Családban marad - talányok Frank Cali meggyilkolása körül

Publikálás dátuma
2019.03.23. 14:34

Már a maffia sem a régi. Csak ez biztos, a többi talány Frank Cali meggyilkolása körül. Több mint három évtizede először öltek ismert olasz-amerikai gengszterfőnököt New Yorkban. Lehet, hogy nem is a Cosa Nostra, hanem egy zavart fiatalember a tettes, de erre se vegyünk mérget.
Franky boy, ahogy a Gambino maf­fia­család fejét nevezték, sebesülten az autója alá kúszva keresett fedezéket, de hiába; gyilkosa szitává lőtte. A helyszín Staten Island, csöndes sziget. Elegáns környék, távol a zsúfolt Manhattan, Brooklyn és Bronx zajától. Itt lakott a Keresztapa-filmek fiktív don Corleonéja is, habár a különbség még a laikus mozinézőnek is égbekiáltó. Az 53 éves Calit nem védték testőrök, szemlátomást készületlenül érte a támadás. Már egy új generáció képviselője volt, „menedzser típusú” vezető. Zsarolásért ült börtönben, erőszakos bűncselekményért nem: a Cosa Nostra hőskorában aligha lett volna tekintélye nehézfiúknak parancsolni. Múlt szerda este egy fiatalember csöngetett be az otthonába, miután kisteherautójával beletolatott a házigazda utcán parkoló Cadillacjébe. A biztonsági kamera rögzítette, ahogy Cali kijön a kapun, beszél a látogatóval, még kezet is fognak. Ez­után a tettes átnyújtotta a rendszámtáblát, ami a feltehetőleg szándékos koccanáskor letört – majd hirtelen fegyvert rántott, és tüzelni kezdett. (A rendőrség nem árulja el, hogy a lövések pillanata látható-e a képeken.)  

Hogy jön ide Trump?

Szombaton őrizetbe vették a gyanúsítottat. A 24 éves Anthony Comello szótlan volt rövid bírósági meghallgatásán, arra sem válaszolt, hogy bűnösnek vallja-e magát. Golyóstollal firkált a tenyerére, például azt, hogy MAGA (Donald Trump szlogenjének – Make America Great Again, azaz Tegyük újra naggyá Amerikát – ismert rövidítése). A sajtó úgy tudja, a fiatalember előzőleg zavaros vallomást tett a rendőrségen. Állítólag Cali unokahúgának udvarolt, de a férfi eltiltotta tőle. Arra is hivatkozott, hogy be volt tépve, és félelmében lőtt. Az FBI tudomása szerint a feltételezett gyilkosnak nincs semmiféle kapcsolata a szervezett bűnözéssel. Az amerikai média tanúvédelmi programban részt vevő exmaffiózókat szólaltatott meg. Legismertebbjük Salvatore Gravano (Bika Sammy), aki 1992-ben a Gambinók akkori fejét, John Gottit juttatta rács mögé. „Ez nem a Cosa Nostra, mi ilyet nem csinálunk”, mondta arra utalva, hogy a vérontásnak az áldozat rokonai is szemtanúi voltak. A másik „szakértő”, John Alite, a család egykori bérgyilkosa úgy nyilatkozott, ha ilyen fontos személy a célpont, akkor biztosra kell menni, legalább három autóra és nagyobb tűzerőre van szükség. Ez a merénylet nem vall profira. Persze nem tudhatjuk, élnek-e még a régi szabályok. Bruce Mouw nyugalmazott FBI-ügynök emlékeztet, hogy az alvilági leszámolásokat a legnehezebb felderíteni. Nincsenek tanúk, senki nem látott semmit, senki nem ismer senkit. Párhuzamosan a maffia is nyomoz, és jobb eséllyel találja meg a tettest. Ha nem akad egy bandatag, aki kitálal – akár évekkel, évtizedekkel később –, talán sohasem derül ki a tényleges indíték. Mert Cali azért ízig-vérig gengszter volt a nyomozó szerint. „Szicíliai, nagyon sima modorú, jó üzletember, okosabb az átlaggengsztereknél. De bárhogy kiöltözött, bármilyen szép házat vásárolt, attól még gengszter maradt.” Legutóbb 1985-ben öltek maffiavezért New Yorkban. Akkor is a Gambinók főnökével számoltak le: Paul Castellanót egy steakhouse előtt lőtték agyon. Így lépett a helyére Gotti, a celeb keresztapa (lásd keretes írásunkat). De addigra az olasz-amerikai alvilág már csak árnyéka volt korábbi önmagának. 

A szesztilalom királyai

A Cosa Nostra a múlt század elején telepedett rá New Yorkra, miután megvívta véres bandaháborúit más bevándorló közösségek, elsősorban a zsidók és írek nehézfiúi ellen. A Szicílián hagyományos ipart űzték: zsarolás, védelmi pénzek, illegális szerencsejátékok, uzsorakölcsönök, pénzbehajtás, prostitúció és így tovább. A nagy üzlet az ölükbe hullott, az állam átengedte nekik az alkohol kereskedelmét a szesztilalommal (1920–33). A maf­fia levonta a tanulságot, kezdeti idegenkedését leküzdve más kábítószereket is árusítani kezdett, mi­után az alkoholt újból legalizálták az Egyesült Államokban. A rivális klánok, elkerülendő a folyamatos vérontást, felosztották maguk között a nagyváros területét. A húszas években alakult ki a híres-hírhedt „öt család” (Bonanno, Colombo, Gambino, Genovese és Lucchese). Fontos volt az erőegyensúly; aki egyeduralomra tört, az a vesztébe rohant. Így járt a viselkedési kódexet előíró Salvatore Maranzano is. Alighogy „minden főnökök főnökének” kiáltotta ki magát 1931-ben, könyvelőknek álcázott merénylők végeztek vele az irodájában. Lucky Luciano rendelte el a leszámolást, át is vette a hatalmat, de – biztos, ami biztos – sohasem használta a „capo di tutti capi” címet. Ehelyett a családok képviselőiből még ugyanannak az évnek a végén létrehozták a Bizottságot, amelyben a rivális klánok egyeztettek, és igyekeztek asztalnál elsimítani ellentéteiket. A sebhelyes arcú Luciano modernizált, vagyonának egy részét törvényes vállalkozásokba fektette. Ezzel nemcsak a pénzét mosta tisztára, hanem befolyást is szerzett a kikötői rakodásban, a szemétszállításban, amit alkalmanként zsarolásra használt. Messzire elért a keze, még a washingtoni kormány is kénytelen volt alkudozni vele. Kapcsolatai révén a börtönből segítette a szicíliai partraszállást a második világháborúban, cserébe 1946-ban amnesztiával szabadult.  

