A megcsalt hitelesség

Matolcsy Györgynek életelemévé vált, hogy másképpen kell cselekednie, mint ahogy azt a körülötte lévők várnák. Csak a pontosítás kedvéért: körülötte lévők alatt most nem a Fidesz elnök kormányfőt, egykori és jelenlegi feleségét, gyermekeit és jelentős számú unokatestvéreit értjük. Ők ugyanis pénzt, sok pénzt várnak el a márciusban a második hatéves jegybankelnöki ciklusát megkezdett közgazdásztól, pozíciókkal körítve. (De ha úgy jön ki a lépés, akkor a pénz akár még anélkül is megteszi.)
Matolcsy György környezetének ezúttal az egész magyar társadalmat tekintjük, beleértve azokat a mérvadó pénzügyi szakértőket is, akik már láttak egy-két szabályszerűen működő jegybankot. Formailag az MNB is lehetne ilyen, ha vezetőjét nem kísértenék olyan téveszmék, hogy  jó gazdaságstratégia csak náluk készülhet, a Pénzügyminisztériumra pedig csupán a pénztárosi a főkönyvelői szerepkört kéne bízni. Az elmúlt hat esztendőben - Varga Mihály miniszter egyre erőtlenebb morgásai közepette - működött ez a rendszer. Arról már megoszlanak a vélemények, milyen hatékonysággal. 
Mára azonban a jegybank háza táján már senki sem beszél unortodox monetáris politikáról. Egyszer-egyszer Matolcsy György még felemlegeti a szokatlan módszereket, de nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy hamarosan belátja, ennek politikai éle az idők során elkopott. Az elnök nem mondja ki, de most már azért küzd görcsösen, hogy a nemzeti bankok alapkellékének tartott hitelességet elérje.  De ez a több százmilliárdos Pallas Athéné alapítványokkal, vagy a nagyzási hóbortot megtestesítő ingatlanvásárlásokkal - hogy az egyéni ambíciókat tükröző értéktár műkincsvételeiről ne is beszéljünk - nem lesz könnyű. 
De az sem fér össze a szakmai hitelességgel, hogy az elnök unokatestvére számára gründolt bank, amely az MNB egyik zászlóshajójának tekintett hitelprogram nevét viselte, kártyavárként omlott össze, annak ellenére, hogy a jegybank privilegizált helyzetbe hozta. (A feleslegesen aggódók megnyugtatása végett: Matolcsy fia és a csődgazda unokatestvér időben kimentette vagyonát, mielőtt a teljes összeomlás bekövetkezett volna.)
A szakmai hitelesség sarokköve az lehetne, ha Matolcsy György, dacolva a kormányfő konok Brüsszel-ellenességével, legalább időnként Orbán Viktor fülébe súgná, hogy ideje lenne már a felkészülést megkezdeni az euróövezetbe történő belépésünkre. És immáron három esztendeje írjuk-mondjuk azt is, hogy a forint 0,9 százalékos alapkamata nevetségessé vált, különösen a 3 fölé kúszott infláció árnyékában. De Matolcsy Györgynek az elnöki ciklusát záró és az újabbat megnyitó tájékoztatójából  egyesek kihallani vélték, hogy kamatemelés itt már aligha lesz, s talán még annak is örülhetünk, ha 2020 elejével nem köszönt be a csökkentés időszaka.  
Matolcsy György most erős embert kap maga mellé jegybanki alelnökként a Magyar Bankszövetség első emberének személyében. Kapcsolatuk eddig meghitt volt, a bankár fedelet is nyújtott a családi otthonából kitaszított MNB-elnöknek. Ő pedig most leróhatja a háláját - a közjóra hivatkozva.
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2019.03.28. 09:44

