Időutazás Piroskával

A BzMot, ez a kisméretű, mellékvonali motorvonat csehszlovák gyártmány, nálunk 1977 óta szolgál. Nem kopik el, akárcsak a Koh-i-Noor töltött ceruza vagy klasszikus cseh mackóruha, és megbízható, mint a pilzeni sör. Sokan a színe miatt egyszerűen Piroskának hívják, de több más, kevésbé szalonképes neve is elterjedt. Hivatalosan megszólításában a B a másodosztályú utasteret, a z  kéttengelyes mivoltát jelöli, a mot pedig a motorkocsira utal. 
Magam is rendszeresen járok vele Balatonfüred és Székesfehérvár között, mert a MÁV a Balaton északi partján a nyári időszakban is előszeretettel üzemelteti. Legutóbb két spanyol fiatal hátizsákos nem akart felszállni rá, mert azt hitték, hogy a helyi vasúttörténeti kiállítás példánya, csak a kalauz gyerünk, gyerünk buzdítására kászálódnak fel a lépcsőkre. Lassú és kényelmetlen, a hatvan kilométeres távolságot száz perc alatt teszi meg, minden állomáson és megállóhelyen megáll - én azonban kedvelem, mert fiatalkori utazásaim hangulatát idézi. 
Amúgy a téli időszak az igazi, amikor a kipufogógáz szaga keveredik a szerelvény elindulása után azonnal kibontott uzsonnák illatával. Mintha mindenki erre az alkalomra tartogatná az előző napi gondosan befóliázott fokhagymás fasírtját. A reggeli járaton a kalauz a legtöbb utast ismeri, csókolom, Zsuzsi néni, jónapot Feri bácsi, a fiatalok a telefonjukba merülnek, a szatyrokkal és autóstáskával közlekedő nyugdíjasok a környék üzleteinek árait hasonlítják össze, a szolgálaton kívüli vasutasok pedig a főnökeiket szidják. Senkit sem zavar a hangos beszélgetés, amúgyis túl kell kiabálni a dízelmotor dübörgését. 
A megállókban a kalauz lesegíti az idősebbeket, néhány szavas társalgást folytat az állomásfőnökkel. Miután ezen a szakaszon csak egy sínpár van, a kitérőkben várni kell az ellenkező irányból érkező BzMot-ra. Nagy esemény az ilyesmi, a vonatvezetők olyan lelkes integetéssel üdvözlik egymást, mintha csak két sarkkutató expedíció tagjai találkoznának egy elhagyott hómezőn, aztán sípszó, és indulunk tovább. Az ismerkedés az én korosztályomnak a BzMoton kötelező, ha pedig már utaztunk együtt, akkor azonnal előkerül a politika, a régi emlékek felidézése és a na, ma hová utazik az író úr? kérdés. Székesfehérváron sokan szállunk át a Budapestre induló vonatra, itt kötelező a testmozgás, mert a BzMot mindig valamelyik távoli vágányon áll meg, mintha afféle mostohagyerek lenne, ám a kalauz figyelmesen segít mindenkinek, hogyan tovább. 
Visszafelé, napközben már üresek a szerelvények, egyhangú az út, csak a Balaton felcsillanó tükre jelent változatosságot. A kalauznak is van ideje beszélgetni, Budapesten már évek óta nem járt, nem is hiányzik a nagyváros, Tapolcán van egy jó hentes, oda érdemes disznósajtért menni, legjobb a Dunántúlon, képzelje, még osztrákok is járnak oda, nem semmi. Füreden aztán leszállunk, a kalauz megvárja a vonatvezetőt, barátságosan megveregetik a motorkocsi oldalát.
- Jól van, bzod, időben futottunk - nevetnek, aztán rágyújtanak.
Szerző
Odze György
Frissítve: 2019.03.25. 09:09