Minden megy tovább

A háborút követő két évtized lett a maffia fénykora. A családok az egész országban megvetették a lábukat. Óriási részesedést kanyarítottak ki a szórakoztatóiparból és a szerencsejátékokból – az alvilág piszkos milliói nélkül meg sem épülhettek volna Las Vegas kaszinói és felhőkarcolói. Politikusokat, rendőrfőnököket, bírákat tartottak a markukban vesztegetéssel és zsarolással. Ez a moziból jól ismert „aranykor” (amikor már Michael, Al Pacino karaktere a filmbéli Keresztapa). Az állam csak a hetvenes évektől lendült ellentámadásba. A törvények szigorítása mellett az hozta meg a fordulatot, hogy sikerült megtörni az omertàt, a hallgatás parancsát. Egyre több maffiózó vállalta az együttműködést az igazságszolgáltatással, ami megrendítette a belviszályoktól legyengült alvilágot. Az olasz-amerikai maffia azóta ritkán került címlapra. Legutóbb 2011-ben, amikor összehangolt rajtaütésekkor száznál több szervezett bűnöző csuklóján kattant a bilincs, mintha „döntő csapást” mértek volna rájuk. Ám Janice Fedarcyk, az FBI New York-i irodájának vezetője elismerte, hiába tartóztatják le és ítélik el időről időre az öt család vezetőit, ez nem szünteti meg a problémát. Az üzlet, ha új arcokkal és változó formában is, de megy tovább. Mítosz, hogy a maffia már a múlté. Sőt éppen hogy kezd erőre kapni, állítja Selwyn Raab, a Five Fami­lies (Öt család) című könyv szerzője. Szerinte a szeptember 11-i terrortámadások lélegzethez juttatták a Cosa Nostrát. A legjobb nyomozókat a terrorelhárítás köti le az új évszázadban, a szervezett bűnözésre sokkal kisebb kapacitás jut. Ha nincs, aki bizonyítékokat gyűjtsön, vádat sem tudnak emelni ismert maffiózók ellen. Pedig a szervezet jelentős profitot termel, együttműködik például kolumbiai drogkartellekkel, változatlanul aktív a szerencsejátékokban és az építőiparban. Az FBI becslése szerint háromezer tagja van az Egyesült Államokban.

A don és lánya

A Gambino klán legismertebb feje, John Gotti (1940–2002) imádott szerepelni. Alulról, önerejéből küzdötte föl magát capónak, és gátlástalanul élvezte a sikert. Szakított elődeinek visszahúzódó életformájával. Társasági eseményeken villogtatta jól szabott öltönyeit, drága selyem nyakkendőit. Szívesen adott interjúkat bulvárlapoknak a nyolcvanas években. Nem volt bölcs dolog, pimaszsága irritálta a közvéleményt, pláne, hogy három maffiaperben is felmentették. Végül az alvezére buktatta le, Salvatore Gravano koronatanúként ellene vallott a bíróságon. Gottit életfogytiglani börtönre ítélték, de vélhetően a rács mögött is maradt befolyása. Lánya, Victoria örökölte a feltűnési viszketegséget, és kamatoztatta is a szórakoztatóiparban. Valóságshow-ja, a Growing Up Gotti három szezont ért meg, ezután celebvetélkedőkön szerepelt. A Mob Wives (Gengszterfeleségek) tévéműsorban együtt lépett fel Karen Gravanóval, annak a Bika Sammynek a lányával, aki a börtönbe juttatta az apját.

