Felhőben

Közeledik az önkormányzati választás, az állam is szelídebb arcát próbálja mutatni a települési hivatalokkal szemben. Már azt üzente lapunkon keresztül a Kincstár, hogy nem is kap büntetést minden önkormányzat, amelyik nem tudta feltölteni határidőre a zárszámadását a híres-hírhedt ASP rendszerbe, pedig eddig nem volt kegyelem a mulasztóknak. 
Csendben lapozhatnánk is, ha az engedmény nem a folyamatos hibákat akarná elfedni, és a hangos tiltakozásoknak elejét venni. Mert ez a felhő alapú központi adatbázis, amihez idén januártól minden magyar településnek csatlakozni kellett, talán még soha, egyetlen napig sem működött zökkenőmentesen az egész országban: azok a közszolgák, akiknek 2008 óta egy fillér béremelést nem adott a mi adóforintjainkból a kormány, csakis éjszaka és hétvégén tudják normális sebességgel feltölteni az elvárt anyagokat.
Szakszervezeti nyomásra szerencsére azt megengedi az állam, hogy saját iparűzési adóbevételeikből a helyhatóságok valamennyit emeljenek a hivatali dolgozók fizetésén, de ki tudja meddig. Az ASP rálát minden fillér befizetésre és kiadásra, már nincs a települések életének olyan szelete, ahol nem azt mondja a kormány: fizesd saját zsebből, ha tudod. Megnézem a könyvelésed, és azt látom, a költségvetésed 13. során még lehetne kicsit faragni. Oldd meg valahogy, és mindjárt kisebb kiegészítést kell adnom a központi keretből. Senki nem tudja, mikor jön el a pillanat, amikor egy tollvonással harmadolja, megfelezi az állami pénzből fizetett hivatalnoki létszámot a belügyi tárca, s ha nem tetszik, le lehet húzni a rolót. 
Minden polgármester agyában kitörölhetetlen nyomot hagyott a 2016 februári, „Hatékony helyi közigazgatás” címet viselő, szerző nélküli háttértanulmány, amely a kétezer fő alatti kistelepülések hivatalait egyszerűen meg akarta szüntetni. Az ASP rendszer körüli mostani botrány és minden késlekedés alapot is szolgáltathat a döntéshozóknak a lépéshez. S akkor megnyugodva hátradőlhet a Főfőfő Hivatalnok: a csórók nem mehetnek majd panaszra sehová.
Frissítve: 2019.03.22. 09:23

Asztaltársak

Ül a vendég az ünnepi asztal díszhelyén a frissen odatojt, gőzölgő kupac mellett, és azt bizonygatja a frakkban-csokornyakkendőben ebédre gyülekező, döbbent rokonságnak: „hajlandó vagyok kompromisszumokra”.
Normális (párt)családokban ilyenkor nem kompromisszum van, hanem kipenderítés az ajtón, de a néppárt most inkább olyan kartellnek mutatta magát, ahol a BMW adókedvezménye sokkal többet nyom a latban bárminél, ami 2010 óta a magyar sajtóval, az alkotmánnyal, az alkotmánybírósággal, a bíróságokkal, a választási törvénnyel, a civilekkel, a felsőoktatással, a tudománnyal, stb. történt. Ebből a szempontból a kompromisszum szó emlegetésénél csak a tagrevízióra fölkért „bölcsek tanácsának” missziója nevetségesebb. Mégis, mit akarnak itt tényfeltárni? Mi olyat tudhatna meg három kiérdemesült politikus a magyar jogállamról pár hónap alatt, amit nem tudnak már most is az EPP-ben?
A történet, mielőtt elfelejtenénk, nem a Juncker-plakáttal indult. Az EU a miénkhez hasonló, de az Unión kívüli rablóállamokkal úgy szokott üzletelni, hogy az uralkodó család üzleti köreit nem zavarja. Orbán Viktor joggal hihette, hogy ő is kivívta magának ezt a státuszt, ám a (Jean-Claude Juncker) vezette Bizottság a kezére csapott a Tiborcz-Elios biznisz kapcsán. És hiába ajánlott a kormány példátlanul magas, 25 százalékos visszafizetést, a Bizottság 100 százalékot követelt, korruptnak minősítve az Orbán-vő lámpaüzletét. A töréspont tehát az Elios-ügy volt, a plakátkampány már csak a válasz, azóta pedig a túl nagyra dagadt családi botrány kampányszempontú, időleges elsikálása zajlik, mindannyiunk sérelmére.
A helyzet nyomasztóan emlékeztet egy 80 évvel ezelőtti márciusra: a nyugat urai akkor is azt gondolták, hogy elvtelen engedményekkel jobb belátásra tudják téríteni az Európa szétverésén munkálkodó aktuális bajkeverőt, és azokat, akik az elmúlt években-hónapokban-napokban Magyarország diktatúrába csúszásához asszisztáltak, a lényegi különbségek ellenére is nehéz lenne morálisan sokkal magasabbra pozicionálni azoknál, akik anno Ausztriával, majd Csehországgal tették ugyanezt.
Az Európai Néppárt és a Fidesz innentől más-más kapura játszik. Előbbi a minél jobb választási eredményben érdekelt, utóbbi viszont abban, hogy az EPP leszerepeljen, és rászoruljon a Fideszre a választás után. A kenyértörést csupán elnapolták, tudva, hogy sem Orbán Viktor, sem a pártja nem fog megjavulni – ellenkezőleg: ezentúl az EPP, illetve az egész Európa-projekt megcsáklyázása lesz az orbáni politika nyilvánvaló célja. 
Hogy a Fidesz oda kerüljön végre, ahová való, vagyis az oroszbérenc posztfasisztákhoz, az európai jobb- és baloldalnak is hoznia kell a számokat. De ahhoz, hogy az Orbán-párt biztosan ottragadjon az Unió politikai trágyadombján, itthon szavazatokat és mandátumokat kell veszítenie májusban. A magyar szavazókon is múlik, hogy Weberék végre tudomásul vegyék: nem az az igazi szégyen, ha erőt vesznek magukon, és ajtót mutatnak az abroszra rondító asztaltársnak, hanem az, hogy hiába érezték mindnyájan a szagot, eddig mégis megtűrték.
Frissítve: 2019.03.21. 12:06

