labdarúgó NB I;Kanta József;MTK Budapest;

2019-03-31 17:29:41

Megmutatták, hogy tudnak futballozni

A 300. élvonalbeli mérkőzésén pályára lépő Kanta József szerint az MTK Budapest számára az a cél, hogy stabilizálja jelenlegi pozícióját a labdarúgó NB I-ben.

Duplán különleges volt a Diósgyőr ellen 2-1-re megnyert mérkőzés az MTK Budapest szemszögéből, a Feczkó Tamást három hete váltó vezetőedző, Lucsánszky Tamás ugyanis szombat délután irányíthatta először a hazai csapatot az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, miközben a csapatkapitány, Kanta József 300. alkalommal lépett pályára az NB I-ben. A 35 éves futballista tett róla, hogy szép emlék legyen a jubileum: remek kulcspasszal szolgálta ki a vezetőgólt a 22. minutumban megszerző Gera Dánielt, aki azzal, hogy öt perccel később is betalált, fél óra alatt eldöntötte a mérkőzést.

„Volt rajtunk nyomás a mérkőzés előtt, ez az elején talán érződött is a játékunkon, később viszont megmutattuk, hogy tudunk futballozni. A második félidőben inkább a küzdelem dominált, de a csapat nagyon szervezetten védekezett – összegzett lapunknak Kanta József a lefújást követően. – Örülök, hogy a személyes jubileumomon nyerni tudtunk, köszönöm a srácoknak, de ez a győzelem a csapat szempontjából volt igazán fontos, hiszen kezdtünk elég veszélyes helyen lenni a tabellán. Ennek a sikernek egyfajta nyugtatóként kell hatni.”

Amint arra a korábbi háromszoros válogatott Kanta is utalt, az MTK Budapest számára nem csak azért volt fontos a szombati siker, mert négy meccs után győzött újra vendéglátóként – a már kiesést jelentő 11. helytől a fordulót megelőzően hat pontra lévő gárda most kicsit fellélegezhet, hiszen ez az előny kilencre nőtt. Jelen állás szerint akár a nemzetközi kupaszereplést érő 4. pozíció sem tűnik elérhetetlennek.

„A Diósgyőr elleni meccs előtt még az volt a cél, hogy a kiesés semmiképpen ne kerüljön szóba, azért, mert végül megnyertük a mérkőzést, nem gondolom, hogy máris a dobogóról kellene beszélnünk. Mindig hasonló odaadással kell játszanunk, ha máskor is úgy tudunk küzdeni, mint szombaton akkor lehet esélyünk előrébb kerülni a tabellán. Az elsődleges, hogy stabilizáljuk a helyünket és ne kelljen izgulni a kiesés miatt a bajnokság vége felé” – folytatta a Népszava kérdésére válaszolva Kanta.

A délutáni mérkőzések között az anyagi problémákról és az egyéb gondokról szóló hírek után mindenképpen meglepő volt a továbbra is utolsó Haladás Puskás Akadémia elleni 3-0-s győzelme, illetve kiemelkedett a Ferencváros kisvárdai vendégjátéka. A listavezető ha nem is könnyedén, de megszerezte a három pontot Szabolcsban, ezzel átmenetileg 11 pontra növelte előnyét az üldöző Vidivel szemben. A Debrecennel játszó címvédő végül – a válogatott Horvátország elleni győztes gólját is jegyző – Pátkai Máté találatával hátrányból fordítva nyert, viszont a felek közti differencia továbbra is nyolc pont.

Tekintve, hogy már csak hét forduló van hátra, ez így is egyre többnek tűnik.