Témák
maffia

Végy jót mindhalálig - felmérés a reklámokról

Publikálás dátuma
2019.03.23. 10:02

Nem fejtik föl a valóság minden rétegét a reklámok? Egy (vagy egymillió) fokkal szebbnek láttatják magukat a termékként is értelmezhető politikusok? Kinek a hibájából? Hiszen végső soron a kereslet-kínálat termelte ki magából a hét nyelven beszélő, masszírozós csodafoteleket és a nemzetbiztonsági kataklizmában békét ígérő csillagszemű, hétmérföldes kormányfőket is. A növekedésfetisiszta társadalom létkérdések előtt áll. Itt a válasz: szavazzon a továbbolvasásra!
A reklámok nem mondanak igazat – így látja a Pulzus közvélemény-kutató által megkérdezettek 66 százaléka. Nem is csoda, ha jó négyötödük nem kedveli a hirdetéseket, háromnegyedük elkapcsol vagy ellapoz, ha vásárlásra ösztönző tartalmakat lát, és 84 százalékuk elképzelhetőnek tartja, hogy az elektronikus médiumok összehangolják a reklámidejüket, csak hogy ne lehessen elmenekülni előlük. Mindeközben a válaszadók majd kétharmada szerint nem befolyásolják őket a reklámok, ám ez sokszor inkább csak vágy lehet, semmint valóság. Termék az egész világ, és termék benne minden Stop Soros! és szuverenitásháború – mondatnánk a drámaíróval. Hiszen a politika is termék. A közéletben is vannak a fogyasztói igényeket felmérő (közvélemény-kutató) és azokra reflektáló termékgyártók (pártok), akik piacra dobják a portékáikat (ígéret, üzenet), hogy mellettük szavazzanak a választók (értékesítés). Fizetünk is ezért nem keveset: mi, magyarok évente nagyjából 20 ezermilliárd forint értékű GDP-t és 2 ezermilliárd forint értékű EU-támogatást helyezünk a kormány kezébe. Sokak szerint figyelmeztető jel, hogy a gazdaságban és a politikában egyaránt fenntarthatatlannak tűnik a fogyasztás. A szertelen és korlátlan profitmaximalizáló verseny, az erre építő konzumszemlélet kimeríti a Föld és a társadalmak tartalékait is. A politikában három szokatlan esemény, Donald Trump elnöksége, a Brexit lehetetlensége is hajszálon múlt, és a jelenlegi magyar kormány győzelme is kérdéses lett volna a korábbi arányos, kétfordulós választási rendszerben. Magyarán olyan közösségi termékválasztások történtek, amelyek legalább annyi „vásárlónak” hoztak rosszat, mint amennyinek jót. Mindháromban szerepet kapott a politikai marketing sötét oldala is, vagyis Finkelstein és Birmbaum tanácsadók, a Cambridge Analytica adathalász elemzőcég és az orosz propagandaoldalak „sikere”. De hol van a reklámszakma lelkiismerete? Mindent legitimál-e a sikeres eladás? A reklámszakma „elmarketingesedése” fölötti aggodalmunkban fogadtuk nagy örömmel a Wavemaker Hungary jövőtervezési vízióját. A reklámcég a munkatársai véleményének a begyűjtése után kiadott egy sci-fit, amely arról szól, milyennek látnák szívesen a fogyasztói társadalmat és benne önmagukat 2035-ben. „…az »össznemzeti boldogságot« fogalmazzuk meg a legfőbb célnak, és ennek szellemében tevékenykedünk a mindennapokban is. A fenntarthatóság az egyik legfőbb értékmérő, ami alapján egy szervezetet megítélnek a társadalom szereplői.” Ilyeneket írt a WM-team a víziójában. És attól függetlenül, hogy hiszünk-e benne, szívesen olvasnánk ilyen jövőképet a politika világából is, mert mintha ez nem az össznemzeti boldogságot szolgálná. Sci-fi?

Büntetnék a valótlant

Mindig ugyanakkor vannak a reklámok a tévében – ezt az élményt gyakran detektálhatjuk, amikor a csatornák között lépegetünk. Az azonos idejű hirdetéssugárzás tudatosságára ugyan nincsenek bizonyítékok, és talán valószínűbb, hogy a műsorsávok – és benne a filmek vagy híradók hasonló hossza – ­miatt­ esnek egy időpontra a reklámblokkok, mindenesetre a né­zőknek van egy olyan észlelésük, hogy ez a manipuláció nem idegen a médiumoktól. Csak 8 százalék nem tudja elképzelni a tudatosságot a reklámblokkok egyidejű vetítésében, a válaszadók több mint négyötöde azonban igen, derült ki a Népszava Visszhang melléklete megbízásából a Pulzus közvélemény-kutató készített felméréséből. A 18 évesnél idősebb korosztályt reprezentáló 800 fős kutatás más szempontból is a fogyasztók reklámtelítettségét jelzi. A megkérdezettek 75 százaléka nyúl a távkapcsoló után vagy lapoz tovább az újságjában, ha kereskedelmi tartalommal találkozik. Csak 16 százalék kedveli a hirdetéseket, több mint négyötödük nem. Az ellenérzéseket magyarázza, hogy csak 12 százalék hisz a reklámoknak, és nagy arányban (94 százalék) válaszolták a megkérdezettek azt, hogy szigorúan büntetnék, ha a hirdetések valótlanságot állítanak. A reklámszakma etikai kódexe persze szigorúan lándzsát tör a tiszta működés normái mellett. Azt mondja, a reklámnak jogszerűnek, tisztességesnek, igaznak és valósnak kell lennie. A hazai korrupciós észlelési index – és a korrupciós gyakorlat – ismeretében az már egy kicsit aggasztó, hogy a 2015-ben frissített kódex szerint a reklám akkor tisztességes, ha megfelel a gazdasági versenyben általában elfogadott tisztességes piaci magatartás jogi és erkölcsi szabályainak. A fogyasztók megtévesztése szigorúan tilos, a reklám sem szövegével, sem képi elemeivel, sem összhatásában, sem természetét tekintve nem tehet kísérletet erre. A hirdetések nem élhetnek vissza a fogyasztó bizalmával, nem használhatják ki a tapasztalatlanságukat, hiszékenységüket, tudatlanságukat vagy kiszolgáltatottságukat.

A látszat drága keltése

A reklámok kontrollját a Gazdasági és Versenyhivatal (GVH) látja el, ebben a gyakorlatban ismerősek lehetnek a nagy összegű bírságok. Ilyet kapott például a „Magyarország legnagyobb 4G-hálózatát bekapcsoló” Telekom az összehasonlító reklámjai miatt, 600 millió forint értékben. A Sandoz Kft. 105 milliót fizetett, mert az ACC gyors hatását emelték ki, de ezt alkalmazási előíráson túlterjeszkedve állították. Az Extreme Digital a Black Fridayjel csúszott rossz útra, a „Több száz termék vár rád csak egy napon át akár 70% kedvezménnyel!”-szlogennel, mert a termékek kevesebb mint 1 százaléka volt elérhető a maximális árelőnnyel, és ezek sem tipikus termékek voltak, s 10 százaléknál kevesebbet lehetett elérni „akár fél áron”. A GVH ezekben a napokban folytat eljárást a Booking.com-mal szemben, miután a weboldal egyes szálláshelyekkel kapcsolatos, valószínűsíthetően sürgető jellegű tájékoztatásai (például „Még 32-en nézik”; „Egyvalaki épp azt fontolgatja, hogy ezen a szálláson foglal”) azt a látszatot kelthetik, hogy a szabad helyek rohamosan fogynak. Így alkalmasak lehetnek olyan pszichés nyomásgyakorlásra, amely jelentősen korlátozhatja a fogyasztó választási vagy magatartási szabadságát. A hatóság a százezrek, olykor milliók által követett véleményvezéreket is többször vizsgálta. Így járt Rubint Réka Instagram-oldala is egy termék reklámozása miatt, de a GVH itt nem büntetett, csak felhívta a figyelmet, hogy az influencer (véleményvezér) által a márkától kapott ellenszolgáltatás tényét világosan érzékeltetni kell. A GVH engedély nélküli fúzióért is büntetett. Nem vizsgálhatta ugyanakkor a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) összefonódására vonatkozó bejelentést, mert a kormány az eljárás előtti napokban közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a tranzakciót. Ha egy termék (illiberalizmus, Fidesz–KDNP) verseny­előnyének jogszabályba írása közérdekből nemzetstraté­giai jelentőségűnek számít, akkor nincs is ezzel gond. De az ország – vulgáris, de gyakori analógiával – most csak egyféle mosóporral moshat, még akkor is, ha a ruhák így koszosabbak lesznek, mint voltak. 

