Inkább a halál, mint a leszokás

Egymillió embernek van gondja az ivással Magyarországon, de alig több mint 15 ezer a nyilvántartott alkoholisták száma. A betegek 90 százaléka soha nem kér segítséget, és haláláig iszik. Az öt éve beharangozott nemzeti alkoholstratégia máig nem készült el.

Kell egy kis csoki, néhány lájk, egy kapcsolat, egy cigi, esetleg egy sör vagy egy kis anyag. Néha mindannyian függünk valamitől: ki ettől, ki attól. A függőség válasz egy érzelmileg megterhelő helyzetre, amit az érintett nem tud másként feldolgozni. A „szerek” azonban idővel egyre komolyabban károsíthatják a fizikai és mentális egészséget és az emberi kapcsolatokat. Magyarországon – bár nincs egységes vélemény – körülbelül 1 millió embernek vannak alkoholproblémái. Segítséget azonban csupán az érintettek töredéke kér. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2017-es adatai szerint a nyilvántartott alkoholisták száma mindössze 15 292, az érintettek harmada nő, kétharmada férfi. Ők azok, akik igényeltek valamiféle kezelést.

A többiek továbbra is rejtve vannak, pedig a betegség hosszú távon májzsugort, gyomorvérzést, máj- és szívelégtelenséget és más traumákat is okozhat.

Petke Zsolt pszichiáter, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) osztályvezetője maga is függő, bár már több mint 1184 napja tiszta. Hiába szakértője a témának, mint mondja, a belátás és a segítségkérés neki is évekbe telt. „Az első felkiáltójel az volt, amikor elkezdtem azt érezni, hogy körülöttem mindenki ellenség, egyre kevesebb barátom van, és a gyermekeimmel szemben is kemény szülővé kell válnom ahhoz, hogy tiszteljenek. Akkor kezdtem azon gondolkodni, hogy segítséget kérjek, de így is három év telt el, mire eljutottam egy önsegítő csoportba, rehabilitációra” – meséli.

És ő legalább eljutott kezelésre. A függők 90 százaléka haláláig nem hagy fel az ivással. Csupán 10 százalék ismeri fel, hogy probléma lehet, de akkor is hosszú idő, mire lépnek, ha egyáltalán lépnek. Ezt sem teszi meg ugyanis mindenki.

Az alkohol esetében nem mindig könnyű eldönteni, hogy kit nevezhetünk függőnek. Pista bácsit, aki családi minta alapján mindennap békésen elszopogat egy pálinkát vagy egy sört, vagy Mátét, aki stresszlevezetés gyanánt hetente egyszer iszik néhány pohárral, esetleg Irént, aki havonta csak egyszer néz a pohár fenekére, de akkor nagyon? Elképzelhető, hogy egyikük sem függő, de az is, hogy mindannyian. Alkoholbeteg ugyanis nem csak az lehet, aki mindennap iszik, sőt elképzelhető, hogy ő egyáltalán nem az.

Petke Zsolt szerint alapvetően nem az adagon múlik, hogy valaki függővé válik-e, hanem azon, hogy a szerhasználat korlátozza-e a mindennapi életvitelét. Függőségről akkor beszélhetünk, ha az alkoholfogyasztás már a kliens vagy a környezete számára káros, és az alkohol hiánya esetén a beteg frusztrálttá, idegessé válik. Vagyis: szüksége van a megnyugváshoz, az alváshoz a szerre. Az úgynevezett szociális ivóknak mindegy, hogy isznak-e vagy sem. Ha úgy adódik, lecsúszik egy-két feles a baráti körben, akár néhány pohár sör is. Őket nem nevezzük alkoholfüggőknek. „Nekem is vannak olyan barátaim, akik képesek akár mindennap elkortyolgatni egy-két pohár bort, de nem ez a feszültségcsökkentő eszközük, így nem probléma, ha abba kell hagyniuk” – mondja Petke doktor.

A függőséggel a szakember szerint akkor érdemes foglalkozni, amikor már a beteg is úgy érzi, gond van. Addig hiába jelzi ugyanis ezt hozzátartozó, barát, vagy akár a munkáltató, az kevés ahhoz, hogy az érintett belássa, igenis segítségre szorul. „A büntető, regulázó terápiáknak semmi értelme az addiktológiában, attól a függő csak még jobban befordul, ellenségessé és nehezen megközelíthetővé válik” – hangsúlyozza.

