Morál és ítélkezés

Büntetlenül nem lehet leírni mondatokat. A kimondott szónak akkor is van hatása, ha azt rögtön nem érzékeljük. Bölcs-e vagy nem a hallgatás?

Miről írunk és miről nem? Amiről nem születik kritika, az az előadás nem létezik? Lehet-e egy kritika vagy annak hiánya társadalmi, politikai és/vagy morális állásfoglalás? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ az a tegnapi beszélgetés, amelyet lapunk munkatársa, Balogh Gyula kezdeményezett, a Marton László veszprémi Tartuffe rendezésére adott, igen szélsőséges kritikai reakciókat, illetve azok hiányát követően.

A társadalmi megbeszéletlenség és feldolgozatlanság miatt a színházi kritikus kerül abba a helyzetbe, hogy valamilyen értelmezést adjon, ítélkezzen morális kérdésekben – mondta Tompa Andrea, a Színház folyóirat főszerkesztője. Hozzátette: az, hogy egy ilyen történet nem tisztázódott, nem sikerült nyilvánosság előtt megbeszélni, tükrözi azt a társadalmi helyzetet, szituációt, amelyben élünk.

Nehéz és nehezen szétszálazható kérdés, hogy egy alkotó korábbi etikai vétsége felül tud-e írni egy díjnyertes műalkotást, vagy akár egy egész életművet – jegyezte meg Kovács Dezső, az Art7.hu főszerkesztője. Felvetődött továbbá az Újszínház problematikája is. Dörner György második, viharos körülmények között történt igazgatói kinevezése után ugyanis több szerkesztőség azt a döntést hozta, hogy nem ír kritikát az ott játszott előadásokról. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy ennek csak akkor lett volna értelme, ha a műfaj a jelenleginél meghatározóbb társadalmi szereppel rendelkezik, ez által nagyobb súlyt adva a hallgatásnak.

Ugyanakkor az is elhangzott, hogy a szakmailag kevésbé sikerült előadásokról meg nem írt kritika mulasztás, amely később, például egy társulat munkájának megítélésében, ily módon hivatkozási pont sem lehet. Kovács Dezső úgy fogalmazott: a kommercializálódással és a színházak anyagi kondíciójával együtt sok alkotó megy a bulvár felé. Ez pedig felvet olyan kérdéseket, hogy milyen esztétikai minőségek jöhetnek létre, vagy létrejöhetnek-e egyáltalán, még magas színvonalon számon tartott társulatokban is.

Végül arról is szó esett, hogy a műfaji határokra hivatkozva el lehet-e hallgatni a körülményeket, vagy az olvasottság, kattintás növelése érdekében, a szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyva, összemoshatók-e a politikai publicisztika és a színházi kritika határai. Balogh Gyula ehhez annyit fűzött hozzá: ez hasonlít a közönségfilm és a művészfilm érveléshez, vagyis nem békülhetünk ki azzal, ha egy gyenge filmet sokan néznek, vagy egy műfaji határokat összemosó „kritikára” nagyon sokan kattintanak.