Szemünknek hiszünk?

A Pulzus felmérése arra is kíváncsi volt, befolyásolhatónak tartják-e magukat a fogyasztók, és mi alapján hoznak döntést, ha egy terméket, szolgáltatást választanak. A válaszadók 65 százaléka mondta azt, hogy egyáltalán nem befolyásolják a reklámok, s csak negyedennyien vállalták az ellenkezőjét. Saját bevallásuk szerint 12 százaléknak az ízlésére, 4 százaléknak a világnézetére vannak hatással a hirdetések. Ezek után nem furcsa, hogy a vásárlói döntés kialakításáról feltett kérdésre elenyésző arányban válaszolták, hogy a reklámokban (4 százalék), a közösségi médiában (6 százalék) vagy a hirdetők weboldalain (8 százalék) látottak hatnak rájuk. A válaszadók több mint fele a saját szemének, tapasztalatának hisz, míg ötöde hallgat az ismerősök, családtagok véleményére. Nagyobb mintás felmérésében a Nielsen néhány éve azt találta, hogy a magyar fogyasztók négyötöde az olyan emberektől jött ajánlásokat tartja hiteles reklámoknak, akiket ismer és akikben megbízik. Rávilágított a felmérés arra is, hogy a bizalom és a reklámok hatására történő cselekvés összefügg. A hitelesség azonban nem minden esetben előfeltétele a vásárlási szándéknak. Sok fizetett hirdetésnél a reklámokat hitelesnek tartók arányához képest többen kapnak ösztönzést vásárlásra: az újságokban és tévében látható reklámok ösztönöznek cselekvésre több magyar fogyasztót, mint ahányan bíznak bennük. A reklámszakma régóta érzi, változnia kell. A Médiaunió Alapítvány ismert közérdekű kampányai a társadalmi hasznosság érdekében mutattak médiafelületet és kreativitást, hogy olyan üzeneteket közvetítsenek, amelyek önzetlenek, és káros szokásokra, rossz beidegződésekre hívják föl a figyelmet. Geszti Péter műsorvezető, kreatív igazgató tíz évvel ezelőtt kereste meg az ötlettel Gerendai Károly üzletembert és Hargitai Lilla reklámszakembert, a ma tízéves alapítvány 20 médiummal kezdte, ma 200 támogatja. Az első Nincs de! – rajtad is múlik az egészséged!-kampány máig emlékezetes. Novák Péter előadóművész szerint „olykor e magatartás fari­zeusnak tűnhet, hiszen látjuk, hogy ezeken a felületeken az intézményesített hülyeség is tetten érthető, de mégis az van, hogy ilyen felemásak, feketék és fehérek vagyunk”. Tíz év alatt egyebek között a fogyatékkal élők elfogadásáért, a felelős közösségimédia-használatért, a sportos, egészséges életmódért, az esti mesélésért szerveztek kampányokat. A Jó embert keresünk 2013-as vállalását is megugrotta azóta a Médiaunió, ez a mai ellenségképfaktor miatt szinte lehetetlen lenne. Pedig ez, a valami mellé álló, sokféle embert összekovácsoló megmozdulás a valódi társadalmi célú reklám, szemben a mai, valami vagy valaki ellen megszólaló közérdekű hirdetésekkel.