A család egy ilyen helyzetben leginkább a szeretetteljes elhatárolódással tud segíteni. Ez azt jelenti, hogy nem akarják megmondani az érintettnek, hogyan kellene élnie, helyette azt kommunikálják, hogy számukra milyen nehézségeket okoz szerettük alkoholproblémája. Ilyenkor fontos szerep jut a hozzátartozói csoportoknak is, ahol a család szakmai és lelki támogatást is kaphat.

Volt-nincs alkohol-stratégia

Annak ellenére, hogy idehaza elsődlegesen nem a drog, hanem az alkohol okozza a legtöbb függőséget, a problémával továbbra sem foglalkozik kellő alapossággal a kormány. 2014-ben szó volt ugyan arról, hogy lesz végre nemzeti alkoholstratégia, de ez azóta is csak jövő idő. Akkor az anyag a „Szakpolitikai Program az Alkoholprobléma Visszaszorítására 2014–2018” néven futott. Sőt az egészségügyi államtitkárság a Népszavával azt közölte: koordinálásukkal az Országos Addiktológiai Centrum dolgozta ki az alkoholfogyasztás visszaszorítását célzó, „a nemzetközi tudományos eredményekkel szinkronban lévő” tervet. Mint írták: „Magyarország számára a legtöbb országénál jelentősebb terhet jelent az alkoholfogyasztás, a visszaszorítása érdekében fel kell lépni”. Lépni azonban ebben az ügyben azóta sem sikerült, hiába telt el 5 év.

Pedig a WHO (Egészségügyi Világszervezet) egy 2013-as felmérésében már megkongatta a vészharangot. Szerintük az alkoholizmus az egyik leggyakoribb halálok Európában, az ebből fakadó rákbetegségek aránya pedig nálunk a legmagasabb. Évente 6-7 ezren halnak meg Magyarországon májzsugorodás miatt, amit közvetlenül az alkohol idéz elő.

Néhány évvel később is reflektorfénybe kerültünk mint negatív példa. A 2016-ban megjelent European Report on Alcohol Policy jelentése szerint Magyarország egyike azon országoknak, amelyeknek nincsen semmiféle alkoholkezelési stratégiájuk. Ráadásul az ország nem osztott meg alkoholfogyasztási adatokat sem az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) még 2014-ben. A szervezet becslései szerint Magyarországon a népesség 9,4 százaléka, vagyis majd’ 1 millió ember alkoholfüggő.

Titkolózó társadalom

Petke Zsolt szerint jól jönne még néhány rehabilitációs intézet, és fejlődni kellene abban is, ahogy a függőket próbálják elérni. Nem könnyű ugyanis motiválni őket a terápiára. „Pozitív üzenetekkel hatékonyabban kellene megszólítani a betegeket, hogy a szégyen ne tartsa vissza őket és elmenjenek egy anonim csoportba ahelyett, hogy azt érzik, kitaszítja őket a társadalom. Magyarországon ma is nagyon stigmatizált a szerhasználat. A férfiak bátrabbak a segítségkérésben, a nők helyzete rosszabb. Ők kifejezetten ritkán fordulnak szakemberhez, ha alkoholproblémáik vannak, hiszen esetükben még erősebb az elvárás, hogy összetartsák a családot, gondoskodjanak a gyerekekről, otthont teremtsenek.

Társadalmilag nem elfogadott, hogy munka után megigyanak 3-4 sört. A szégyenkezés és a titkolózás egyébként is nagyon jellemző a magyar társadalomra. Magatartástudományi kutatások szerint Szlovákiában, Csehországban, Romániában, Lengyelországban is sokkal könnyebben kérnek segítséget. Nálunk sajnos az érintettek is legalább 5-10 százalékkal többen vannak” – tudtuk meg a pszichiátertől.

Komoly lemaradásban vagyunk tehát a környező országokhoz képest, de magyar viszonylatban javult a helyzet. Petke Zsolt szerint ez nem a fejlett ellátórendszer érdeme (hogyan is lehetne?), de az utóbbi 15 évben egyre kevesebb az alkoholbetegek száma.

„A józan közösségek támogatása, az önsegítő csoportok kulcsfontosságúak lehetnek abban, hogy több alkoholbeteg forduljon segítségért” – hangsúlyozza a pszichiáter.

Elvonási veszélyek

A leszokás első pár napja a legkeményebb, éppen ezért függőket ellenőrzött körülmények között, orvosi segítséggel lehet leszoktatni, mert már a puszta elvonásba is bele lehet halni. Korábban az Index írt arról: az életveszélyes alkoholmegvonás állapotát az alkoholisták 5–15 százaléka átéli. Terápia nélkül ezek 35 százaléka vezet halálhoz, de kezeléssel ez az arány 5 százalékra csökkenthető. Az alkoholelvonó kúra alatt az orvosok görcsoldókkal és nyugtatókkal segíthetnek enyhíteni a leszokás okozta kínokat, illetve elősegíthetik a beteg rehabilitációját.

