összefogás;ellenzéki pártok;

2019-03-27 06:45:00

Újabb helyeken alakul az összefogás

Megvalósult a teljes ellenzéki összefogás a Fidesszel szemben Székesfehérváron az őszi helyhatósági választásokra – értesült a Népszava.

Információink szerint az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Momentum, az LMP, a Jobbik és Márky-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma is egyezségre jutott: ennek eredményeképpen ősszel a város mind a 14 helyi egyéni választási körzetében egy ellenzéki induló áll majd szemben a Fidesz jelöltjével szemben, és közös ellenzéki kihívója lesz Cser-Palkovics András polgármesternek is. Értesüléseink szerint a most választási szövetséget kötött pártok a jövő héten tartanak sajtótájékoztatót, amelyen nyilvánosságra hozzák a megállapodás részleteit. A képet ugyanakkor még árnyalhatja, hogy elindulhat egy Szövetségben Jobb Fehérvárért nevű civil mozgalom is, amit egy ellenzéki informátorunk „Fideszes álcivileknek” minősített, ennek célja az ellenzéki szavazók megosztása.

Úgy tudjuk, a teljes ellenzéki összefogás igénye mindenhol erős, „mindössze” annak szervezeti formájában vannak viták a szereplők között. Jellemzően a Jobbik és a Demokratikus Koalíció részéről szokott felmerülni, hogy a közvetlen választási szövetség helyett a pártok alakítsanak valamilyen ernyőszervezetet az adott településen – így mégsem annyira feltűnő, hogy olyan politikai erők fognak össze, amelyek korábban ezt kategorikusan elutasították. Ezt a modellt választották például Egerben, ahol Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője a nemrég bejegyzett Egységben a Városért Egyesület színeiben indul az MSZP, a DK, az LMP a Momentum és persze a Jobbik támogatásával. Máshol választási szövetségre lépnek a pártok.

Az összefogás igénye egyébként annyira nagy, hogy a helyi szervezetek gyakran még az adott párt központi vezetőségének a véleményét sem kérik ki előzetesen. - Többször előfordult már, hogy egyszerűen felhívtak minket egy-egy településről a helyiek, hogy közöljék: már megállapodtak a többiekkel az összefogásról, csak az utólagos jóváhagyásunkat szeretnék kérni – mondta egyik forrásunk.

Úgy tudjuk, hogy Veszprémben is összeálltak az ellenzék pártjai. Adná magát, hogy a megyeszékhelyen Kész Zoltánt indítsák, aki most a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke és mint ismert, 2014-ben ő bontotta le, veszprémi győzelmével a Fidesz-KDNP kétharmados többségét. Tavaly áprilisban is indult, de akkor alulmaradt fideszes aspiránsa ellen. Az MSZP, a Párbeszéd, a DK, az LMP és a Jobbik azonban nem Készben gondolkozik. Mindenesetre a politikus lapunk kérdésére azt mondta: tárgyalnak a pártokkal, „talán csütörtökön többet tudok mondani.”