A tökéletes világ

A Wavemaker (WM) reklám- és kommunikációs ügynökség életében tavaly jött el a pillanat, hogy megtegye az első lépéseket egy jobb és fenntarthatóbb világ felé. Köves Alexandra ökológiai közgazdász, az ELTE oktatója ihlette meg őket, aki a backcas­tingról nyilatkozott a médiában. Egy olyan jövőkutatási és változásmenedzsment-technikáról, amelyben nem a mai folyamatokat vetítik ki a távoli jövőbe (forecasting), hanem visszafelé gondolkodnak. Megnézik, milyen világban szeretnének élni, és ezt visszafejtve igyekeznek változásokat elérni: mit kell tennem most, hogy a jövőben célt érjek. Az egyetemi adjunktus a „nemnövekedés” kutatója is. Ez a közgazdaság-tudományi irányzat új megvilágításba helyezi a hitelből finanszírozott és erőltetett – környezeti aggályokat felvető és társadalmi egyenlőtlenségeket élező – GDP-növekedési szemléletet. A WM-csapat – miközben két cég egyesülésével akkoriban jött létre általuk egy új entitás „we are the future makers” szlogennel – részese lett a jövő megalkotásának. „Ez elég izgalmasan hangzik, bár pont semmit sem kell jelentsen amúgy. Ha akarom, jól hangzó szlogen, ha viszont picit komolyabban veszem, akkor sok mindent tudunk tanulni belőle. Mi ez utóbbit választottuk, együtt százharmincan, és megnéztük, milyen világban és reklámszakmában szeretnének élni és dolgozni 2035-ben.” Azért, hogy ez a vízió megfogható és szemléletes legyen, felkérték Szélesi Sándor hétszeres Zsoldos Péter-díjas sci-fi és thrillerszerzőt, hogy írjon egy novellát ezzel az ihletettséggel. A Menekülés egy tökéletes világból című kötet az év végén megjelent, minden olvasói ajánlással a Hősök tere közösségi kezdeményezését támogatja a WM. A novella alapján jól érzékelhető, hogy már-már könnyebb elképzelni a jövő embere fölött repkedő személyes drónt, a retinára vetített képeket vagy azt, hogy egy budapesti halálesethez a város mindhárom készenléti rendőre felvonul, mint hogy a világ sok ezer éves kereskedelmi és értéklogikája megváltozik. A vízióban megfogalmazottak alapján olyan világot képzelnek el a kommunikációs szakemberek, ahol a növekedés, a fogyasztás és az anyagi javak helyett a hosszú távú globális célok, az egyének boldogsága, elégedettsége, önmegvalósítása kerül középpontba. Miután 2035-ben a világ teljesen automatizált, a korábbinál magasabb szinten tudnak figyelni egymásra, felismerik, hogy a környezetünkre fordított figyelem nélkül nem lehetnek biztosak saját jövőjükben. Havasi Zoltán, a Wavemaker stratégiai igazgatója erről azt mondja: az automatizáció olyan globális folyamat, gazdasági szükségszerűség, amiről nem helyi szinten döntenek a cégek. „Mi ahelyett, hogy hagynánk megtörténni velünk az elkerülhetetlen szükségszerűséget, direkt elébe megyünk, erőltetjük, hogy a javunkra tudjuk fordítani. Jól körülírható, repetitív, sokakkal előforduló feladatokat automatizálunk, közülük is azokat, amelyektől szívesen szabadulnánk. A megspórolt időt viszont olyan dolgokkal töltjük, amelyeket nem lehet automatizálni, és éppen a rutinfeladatok miatt nem maradt rájuk elég idő.” A vízióban megfogalmazottak szerint az emberek 2035-ben már tudatos döntéshozók, kevesebb terméket fogyasztanak, teljesebb életet élnek, felelős cégek termé­keit és szolgáltatásait veszik igénybe, nehezen megtéveszthetők. Ezért a cégek olyan szolgáltatásokat és termékeket fejlesztenek, amelyek elégedetté teszik az embereket, segítik az életüket, növelik a jólétüket. Már nem a profit a legfontosabb elismert értékmérője a cégeknek, hanem a társadalmi hasznosság (a másoknak okozott jó). A könnyű meggazdagodás, a tisztességtelenség és a túlzott anyagi vagyon nem státusszimbólum, és főképp nem ideálkép. A verseny ugyan fontos marad, de tiszta, és a valós értékek, a társadalmi hasznosság és a jólét mentén történik. 

A jólléti államálom

„Megnyilvánult mindannyiunk közös lelkiismerete. Mindenki meg tudott fogalmazni kritikát, és ez jó. Az elkészített rendszertérkép alapján a közös univerzumunknak az a közepe, hogy ha értjük, mi a „jóllét”, akkor sok kérdés leegyszerűsödik. Ha ezt lefordítjuk egyéni szintre, akkor mindenki más fogyasztói döntéseket tud hozni. Fel tudja mérni, hogy egy termék, szolgáltatás mit jelent az életében, mennyi valódi hasznosságot nyújt neki, és ha ennyire tudatos, akkor ehhez a szakmának is igazodnia kell. Az anyagi siker innentől nem célja, hanem csak mutatója lehet egy nagyobb jónak, amit termékek, szolgáltatások formájában a jóllétéhez hozzájárulva adni tudunk a felhasználóknak. Innentől nem a következő vásárlásra optimalizált a folyamat, hanem arra, hogy valóban azokhoz szólunk-e, akiknek szükségük van a termékünkre, jól érveltünk-e, hogy nekik ez miért lesz jó, és hogy azt tudtuk-e szállítani, amit megígértünk. Ha megvan a fix pont a képletben, akkor minden hozzá tud igazodni.” Havasi Zoltán szerint a vásárlói tudatosság növelése mindenkinek jó lenne. Példaként az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletét, a GDPR-t említette. Hiába volt meg a jó szándék a törvényalkotókban, és akár a nagy szereplőkben is, de a szándék, miszerint az emberek értsék, milyen adatok gyűlnek róluk, és ezt mire használják, nem valósult meg. A Google és a Facebook felhasználói annyira értékesnek tartják ezeket a felületeket, hogy bele sem gondoltak, milyen adathasználatra mondanak igent. „Pedig fontos lenne, hogy értsék, akár alkalmi szinten is, hogy milyen adatot »szolgáltatnak« önmagukról, mi ennek a piaci értéke, és hogy az adathasználat miként hat az ő saját jóllétükre. Annak tudatában dönthetnék el, mire mondanak igent vagy nemet, hogy megkapják-e a valós ellenértékét a róluk tudható információ­nak? If it is free, you are the product, vagyis, ha ingyenes, akkor te vagy a termék.” A stratégiai igazgató szerint, ha értjük, mi az egyéni jóllét, akkor tudjuk értelmezni a munkával, a munka hozzáadott értékével elérhető egyéni jóllétet is. Ettől kezdve erre lehet szervezni az emberek tevékenységét. Ha el lehet érni, hogy ne a felhalmozott tudás, hanem a tényleges tevékenység teremtsen értéket, akkor napi szinten – akár egy okos algoritmus által – el lehet dönteni, hogy egy adott napon hol és mivel foglalkozzanak a munkavállalók. Ez a vízió most, a „hatnapos túlmunkahét” felé araszolva kicsit ­science-fictionnek tűnik.