Azt azonban, hogy mindez hol történik már nehezebb meghatározni, és gyakran nem könnyű kideríteni, hogy tulajdonképpen melyik osztály is felelős a betegért. Évtizedekig a pszichiátrián kezelték az érintetteket, de ahogy azt Molnár Károly pszichiátertől, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökétől megtudjuk: folyamatosan azért küzdöttek, hogy ez ne így legyen, és úgy tűnik, mostanra nagyrészt sikerül elérni a célt. Szerinte az akkut zavartsággal járó delíriumtól szenvedő, életveszélyben lévő betegek ellátása belgyógyászati feladat; és bár manapság is előfordul, hogy az ilyen betegeket a pszichiátriákra szállítják, alapvetően nem pszichiátriai és nem is addiktológiai feladat a kezelésük ebben a szakaszban. „Az alkoholmegvonásnál az egész szervezet vegetatív egyensúlya felborul, ami a szívre és más szervek működésére is hatással van. Ezért az ilyen betegek ellátása egy intenzív hátteret igénylő, belgyógyászati feladat. Éppen ezért a sürgősségi vagy a belgyógyászati osztályokra kell menni annak, aki szeretne leszokni. Még akkor is, ha a krónikus alkoholbetegség a neurológiai mellett pszichés tünetekkel is jár” – mondja a pszichiáter.

Papp Csaba toxikológus szerint az, hogy hova utalják be a beteget, függ attól, hogy éppen milyen állapotban van az illető. Masszív, komolyabb megvonási tünetekkel rendelkezik, enyhébbekkel, vagy éppen száraz, csak úgy gondolja, hogy szeretne megszabadulni a függőségétől. Utóbbi esetben ambuláns addiktológiai kezelés az elsődleges, de egy klasszikus delírium esetén már pszichiátriai osztályra utalnak. Sőt bizonyos nagyon ritka esetekben intenzív osztály is szóba jöhet, ha a delírium miatt felborul az anyagcsere, a beteg zavart lesz, hallucinál, instabil a keringése. „Ha ennyire nem súlyos a helyzet, akkor pszichiátriai osztály, hiszen bármilyen megvonás pszichiátriai kórkép, de lehet persze belgyógyászat is. Már léteznek olyan osztályok, ahol vannak ilyen szubintenzív őrzők” – mondja a szakember.

A két szakember válaszaiból kitűnik: nincs egységes vélemény arról, kit hova kell utalni. Ezért is lenne fontos például egy egységes nemzeti alkoholstratégia.

„Könnyű azt mondani, hogy a döntéseket általában nem azok hozzák, akik érintettek a kérdésben, de a helyzet sokkal komplexebb. Tény, hogy kellene lennie egy döntésnek, amin aztán elindulunk, és majd kiderül, jó-e vagy sem, hiszen ami most van, az biztos, hogy nem jó. Nagyon sok embernek vannak alkoholproblémái, ami családok százezreit teszi tönkre és iszonyatos nemzetgazdasági terhet jelent. Ezeknek a betegeknek az ellátási költségei nagyon magasak. Arról nem is szólva, hogy annak az embernek, aki nem kap segítséget, tönkremegy az élete. Nehéz jó stratégiát hozni, nincs elég addiktológus és pszichiáter sem, aki foglalkozna ezekkel az emberekkel” – mondja Papp Csaba.

Szerinte motiválttá kellene tenni az embereket, hogy le akarjanak szokni, de nagyon nehéz meghatározni, hogy ehhez mire is van szükség. Hiszen egy alkoholfüggő néha besárgul ugyan, nagy a hasa, mert vízzel van tele, rossz állapotban van a mája, de tulajdonképpen „elfunkcionálgat”. Arról nem is szólva, hogy mit mondanak azoknak, akiknek ez az egyetlen öröme. De magasan kvalifikált, többdiplomás emberek is könnyen belecsúsznak az alkoholizmusba, mert ezt használják stresszlevezetésnek. Orvosok között is sok ilyet látni. Az alkoholstratégia kidolgozása esetén is figyelembe kell venni, hogy milyen betegcsoportról van szó. Jóval több szakemberre lenne szükség, hiszen nélkülük nincs, aki végrehajtsa a javaslatokat.

