk, olvastunk hallottunk. Belátom, lesz ebben az összeállításban némi célzatosság, nyilván lehetne választani más híreket, nyilatkozatokat, megnyilvánulásokat is. Mégis, kijelenthető, a kormánypárti emberek kommunikációja - tendenciáját tekintve - nagyon is egy irányba mutat: hogy a Fidesz jobban érezné magát egy másik pártcsaládban. Ott, ahol a szélsőséges gondolatok is otthon érzik magukat. 
Fontosságát tekintve az első helyre helyezem a Magyar Nemzet csütörtöki szerkesztőségi cikkét, amely teljes egyértelműséggel beszél a Fidesz Néppártból való távozásának szükségességéről, és az új szövetség létrehozásáról. Gulyás Gergely, a kormánypárt kancelláriaminisztere még aznap reagált az írásra, noha a Fidesz politikusai többnyire azzal szokták elhárítani az ilyesfajta kérdéseket, hogy újságcikket nem kommentálnak. Hát most megtették, és látszólag meg is cáfolták saját lapjuk névtelen írását. De mi, akik a kremlinológiában és az összeesküvés elméletekben egyaránt jártasak vagyunk, nem dőlünk be az ilyen cáfolatoknak; jól tudjuk, hogy az ilyen állásfoglalások nem véletlenül születnek, kiváltképp a jobboldalon nem, ahol éppen mostanában hajtottak végre egy még a korábbinál is erősebb központosítást a média területén. 
A Magyar Nemzet közlése tehát – állítom – nagyon is Orbán akaratából született, egyfajta fenyegetésként a néppárti politikusok számára. Fogadjuk csak el, hogy a kormánylap írása nem magától a szerkesztőségtől eredt, legfeljebb az egyenes vonalú szándékon tűnődhetünk egy picit. Ugyanakkor, ha hozzátesszük ehhez a másik elemet, jelesül Bayer Zsolt remekét, amely ugyancsak a Fidesz távozását tartja a követendő útnak, máris beláthatjuk: egy olyan szereplő felbukkanása és véleménye, aki jobban érzi magát a szélsőjobb környékén, egyértelműsítheti az Orbán Viktor által kijelölt utat. Aki a saját szájával nem mond mást, mint amit szokott: népi bölcsességgel kerüli el az világos állásfoglalást, nyugalom, mondja, csigavér. 
Hát ez az. Csigavér. És vajon miként fér bele ebbe a meghatározásba a harmadik elem, G. Fodor Gábor kívánsága, aki Viktorjugend felállításáról ábrándozott? Nem, nem Hitlerjugendről, és azt sem gondolom, hogy G. Fodor Führerként tekint a miniszterelnökre, de egyfajta Vezérként igen. Olyanra, akinek szüksége van őt fenntartás nélkül követő ifjakra, olyanokra, mint a Hitlerjugend tagjai voltak. A példa tehát nem a náci ifjúsági csapatok mintájára épülő szerveződések követelését sugallta, sőt – megengedem – még a jobbikos feleség karlendítésével sem teljesen rokonítható, de kétségbevonhatatlanul a szélsőjobb felé mutat. 
Abba az irányba, ahonnan hívó jelzések érkeznek a Fidesz számára, és ahová a Magyar Nemzet, Bayer Zsolt és – ez alapján kijelenthető – G. Fodor is vinné a pártot, és vele Magyarországot. Még egy adalék ehhez: a Fidesz, maga a kormányfő is, kardot rántott a jobbikos karlendítés miatt. A Hitlerjugend, úgy látszik, nem éri el az ingerküszöbüket.
Arrafelé ez elfogadott.
Szerző
Németh Péter
Frissítve: 2019.03.09. 09:17