Ördögi kör

Különösen pikáns ügyben kellett tegnap döntenie a bíróságnak. Perbe fogta ugyanis Handó Tündét egy fővárosi bíró: miután két alkalommal is hiába pályázott 2017-ben a Fővárosi Ítélőtábla egy-egy bírói posztjára, s végzett kétszer is az első helyen, a pályázatokat az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke eredménytelenné nyilvánította. Vasvári Csaba nem hagyta annyiban a dolgot, pert indított az OBH és a tábla elnöke ellen, s nyert is. Az első fokú munkaügyi bíróság úgy látta, Handó egyértelműen visszaélt jogával.
Ezt az ítéletet tegnap másodfokon hatályon kívül helyezte a Győri Törvényszék, és megszüntette a pert. A bíró nem is vizsgálta, jogellenes volt-e az OBH-elnök pályázati gyakorlata, ellenben kimondta, az OBH-elnök nem perelhető, és nincs is lehetősége bírói jogsegélyre ebben az ügyben Vasvárinak, aki az ellentétes döntések miatt a Kúriához fordul.
Nem egy szokványos történet: bíró vitázik bírókkal bíróságok előtt. Ami akár arra is utalhat(na), hogy a magyar jogállammal (a jog hazai uralmával) semmi baj, lám, még a bírósági vezetők is perelhetőek, s olykor veszítenek is. Persze, mint a jelen ügyben másodfokon, inkább nyernek. A per a nyilvánosság előtt zajlott, ami ugyancsak örömteli, nem úgy, mint az, hogy a bíróságok homlokegyenest ellenkező döntést hoztak.
Ám ha közelebbről megnézzük a szereplőket, más következtetésre is juthatunk. A bírói igazgatási rendszer nagy hatalmú vezetője (Handó) - az elmúlt években megszokott módon - eredménytelenné nyilvánít egy pályázatot, valódi indoklás nélkül. A pályázó, egyedüliként több tucat hasonlóan elhajtott bíró közül, pert indít, majd ettől nem függetlenül az OBH elnökét ellenőrző Országos Bírói Tanács (OBT) tagjává választják. Az új összetételű OBT tavalyi megalakulása óta csatázik az OBH-elnökkel, aki törvénytelennek tartja a tanács működését, mert több tagja is lemondott. Nyilvánvaló okból: tartottak Handótól, hiszen kinevezésük, karrierjük tőle függ. 
És akkor vissza a mostani ügyre: a Vasvári perében döntő bíróságok vezetőit is Handó nevezi ki. Amivel a kör bezárult.
Szerző
Simon Zoltán
Frissítve: 2019.03.21. 09:31