Sajnos nagyon gyakori, hogy valaki kijön a kórházból egy-egy ilyen elvonó után, és mivel nincs semmiféle kötelező gyógykezelés vagy utógondozás, már néhány nap elteltével (vagy akár azonnal) újra iszik. A visszaesésnek igen nagy az esélye és az előfordulása is. Azért, hogy ezt elkerüljék, nagyon fontos a csoport támogatása. Magyarországon is elérhetőek az Anonim Alkoholisták gyűlései, ahol bárki támogatást kaphat.

A tagság nincs korhatárhoz vagy iskolai végzettséghez kötve. Bárki tag lehet, aki tenni akar valamit az ivásproblémája ellen. Honlapjukon felhívják a figyelmet arra is: az AA személyes segítséget vagy úgynevezett szponzorálást nyújt az alkoholistának. A gyűléseken a tizenkét lépésben leírt programot beszélik meg. Egy vagy néhány tag elmondja saját történetét, tapasztalatait az alkohollal, azt, ahogyan eljött a gyűlésekre.

Az országos pszichiátriai és addiktológiai intézet is opció lehet, ott ugyanis több mint 20 féle csoport érhető el a függők számára. Létezik önsegítő, pszichoterápiás, készségfejlesztő, szocializációt támogató és traumafeldolgozó csoport is. Utóbbi nagyon lényeges a józanság felé vezető úton.

A kezdeti belátást követően, miután az első fél évben a függő már megtanulta, hogyan maradhat józan, kezdetét veheti a traumafeldolgozás. „A függők egy része igen súlyos traumákkal kell, hogy megküzdjön. Gyakori, hogy a szülők is szenvedélybetegek voltak, és fizikailag, szexuálisan, lelkileg is bántalmazták, elhanyagolták a gyermeket. Ezek külön-külön, de sajnos olykor együtt is jelentkeznek. A visszaeső függők gyakran súlyosan bántalmazottak” – mondja Papp Csaba.

Újraprogramozott viselkedés

Az, hogy valaki az alkoholt tekinti a stresszlevezetés és a traumák feldolgozási eszközének, fakadhat családi mintákból, hiszen már ivott a nagyapa és az apa is, a függő ilyen közegben nőtt fel, így ez a tanult viselkedésminta. De hatással lehet az egyénre a tágabb környezete, barátai is. Emellett beszélhetünk genetikai okokról is, hiszen ahogy az öngyilkossági hajlam, úgy ez is öröklődhet. Ha azonban a függőben megszületik az elhatározás, ezeket mind felül tudja írni egy tanulási folyamattal. „Mindenki dönthet úgy, hogy másképp akarja csinálni – állítja Petke Zsolt. – Az első fél év ilyenkor nagyon nehéz, akkor nekem is szinte mindennapi problémát jelentett, hogy ne sóvárogjak, ne vásároljak alkoholt. Nekem az altatószerekkel is voltak problémáim, ugyanis mindig is rossz alvó voltam, így ezzel is meg kellett küzdenem. Az első hat hónap mindenkinél egy törékeny szakasz, utána azonban már láthatók a döntés pozitív hatásai.

Mi az intézetben három-négy hónapig tartó csoportterápiás kezeléssel segítünk megérteni a függő működést és megtanulni egy örömteli józanság fenntartását. Ezt egyfajta személyiségfejlesztésként is felfoghatjuk” – teszi hozzá a pszichiáter.

Mivel az érintettek csupán néhány százaléka kér segítséget, az alkoholfüggők egyelőre nem terhelik komolyan az addiktológiai osztályokat. Petke Zsolt szerint 18 év alatt náluk még nem fordult elő, hogy ne lett volna hely egy új embernek, tehát a jelenlegi igényeket ki tudják elégíteni. Azt persze nem tudni, hogy mi történne, ha hirtelen a mostani betegek duplája, a még mindig nagyon kevés, 10-15 százalék jelentkezne ezeken az osztályokon. Annyi azonban biztos: a szakemberek nagyon sok beteggel (alkohol-, gyógyszer-, szerencsejáték-függő, lelki elakadásokkal küzdők stb.) foglalkoznak, és a fejlesztés erre a területre is ráférne, hiszen az addiktológiai és pszichiátriai szakrendelések sok helyen túlterheltek.

Két éve a Magyar Addiktológiai Társaság siófoki konferenciáján például arról beszélt a szakma: az ellátórendszer súlyos forrás- és szakemberhiánnyal küzd. Egy kutatás során 113 ellátóhely munkatársait kérdezték.

A válaszokból kiderül, hogy az alapszolgáltatások fenntartásáért küzdenek, nincs kapacitás arra, hogy minőségbiztosítással, fejlesztéssel, jó gyakorlatok beépítésével foglalkozzanak.