Rég elolvadt fagyik emléke

Torták, pohárkrémek és egy tölcsérnyi fagylalt bukkant elő a pesti Teréz körút 20. egyik leszerelt cégére alól. A falfestmény egy elfeledett cukrászdát idéz.

Nemrégiben még török étterem működött az Oktogonhoz közeli üzlethelyiségben, amelyet az idősebb pestiek akkor is ismernek, ha azt hiszik, hogy nem: ez volt ugyanis a Minőségi Vajassütemények Boltja-hálózat legtovább kitartó üzlete.

2007 őszén adott hírt róla a sajtó, hogy a süteményesboltot 1984 óta vezető mestercukrászt, Kovács Gyulát a helyiség elhagyására késztette a bérleti díj radikális megemelése. A Népszabadság tudósítója nosztalgiával idézte fel, hogy „tisztességes áron remek süteményeket kínált, cukrászhagyományokat őrzött. Hol lehetett még olyan kardinálisokat kapni? (…) Nem volt puccos, de igényes igen: álló asztalokkal, kicsit házias hangulattal.”

A Vajassütemények-boltok életre hívása alighanem a proletárdiktatúra válasza volt az élelmiszerhiányra. Az ötvenes évek elején születtek meg az első üzletek – a József körút végén, illetve ez, akkor Lenin körút 78. címmel –, ahol a dolgozók üvegablakon keresztül figyelhették, hogyan készül a vajas pogácsa, a teasütemény, a briós és a búrkifli. A hálózat aztán gyorsan bővült.

Az Oktogonhoz közel eső üzletben 1965-ben napi 7000 darab süteményt – ekkor már a legkülönfélébb krémeseket és habosokat is – értékesítettek, így hamar fölmerült a bővítés ötlete. Ennek ellenére az évtized végén csak új berendezést és korszerű, színes neonos portált kapott a helyiség.

A gond pedig épp itt kezdődik: a boltnak az összes rendelkezésünkre álló fotón homlokzatra szerelt cégére van, nem reklámozhatta tehát ilyen bumfordi, bájos falfestés. Ez csak egy korábbi üzlethez tartozhatott. (Mire cikkünk megjelent, már el is eltűnt.)

Az Arcanum adatbázisa szerint a Teréz körút 20-ban már a századelő óta működött cukrászda. 1914 előtt Bauer Samué, utána pedig, 1933-ig Schmitt Antal keze alatt. Ő az év áprilisában tragikus okból került be a hírekbe – fájdalmas szembetegsége miatt ugyanis a nagykovácsi erdőben agyonlőtte magát. A Czukrászok Lapja mint olyan embertől búcsúzott tőle, aki „kedves modorával mindenki barátságát megnyerte, és ellenségei egyáltalán nem voltak”.

Hogy valóban Schmitt Antal cukrászdája volt-e az üzlet, amely ezekkel az ínycsiklandó édességekkel igyekezett felkelteni a járókelők figyelmét, nem tudhatjuk biztosan. Azt viszont igen, hogy a századelőn Amerikában feltalált fagylalttölcsért 1929-ben már Budapesten is gyártották. Így semmi akadálya nem volt a gombócos fagylalt árusításának.