A boldogság napja

Szürkésfekete sebet mart a rét zöldjébe a háztáji kiskert, ahol két nő hajlong a frissen kihúzott barázdák mellett. A férfi, aki errefelé szokásosan rotával rázatta szét a szántás után megmaradt nagyobb rögöket, a körtefa alatt pihen, onnan gusztálja a felmart sorokat.

Ha lefesteném a tavasszal éledő faluszélt, egy piros motoros kapa, s az abba büszkén kapaszkodó férfiember lenne a kompozíció közepén, míg a háttérben az ősszel összehordott, savanyúvá rothadt, de valamiféle mindig újjáéledő, konok reménnyel márciusban meggyújtott rőzsehalom gomolygó füstje szállna. Persze az ilyen átnedvesedett kupac sosem kap csak úgy lángra, miért is kapna, rajta egész hóemberrajok vészelték át a telet, így aztán kell a fél kanna benzin, meg a múlt heti pennys reklámújság, egyenként dupla oldalakra szedve, s lazán hurkákba tekerve, hogy több oldalról is sikerüljön fellobbantani a reményvesztett halmot. A hódító erőnek talán ezért dupla élvezet a kerti munka: mielőtt feltöri az ugart, hatalmas lánggal felperzselheti egész birodalmát, még ha az csak egy drótkerítéssel körbevett pár négyzetméteres kis tercia is.

A két asszony görnyedten hajol a sorok között. Pihenésképp a guggolásból olykor térdeplésbe váltanak, s ha végképp zsibog már a láb, kinyújtóznak, majd derékban meghajolva érik el a talajt. Mozdulataik kimértek, ám szorgosak: kis kézi ásóval mélyítenek lyukat, abba szórják az uborkamagot, simítják be az otthon, kis tejfölös poharakban kihajtatott palántákat. Anya és lánya ugyanúgy lehet, mint testvérpár, netán két komaasszony: a föld felé figyelő arcokat nem látni, csak a kopott melegítőalsóba burkolózott vaskos lábakat, a derékkal szinte egybeolvadt széles csípőt. Olykor megállnak, kinyújtóztatják a vállukat, s pár másodpercig úgy nézik a szemközti domboldalt, olyan figyelmesen, mintha lenne ott fontos néznivaló, ami felmentést ad az újbóli görnyedés alól.

Átlagos szerda volna ez, noha épp a boldogság nemzetközi napja. Annak nyilvánította hét évvel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése, amely kimondta, hogy a "boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja", s egyben arra is felhívták az aláíró tagállamok figyelmét, hogy március 20-án a boldogságot megfelelő módon ünnepeljék is meg.

De erről a határozatról a földön guggoló, s figyelmesen palántázó nők talán semmit sem tudnak, vagy ha mégis, nem ünneplik, nem veszik észre, nem tartják számon. Miként október 15-én sem érdekli majd őket, hogy az meg épp a „vidéki nők nemzetközi napja” lesz: ők ez idő tájt szárazzák majd le a harsány sárgából rozsdabarnává aszott napraforgót, teszik kötényükbe az illatozó birsalmákat, s gyűjtik a szokásos őszi kupacba a tök elszáradt indáit, az elrothadt paradicsomokat, paprikákat ringató töveket - amelyek palántáit most sorjázzák épp a rét zöldjébe szürkésfekete sebet mart kiskert frissen kialakított ágyásaiba.