Üzlettel nem foglalkozik

Március 8-án, a Nőnap alkalmából Orbán Viktor öt olyan újságíró hölgyet fogadott „háttérbeszélgetésen” várbeli irodájában, akik nem a rendszerhez közel álló médiumok képviselői. A sajtóban megjelentek szerint ezen a beszélgetésen többek között ezt mondta: „senki szegényedését és gazdagodását nem intézem, ez nem az én dolgom”. És ezt is: „az ipart, a gazdaságot nem lehet pártalapon támogatni”. 
A karmelita kolostor felújítóinak munkáját dicséri, hogy a plafon még csak meg sem repedt. Pedig a kormányzás lényege a jogalkotás, amelynek legfelső szintjét a törvények, alsóbb szintjeit pedig a kormány és a kormány tagjainak rendeletei jelentik. Normális jogalkotási folyamatban a törvények tervezeteit is a kormány terjeszti elő az Országgyűlésnek, tehát alapvetés, hogy a jogszabályok kiinduló forrása a kormány. Az a kormány, amelynek élén hosszú ideje Orbán Viktor áll. Bár a Fidesz regnálása alatt a normális jogalkotási folyamatot sérülések érik az egyébként rendkívüli helyzetekre kitalált, de mostanában visszaélés-szerűen gyakran használt, egyéni képviselői indítvánnyal megalapozott jogalkotás által, nem képzelhető el, hogy egy ilyen fideszes képviselői indítványt előzetesen ne egyeztetnének a kormányfővel. 
Tehát a miniszterelnök a háttérbeszélgetésen nem kevesebbet állított, mint azt, hogy az a jogalkotási folyamat, amelyért a korlátlan alkotmányos felelősséget ő viseli, nem eredményezi egyes kiválasztott személyek és csoportok gazdagodását úgy, hogy azzal mások nem élhetnek. Hát akkor csak néhány ellenpélda a teljesség igénye és az időrendiség nélkül. 
A közvilágítási lámpaoszlopok reklámfelületeit korábban egy ESMA nevű, spanyol-magyar tulajdonú cég értékesítette, amelynek tulajdonosi köre nem tartozott a NER kegyeltjeihez. A 2010 után hatalomra kerültek hirtelen úgy találták, hogy ezek a reklámok óriási kockázatot hordoznak a biztonságos közúti közlekedésre nézve, mert elvonják a vezetők figyelmét, ezért a közlekedési szabályokról szóló törvény módosításával a reklámokat betiltották. Néhány évvel később az ESMA Garancsi István érdekkörébe került. Mit tesz Isten, a korábban tiltó jogalkotók hirtelen rájöttek, hogy a tiltás felesleges, és törölték a törvényből - pedig a közlekedési viszonyok cseppet sem javultak, sőt… Tehát közvetlen jogalkotással olyan előnyös üzlethez juttattak egy Fidesz-közeli üzletembert, amelytől másokat elzártak.
Jogszabályokkal kövezték ki az elhíresült letelepedési kötvények útját. A kötvény-biznisz a kiválasztott közvetítő cégeknek és egy kötelezően igénybe vett ügyvédi irodának százmilliárdos nagyságrendű kockázatmentes hasznot biztosított. Ráadásul – jogszabály által feljogosítva – az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága járt el ezen cégek kiválasztása során, ami minden kultúrállamban nem a jogalkotó, hanem a végrehajtó hatalom dolga lett volna. A kiválasztás kritériumai azóta sem ismertek.
Jogszabályokkal vontak el olyan üzleti tevékenységi köröket a vállalkozásoktól, amelyek korábban alanyi jogként illették meg őket. Ezeket a jogokat aztán állami koncesszióként juttatták a baráti kiválasztottaknak. Erre a kaptafára húzták rá a trafikmutyit és a kaszinó-bizniszt.
Külön fejezetet érdemelne a közbeszerzési jogszabály-dzsungel. Az utóbbi évek változásainak jól látható tendenciája, hogy az egzakt, mérhető, számszerűsíthető bírálati szempontok – ezek között is első helyen az ár – helyét egyre inkább olyanok veszik át, amelyek teret biztosítanak a szubjektíven értékelhető, és ezért a részrehajlás kockázatát hordozó szempontoknak, mint pl. az esélyegyenlőség, fenntarthatóság, stb. Jogszabályok biztosították annak lehetőségét, hogy pl. a korábban a közbeszerzéseken taroló Közgép 2015 februárját követően hirtelen képtelen lett nyerni, helyette új üstökösök vették át az állandó nyerő szerepét.
És végül: jogszabály biztosítja a kormány számára azt a jogot, hogy nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítsen olyan beruházásokat, cégfúziókat, piaci fölénnyel járó koncentrációkat, amelyek nem viselnék el a (még) létező hatósági eljárások buktatóit.
A sor még sokáig folytatható lenne. És valamiért nem tűnik hihetőnek, hogy az a jogszabályi környezet, amely lehetővé teszi, hogy a kiskapuk nagyobbak legyenek, mint a főbejárat, a kormányfőtől függetlenül jött létre.  Mészáros Lőrinc 2014 áprilisában azt nyilatkozta a Heti Válasznak, hogy „Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszott a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye”. Kettőjük közül ki nem mond igazat?
Szerző
Hajdú Miklós
Frissítve: 2019.03.25. 09:07

Kockajáték

A dél-karolinai kisváros, Charleston gettójában nyáresténként tereferélnek az asszonyok a Harcsa utcában, a férfiak kockajátékot űznek. A szerencsejátékosok hiszik, egy nagy dobással mindent megnyerhetnek, de akadnak olyanok is, akiknek álca a játék, inkább Sporting Life-ot, a kábítószerdílert várják. George Gershwin 1935-ös operája, a Porgy és Bess eredetileg ezzel az eleven képpel indul, és aztán egy olyan történetet mesél el slágerekben, hogy mű a XX. század egyik legjobb operájaként a Carmen magasságába emelkedik.
Gershwin darabja 1970-ben érkezett Budapestre, játszották az Erkelben és a Szegedi Szabadtéri Játékokon is, mindenütt nagy sikerrel. Majd 1983-ban a darab bemutatását ahhoz a kitételhez kötötték a szövegíró, Ira Gershwin végakarata szerint, hogy a szerepeket afroamerikaiak énekeljék. Az elvárás nem előzmény nélküli: George Gershwin sem rajongott az ötletért, hogy az egyik első hangosfilm, Az éneklő bolond sztárja, Al Jolson, aki feketére festett arccal játszott afroamerikait az 1920-as évek végén, bekerülhessen a darabba.
A Porgy és Bess tavaly négy előadás erejéig újra az Erkelben volt látható. A bemutató több szempontból is nagy dobásnak bizonyult, és nem hiányzott a fekete arcfesték Almási-Tóth András rendezéséből. A sikert beárnyékolta, hogy a magyar intézmény kitétel nélküli szerződést kötött az amerikai jogkezelővel, így mindenütt jeleznie kellett: az előadás ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel. 
A tervek szerint két hét múlva újra bemutatnák itt a darabot, ám egyelőre játszási engedély nincs. Hasonló helyzet nyilván nem példa nélküli, ám egy kiemelt nemzeti intézmény szempontjából ez hazárdjátéknak tűnik. Főként, hogy az Operaház főigazgatója a vitatható „all black cast” szabályt rasszistának titulálta, nem érezvén a szavak súlyát.
Frissítve: 2019.03.23. 16:11