Ha március 8., akkor nemzetközi nőnap. Nagyon nem szeretem, nagyon ellenzem. Egy rég jelentőségét veszített, mert immár beteljesült kívánságra, vagyis a nők választójogára alapozott megemlékezésnek a napja. Sokaknak kedves nap persze, mert igencsak jó üzlet a virág- meg a csokoládé-kereskedőknek. De kérdem, mire jó, mit ünnepelnek e napon?
Ma már a nők nemcsak a fejlett országokban, hanem a világ legtöbb államában - leszámítva egyes iszlám országokat - jogilag a férfiakkal azonos lehetőségekkel bírnak. Nyilvánvaló azonban, hogy bár jogilag fennáll az egyenlőség, az nem mindig érvényesül a napi gyakorlatban, annak ellenére, hogy ma már a nők lehetnek akár miniszterek, miniszterelnökök, államelnökök, óriásvállalatok vezetői is.
Természetesen más kérdés, hogy a többnyire alkotmányokban rögzített alapjogok a gyakorlatban, a társadalom egészében mennyire érvényesülnek. Például hazánkban. Mekkora nálunk a nők aránya a közélet vezető pozícióiban, a vállatok élén, az oktatási intézmények vezető beosztásaiban? Mennyire érvényesül az egyenlőség joga a bérek-fizetések tekintetében, sőt a családokban is? Nos, a helyzet igencsak távol esik az ideálistól. De ezen egy egynapos ünnepléssel aligha lehet javítani. Csupán hosszú, kitartó munkálkodással.
Kezdő mérnök korom óta – és ennek immár nagyon sok évtizede – lázadtam. Nem fogadtam el nőnapokon a hervadt kis hóvirág csokrot (akkor még nem volt védett e kedves kis virág), a népies terítőcskéket, hitványka kerámiákat. A szakszervezet által megbízottak, akik széthordták a nőnapi ajándékokat - persze szinte mindig nők -, már tudták, Zsuzsát kerüljük el, mert ő tiltakozik, nem vesz át semmit. No, sok hatása nem lett, inkább kissé csodabogárnak számítottam ezért. Mert nekem az az álláspontom, és ma is hangoztatom, hogy legyen immár a nőké az évnek mind a 365 napja (sőt, szökőévben 366!). Nem kell ünneplés azért, hogy nőneműnek születtem. De igenis kell az alkotmány, az alaptörvény betartása a mindennapok gyakorlatában.
Más a helyzet az anyasággal, azt természetesen ünnepelni kell. Az Anyák napja szép ünnep, megtartandó ünnep, de azt fontos többletért kapjuk. A kihordás és a szülés szenvedéseiért, a nevelés fáradságaiért, szépségeiért, szeretetéért.
Van ám olyan ország, ahol nemcsak megemlékezés, felköszöntés napja a nőnap, hanem állami ünnep. Ennek van haszna is - mondom én gonoszul. Mert itt van az orosz példa, ahol ez az állami ünnepnap még a Szovjetunió felbomlása után is megmaradt. Ott arra jó ugyanis az állami szabadnap a nők ünneplésekor, hogy a köszöntő férfiak kialudják, kipihenjék az ünnepléskor kiürített poharak utáni mámort. (Hozzáteszem, azért a magyar helyzet e téren messzemenően jobb, nálunk ugyanis ilyenkor nem dívik a vodkás poharak sűrű emelgetése.)
De vissza március 8-hoz! Ceterum censeo, nem kell a nőnapi ünneplés, mert már nem időszerű. Hiszen egyenjogúság már létezik, a legtöbb országban alkotmány, nálunk alaptörvény biztosítja. Immár a valódi egyenlőség az, amit a mindennapokban el kell érni. És azt az évnek nem egyetlen, hanem mind a 365 napján!