Szemétdomb

 Vég nélkül cincálja a meghurcolt Czeglédy Csaba „ügyét” a hatalom, de hiába az erőlködés, a milliárdos költségvetési csalást csak nem sikerül az MSZP- és DK-kötődésű jogász-politikus nyakába varrni. Pedig akadnak sokan, akik szívesen látnák bizonyítva a baloldalt gyilkosan lejárató bűncselekményt. A kormánykézben lévő sajtó is mindent megtesz, hogy az ügyészséget a maga „oknyomozó” munkatársaival segítse. Ácsingózva a hatalom simogató kezéért, nem csak cikkekkel, hiszen ebben az országban az ügyészség újságcikkek – szóbeszédek – alapján nem kezdeményez nyomozást. De most történt, hogy a kormánypárti Pesti Srácok munkatársa, aki kezdetektől elmerült a Czeglédy-ügy tálalásában, talán mert megunta az újságírást vagy inkább, mert semmit sem ért a média hivatásából, – határozott kérése ellenére – kiadta az ügyészségnek a neki cikkeihez háttérből súgó – azóta a pártból távozott – szocialista informátorát, hátha így eredményesebb lesz a nyomozás Czeglédy ellen. A kiadott név csak megerősítette azt a levelet, amit az újságíró Polt Péter legfőbb ügyésznek írt, s amelyben méltatlankodva kevesellte a „politikai szálat” a büntetőügyben. Mindez a hvg.hu birtokába került nyomozati anyagokból derül ki. „A kormánylap újságírója nemcsak az alapvető sajtóetikát rúgta fel, a Polt Péternek címzett dokumentumban leírja saját „jelentős szerepét” is az eljárásban. Az informátorral folytatott levelezéseit is megszereztük és lehozzuk, mert plasztikusan mutatják, hogyan gyárt cikket a NER-média” – írja a hvg.hu. Lehetne most háborogni azon, mit tesz Czeglédyvel – az ellenzékkel – a hatalom, lehetne háborogni a szocialisták politikai erkölcseiről, arról, hogy kiről beszélik, hová van bekötve, vagy szeretne bekötve lenni. Lehetne ordítani a sajtóetikáért, ha volna még errefelé szabad nyilvánosság. Ám, gyanítjuk az egész ügy csak arra jó, hogy lássuk, a NER mekkora szemétdombján ülünk. Köröttünk pedig annyira sok már az apró kukorékoló kiskakas, hogy időnként magunkat is annak látjuk. 
Szerző

Elefántok

Rájöttünk, hogy mégsem zavarja – ezzel, illetve szokásos cinikus fél- (vagy inkább egész) mosolyával magyarázta pár éve Lázár János akkori miniszter, hogy miért engedélyezik mégis az elefántfülnek becézett oszlophirdetéseket az utak mentén. 
Ezeket 2012-ben tiltotta be a Fidesz, mondván: balesetveszélyes, ha az emberek arra figyelnek, és nem a forgalomra. Ám miután az ebben érintett céget megszerezte a kormányfő barátja, Garancsi István érdekeltsége, gyorsan kiderült: mégsem olyan veszélyesek a villanyoszlopos táblák, sőt kifejezetten hasznosak, mert a balesetek száma nemhogy nem csökkent, hanem nőtt a tiltás évei alatt.
A kormányzati kommunikációban mindenre van magyarázat, és ha szükséges, mindennek az ellenkezőjére is. A lényeg a kiszorítás, a csúcsidőszak pedig a választásokkal együtt gyorsan közeledik. Legutóbb a Momentum számolt be arról, hogy óriásplakátokon üzentek volna a néppárti felfüggesztést érő plakátkampányra reagálva, de falakba ütköztek. A plakátcégek informális úton jelezték, nem mernek olyan plakátoknak helyet adni, amelyek Orbánt támadják. 
Vagyis a Fidesznek ma már ki sem kell találnia nevetséges magyarázatokat, az egyoldalú tájékoztatást megoldja a félelem is. És hiába lehetett korábban a villanyoszlopok alsóbb részein szabadon üzenni a választóknak, ezt a kaput egy tavalyi törvénymódosítás zárta be. Egy másik módosítás miatt pedig az áruházak parkolóiban csak a terület tulajdonosának engedélyével lehet aláírásokat gyűjteni.
A hatalom nyomulása a tájékozódás szempontjából (is) igazi fehér elefánt - így nevezik modern értelmezésben azokat a hatalmi lépéseket, amelyek össztársadalmi nettó haszna negatív, viszont bizonyos kiválasztottak borzasztóan jól járnak. Körbezárták az ellenzéket, amely, ha kültéri kampányt akar, bekopoghat egy NER-közeli milliárdoshoz, esetleg marad a járdafestés (amit egyre szigorúbban büntetnek), a szórólapozás, esetleg falevelekre írt üzeneteket ejthetnek a járókelők közé. A Fidesz meg cinikusan nevethet az egészen, ahogy néhány éve az elefántfüleken.
Szerző
Markotay Csaba
Frissítve: 2019.03.27. 08:51