Politikai termék: migránsmentes övezetben lakhatás eladó

A politikát legalább annyian terméknek tekintik, mint ahányan nem, és bár valóban vannak szembeötlő különbségek egy gyorsétterem és Donald Trump között, a hasonlóság sem kevés közöttük. Mindkettő a fogyaszthatóság és a jóllakottság ígéretét nyújtja, és ugyanazokon a csatornákon, reklámfelületeken hirdetik magukat. A politikai üzenetek ráadásul ugyanúgy felrajzolhatók egy észlelési térképre aszerint, hogy a pozicionálás alapján milyen fogyasztókra számíthatnak. A kevés idővel rendelkező, fehér konzervatív lesz a McDonald’set és Trumpot választók közös halmaza? És a bevándorlásellenes Kárpátia-kedvelők a Fideszre esküsznek? Alighanem. A Fidesz egykori kommunikációs gurujának tulajdonítják a sikeres politizálással kapcsolatos gondolatot: a politikát úgy kell eladni, mint a mosóport. Wermer András azt értette ez alatt, hogy ugyanazok az eszközök állnak rendelkezésre egy politikus eladásához, mint egy mosóporéhoz. Kell egy irány, amerre menni szeretnénk, és az egész kommunikációt ennek kell alárendelni, minden csatornán ugyanazt kell mondani, mondta. Keszthelyi András politikai tanácsadó, kampányszakértő abban egyetért, hogy minden termék választásakor szerepe van a tudatos fogyasztói magatartásnak, de csak részben tartja terméknek – és annyiban is elég bonyolult terméknek – a politikát, bár kétségtelen, hogy a választásban és a vásárlásban működő mechanizmusok hasonlóak. Ha ebben a kategóriában kell gondolkodnia, akkor a szakértő inkább a tartós fogyasztási cikkek közé helyezi a politikát. A mosóporhasonlatot erős túlzásnak tartja, mivel a politikához erősebb érzelmi kötődés fűzi az embert, a pártokat nem tudja oly könnyedén váltogatni, akár az áruk, akár a hatékonyságuk alapján, mint a tisztítószereket. Ez a pártlojalitás egyfajta „törzsi kötődést” jelent: a szavazók jelentős hányada kitart a világnézetéhez, értékrendjéhez kapcsolódó, vagy csak egyszerűen megszokott párt mellett. Az Arthur J. Finkelsteinhez köthető, határt nem ismerő „sorosozás” kétségbeejtő hatása eltagadhatatlan a Fidesz választási győzelmeiben. A politikai marketing szerepét azonban nem túlozná el Keszthelyi András a választások kimenetelét illetően. „Sok baj van az elmúlt 9 év kormányzásával, de az ellenzéki alternatíva hiánya mellett nem lehet elmenni szó nélkül, és csak a politikai kommunikációt okolni a mai állapotokért” – mondja a kampánytanácsadó, aki szerint a negatív kampány nem ősbűn, létező és vállalható marketingkommunikációs technika. Szerinte nem kell alábecsülni a szavazókat, a „fake news”, az álhír egyre kevésbé hatásos, mert a kutatások szerint a hírfogyasztók egyre nagyobb számban felismerik és kevésbé osztják meg ezeket az oldalakat. A piacgazdaság kereslet-kínálat elve alapján megegyezünk a szakértővel abban, hogy a biztonságérzetre nagy a kereslet világszerte, különösen akkor, amikor a kormány és a propagandamédia a veszélyérzetet erősíti, így aki a biztonság szolgáltatását ígéri, sok „vevőre” számíthat. És amíg erről van szó, addig az egészségügy, az oktatás, az állam működésének korrupciója elleni küzdelem másodlagos kérdéssé, szinte luxuscikké válik. „Egy választás megnyeréséhez még mindig elengedhetetlen a történet, az üzenet, a vízió, ami alapján megragadható, hogy egy bizonyos formációra rá merem-e bízni magam. Az ellenzékről szólva: kell az összefogás, jó, hogy nem a médiában üzengetnek a pártok, de a sikerhez nem elég, ha csak egy jelölt küzd egy ellen. Nem mindegy, hogy elhiszik-e a jelöltről, hogy el tud-e vezetni egy települést” – mondja Keszthelyi András a formálódó önkormányzati együttműködésre utalva. Mindazonáltal abban is kiegyezünk, hogy abban az országban, ahol a politikaireklám-kódex, vagyis általában véve a demokratikus normarendszer gyengélkedik, ott az információ teljessége, a tájékoztatás sokszínűségének, a verseny tisztaságának a hiánya aligha hoz jó választást. Az uniós „fogyasztóvédelem” – Manfred Weber bizottságielnök-várományos vezetésével – éppen ezekben a napokban égette át magán a problémát. 

Polgári Magyarország- és Szuverenitás-üzlet

A politikai termék kifejezés használata a konzervatív blokkban okozott szokatlan zavart néhány éve, amikor G. Fodor Gábor ideológus, szellemi botrányhős értekezett e fogalomról. „A jobboldali értelmiségiek közül sokan vannak abban a tévedésben, hogy a »polgári Magyarország« hívószót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt. Ők még ma is azt gondolják, hogy az 1998 és 2002 közötti Magyarország valóban polgári Magyarország volt. Ez óriási tévedés” – nyilatkozta a Századvég stratégiai igazgatója. Török Gábor politológus máshol úgy fogalmazott: „egy kampányban minden politikai termék, a Stop Soros! is az”. Talán erősebb, hogy egyetértett ezzel a kormányhoz közel álló, azzal ritkán vitatkozó Nézőpont Intézet vezetője is. Mráz Ágoston Sámuel szerint minden termék a politikában, a közvélemény-kutatás és a CEU-ügy is. Az e körüli politikai vitából a magyar egyetemi és tudományos szféra végóráit vizionálni alaptalan és felelőtlen következtetés, és politikai termék, mondta. Schiffer András pedig a szuverenitásról nyilatkozta, hogy ez is csak egy politikai termék a Fidesz számára.

