Fejest ugrani a természetbe - persze, hogy David Attenborough-val

Persze az angol sir mellett akadnak lajhárok, tatuk, kapibarák, papagájok, kolibrik, komodói sárkányok és így tovább.

A hétköznapok zakatolásából kiragadva repít régvolt idők messzi vidékeire David Attenborough három- guyanai, indonéziai és paraguayi - kalandját megörökítő regénye, az Állatkerti gyűjtőutak.

Az Egy ifjú természettudós történeteinek második, frissített képanyaggal és a szerző új előszavával, Makovecz Benjamin fordításában megjelent, némileg átdolgozott kiadása ez, amit ha valaki gyanútlanul olvasni kezd, bizony csakhamar egy esőerdők folyóin sodródó fatörzs kenuban, egy Indonéz szigetek között hánykódó vitorláson, vagy éppen egy chacói marhatenyésztő telep kellős közepén találhatja magát. Ráadásul a legkülönfélébb állatok: lajhárok, tatuk, kapibarák, papagájok, kolibrik, komodói sárkányok, pitonok, teknősök, egy orángután és egy medvebocs társaságában.

Az 1950-es években játszódó, az író útinaplójából készült beszámolók sorai, mintegy filmkockákként vetítik elénk a még érintetlen természet minden apró rezdülését, eredeti pompájukban elevenítve fel az esőerdőket, óceánokat, folyókat és szavannákat. Minden oldallal a romlatlan világ egy-egy újabb kincse tárul az olvasó elé. Végtelen szellemességgel és bájjal megírt történetek távoli kultúrákról, vadászó-gyűjtögető törzsek társaságában eltöltött tábortüzes, világvégi éjszakákról, feledésbe merült matrózdalokról és halleluja énekekről, na meg persze az idegen tájak pompázatos - egytől-egyig elkerülhetetlenül szívünkhöz növő – állatairól. Felejthetetlen kalandok könnyed hangvételű, nem egyszer hangosan megnevettető elbeszélése, az ismeretterjesztő természetfilmek úttörője, egy olyan ember tollából, aki példamutató odaadásával, lelkesedésével és a környezet iránti tiszteletével végtelen csodálatot, rajongó szeretetet ébresztett bennünk a természet iránt.

Annyira olvasmányos és magával ragadó, hogy a végére érve úgy érezzük, bármikor készen állunk fejest ugrani egy hasonló küldetésbe.