Szeged;Mi Hazánk Mozgalom;

2019-03-31 19:33:43

Karhajlítással előre: a Mi Hazánk Mozgalom ifjai szétbarmoltak egy rendezvényt, majd fájlalták, hogy rájuk zárták az ajtót (videó)

Építi a szélsőjobbot a Mi Hazánk Mozgalom.

"Karhajlítással előre! – felkiáltással kezdődött az akció, fölálltak, odaléptek a projektorhoz, majd kitépték belőle a kábelt", idézte vissza a szeged.hu-nak Tóth Sándor, hogy miképp zavarták meg az általa szervezett rendezvényt a Mi Hazánk Mozgalom ifjai.

"Az egyik meghívott emberi jogi aktivista tépte szét a transzparensüket" – folytatta a szervező. A videón már nincs rajta, hogy eztán szóváltás alakult ki, majd a Mi Hazánk Ifjai tagjai és a szervezők és résztvevők között, majd távozásra szólították föl őket.

Ez nem politikai rendezvény volt, hanem egy békés beszélgetésnek indult. A Zöld Terasz vendége a szegedi LMBT Közösségért Csoport volt, akiknek az a célja, hogy olyan befogadó légkört teremtsenek, amelyben minden LMBT-ember félelem nélkül, önmagát vállalva élhet. Ennek szellemében most szombaton is egy „Ne a bőrszínt nézd, hanem az embert” című rendezvényt tartottak, ahol roma nőket érintő társadalmi tapasztalatok álltak volna a fókuszban.

Tóth azt is elmondta, szóban többször is gyalázták a résztvevőket, és azt ismételték, amit országgyűlési képviselőjük, Dúró Dóra is mondott a televízióban, hogy az iskolákból tiltsák ki a meleg propagandát. Ekkor az egyik aktivista telefonon rendőri segítséget kért, ekkor távoztak a Mi Hazánk Ifjainak tagjai.     

Magukat egyébként a csoport tagjai így definiálják: „A Mi Hazánk Ifjai politikailag egy realista jobboldali, kulturálisan keresztény-konzervatív, társadalmilag szolidáris, módszereiben radikális mozgalom, amely a Mi Hazánk Mozgalom dinamikus ifjúsági szervezete. Ifjúsági közösségünk elvei a Mi Hazánk Mozgalom Alapító Nyilatkozatának pillérein nyugszik".

A radikális mozgalom tagjai mindenesetre zokon vették, hogy akciójuk közben rájuk zártak egy ajtót, így feljelentést tesznek személyi szabadság korlátozása miatt.