Szerző
Frissítve: 2019.03.23. 10:55

Álmatlanságunk kora

Publikálás dátuma
2019.03.17. 17:20

Fotó: MLADEN ANTONOV / AFP or licensors
Nem alszunk eleget. Vagy ha igen, nem pihentető az alvásunk. Pedig elemi szükségletünk a regeneráció, enélkül krónikus és szomatikus betegségek támadnak meg bennünket. De az alvatlanság eleve már meglévő betegségeink tünete is lehet. Jól kell tudnunk tehát aludni – a hosszú, egészséges élet feltételeként. Az alvás világnapja alkalmából megjelent Magyar alváskönyvnél jobb sorvezetőt pedig álmodni sem lehet.
Az emberek egyharmada nem alszik megfelelően, állítják felmérések alapján a szakemberek. Nem reprezentatív kutatásom igazolja az állítás igazát. Jobbik énem, éjszaka a jobbomon fekvő feleségem napi szinten mutat rá alvásproblémájára. Aki a balján fekszik, horkol és túl korán kel. Pedig az ő jó közérzetéhez tíz óra alvás lenne szükséges. Legalább. Alvásigénye aztán a hétvégéken csúcsosodik ki, amikor is pótolni igyekszik a hétközi elmaradást. Én mint az emancipációban a végletekig hívő férj pedig lehetőséget látok végre az elhanyagolt teendőim ellátására, csakhogy meglepetésszerűen kápráztassam el a nejemet. Hajnalban a szokottnál is korábban kelek, teszek-veszek, csörgök-zörgök, mosogatok, porszívózok (a sövényvágást direkt későbbre hagyom). És nem, egyszerűen nem tudok a kedvére tenni mindezzel. Sőt, azt sem értem, miért nézi rosszalló tekintettel, hogy ebéd után egy órára bebólintok, szunyókálok egy kicsit. Hiszen én keltem korán, nem ő. 

Rosszalvó magyarok

A válóperek jelentős hányada a hálótárs horkolásával, pontosabban annak a másik fél felé tagadásával magyarázható – tudtam meg a Magyar Alvás Szövetség (MASZ) által március 12-én, kedden, az alvás világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián rendezett konferencián. (Az alvás világnapja március 15-én van hivatalosan, de a magyar nemzeti ünnep miatt nálunk előrébb hozták pár nappal – forradalom idején nincs alvás!) Az egészséges élet egyik kulcsának számító egészséges alvás érdekében, figyelemfelhívó szándékkal rendezett világnapot 65 országban ülik (fekszik?) meg, Magyarországon ezúttal a 11. alkalommal. Sőt, az Alvás Világszövetség (World Sleep Society) egy éve alakult hazai tagjának rendezvényét már kormányfigyelem is övezi, államtitkári jelenlét is pártolta (dr. Horváth Ildikó személyében), hogy (amiként elhangzott) a hazai egészségügyi átrendeződés, mely nem beteg-, hanem egészségközpontú (tehát a megelőzésre koncentráló) kíván lenni, az egészséges alvás megteremtésére is figyelmet szán, nemcsak a megfelelő táplálkozás, mozgás és életmód kialakításának támogatására. Már csak annál is inkább, mert a jelen társadalmak munkavégzési szokásai alaposan felforgatták természetes, biológiai szükségleteinket, így az alvási ciklusunkat is. Nem annyit és nem úgy alszunk, ahogy azt igényelné a szervezetünk. Ebből aztán mindenféle komplikáció származik: vérnyomás- és cukorbetegség, mentális problémák, elhízás, hogy csak a legalapvetőbbeket említsem. S ha nem ijedtem volna meg már ettől, akkor a konferencia idejére kiértékelt, legfrissebb alváskutatások eredményei igencsak felébresztettek – nagyon úgy néz ki, ha továbbra is házasságban kívánok élni (kívánok!), teljes körű életmódváltozást leszek kénytelen bevezetni. Húszezer éjszakányi alvás monitorozása alapján állítható, hogy a magyar emberek kevesebb mint 20 százaléka gondolja úgy, az alvás számára igazán pihentető – értékeli az adatokat a MASZ alelnöke, Vada Gergely. Harmincöt százalékuk véli csak úgy, hogy az éjszakák alkalmasak számukra a regenerációra – a kétharmaduk tehát nem! Míg egy ember alvásigényét átlagosan 7–9 órára szokás belőni, addig a magyar életkörülmények mindössze 7 óra 20 percet tesznek lehetővé. Az alelnök ehhez még hozzáteszi, hogy ez a 7.20-as átlag összességében az idegrendszer 55 százalékának tényleges regenerációjára elég. Ha még ez sem lenne elég a hervadáshoz, azt is megtudom, hogy a magyar alvók egynegyedének éjszakai ­pihenése fizikai túlterhelésről tanúskodik. G. Németh György, a MASZ elnöke és a Benyovszky Budapesti Alvásközpont vezetője az adatok summázatában utal a mindmáig legfrissebb európai és a párhuzamként általuk végzett, 4 éve készült országos alváskutatás eredményeire is: az unióban a lakosság 29,6 százaléka, itthon 31,3 százaléka szenved alváspanaszoktól. A magyarok harmada tehát – amibe ezek szerint a feleségem és én is tartozunk – komoly egészségügyi problémával küszködik. Ahhoz, hogy megfeleljünk a világnap aktuális jelmondatának – „Aludj jól, élj sokáig!” –, tennünk kell valamit. 

Álomfejtés helyett

De mit? Az alvásnapi konferencia, mely tulajdonképpen egy ünnepi könyvbemutató volt, erre mindenekelőtt az olvasást ajánlja. Nevezetesen a MASZ által felkért szakemberek (pszichológusok, neurológusok, tüdőgyógyászok, fül-orr-gégészek, ortopéd szakorvosok, dietetikusok, szexológusok, fogászok stb.) által jegyzett és a Galenus Kiadó gondozta Magyar alváskönyvet, mely nemcsak pihentető olvasmány, de hasznos is, mert útmutatóul és gyakorlati tanácsokkal szolgál az alvásismeretek és -nyugtalanságok terén. Ami annál is inkább fontos, mert az alváshiány (vagy éppen a túlzott aluszékonyság), a nem minőségi pihenés az esetek döntő többségében társbetegségek tünete. (Pél­dául, ha hátfájás miatt nem hunyjuk le a szemünket egy pillanatra sem éjszaka, akkor mozgásszervi problémáink lehetnek, a horkolásból adódó hálótársi csetepaté okai pedig légzőszervi elégtelenség, elhízás felé mutatnak. Ha pedig hajnali 3-kor azon morfondírozunk, miért nem tudunk aludni, s nem azon, hogy „jaj, de jó, van még 3 óránk szunyálni”, akkor pszichés eredetű gondjainkkal nem árt orvoshoz fordulni.) Jó hír, hogy mindezek holisztikus és komplex diagnosztizálását a jövőben a most bejelentett alvásterapeuta-képzést elvégzőknél orvosolhatjuk majd. 

Pihenj jól, hasznosan!

De ma már az egyénileg használható technológia is nagy segítségünkre lehet az alvásunk optimalizálásában. Köztudott, hogy a Távol-Keleten külön nevük van a túlmunkától, a túlterheltségtől bekövetkező haláleseteknek: Japánban „karosi”, Dél-Koreában „gvarosza”, Kínában az öngyilkosságba menekülő extrém munkaerő elnevezése „kolaoszi”. Az asztalra boruló, alvó kollégák látványa mindennapos ezen országok munkahelyein, megkülönböztetett tisztelettel is bánnak velük, suttogva, lábujjhegyen közlekednek a munkaérdemrendes, szuszogó társuk mellett. Ám a vállalattulajdonosok nem ennyire udvariasak és elégedettek, mivel a kialvatlan munkaerő kevésbé hatékony és döntéseiben is megbízhatatlan. Végeredményben kevesebb pénzt termel. Így aztán a hasznosság érdekében érdemes a megfelelő mennyiségű és minőségű alvást biztosítani számára. Ezzel a szó szerinti be- és lefektetéssel ugyanis még több hozam várható. Bár attól még némileg távol vagyunk, hogy alvószobák álljanak rendelkezésre a munkahelyeinken, ha ledőlnénk vagy 20 percre szundikálni (ebéd után főleg, ugye-ugye!), de az alvás szerepét az egészségmegőrzésben már felismerték a nagyobb cégeknél. És minden mai technológiát be is vetnek a dolgozóik ágyban töltött minőségi pihenése érdekében. Az alvásipar felívelő szakaszú ágazat. Okospaplan, okosmatrac, okospárna, szenzoros csuklópánt, ami az éjszakai off módunkban figyeli a légzés-, vérnyomás-, szívverés-, testhőmérséklet-változásainkat – ma már nemcsak a munkahelyi egészségmegőrzés érdekében és az alvásbarát szállodákban (távol a lift, az utca zaja, párnázott csöndszoba a lakosztályunk, masszázs- és spa-szolgáltatások) érhetők el ezek a diagnosztikai monitorozásra képes kütyük. Megvásárlásukkor azonban érdemes a szenzoros kivitelezésűt választani, mert egy okostelefonra letölthető applikáció pusztán az éjszakai zörejekből képes méréseket végezni – okosít ki minket a kötetben az alvásipar legújabb vívmányairól Vada Gergely. Ami pedig a feleségem alvásproblémáit (engem) illeti… Nos, a horkolás elmulasztására számos megoldás akad (fogyás, kevesebb alkoholbevitel, cigaretta elhagyása stb.), hogy nemalvótárskénti neszezésem okozta sokkhatást kerülendő pedig magam is jóízűen, stresszmentesen aludjak – akár szenzorok hálója nélkül is.

Nem mindegy, mikor

A cirkadiánritmust szabályozó molekuláris mechanizmus felfedezéséért Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young kapta 2017-ben az élettani és orvosi Nobel-díjat. Azaz az emberek (és más élőlények) belső, biológiai órájának (ez a cirkadiánritmus) vizsgálatáért, biokémiai működésének elkülönítéséért díjazták az amerikai tudósokat. A természetes környezet (bolygónk forgása, a nappali és éjjeli órák [fény-sötétség]) váltakozása nagyban hatással van az életműködésünkre, jóllétünkre – ezért sem mindegy, mikor alszunk. Nem véletlen, hogy a WHO 2017-ben rákkeltő hatásúnak nevezte a váltott műszakot.

Téli vagy nyári?

2021-től minden valószínűség szerint megszűnik az évszakokhoz kötött óraátállítás, mely sokak időérzékét zavarta össze és alvásszükségletét tette tönkre ideig-óráig. Az Európai Parlament már tavaly nyáron támogatásáról biztosította a tervezetet (miután a konzultáció­ján 4,6 millió EU-s állampolgár 80%-a a megszüntetésre voksolt, a magyarok 2/3-a), de időt szeretne hagyni a tagországoknak a harmonizációra. Ugyanis, hogy nyári vagy téli időszámításra tér-e át maradandóan egy ország, az nemzeti hatáskör. De hasznos lenne például a légi közlekedés terén, ha nem kellene Londonig repülve háromszor átállítanunk az óránkat. A jelenlegi évszaki váltást Magyarországon 1980-ban vezették be. A Magyar Alvás Szövetség az egészségünkre károsan ható átállítás eltörlése mellett tette le a voksát, és az eredeti, vagyis a téli időszámítás megtartását szorgalmazza.

Életünk egyharmadát átalusszuk

26 évet alszik egy átlagos magyar – nem valami Rip Van Winkle-szindróma áldozatai vagyunk, de ha a születéskor várható élettartam (kb. 78 év) alvással töltött harmadát nézzük, akkor összesen ennyi évet alszunk életünk során. Nem mindegy, hogyan!

Szerző