Füstbe ment

Háromnegyed év múlva Magyarország kábítószermentessé válik. Legalábbis ezt ígérte a kormány 2013-ban elfogadott, a korábbinál durván szigorúbb, a területet a gyógyítás helyet a kriminalisztika oldaláról megközelítő drogellenes stratégiája, mely a tájékoztatás, felvilágosítás, nevelés, neadjisten támogatás helyett a büntetésre helyezte a hangsúlyt. 
Nem ez lesz az első a Merjünk nagyot álmodni! jegyében született vállalás, melyről bebizonyosodik, hogy humbug. Születtek persze hivatalos felmérések, melyek azt lennének hivatottak bizonyítani, mennyivel több esetet sikerült feltárnia a rendőrségnek, melyre egy az egyben rátolták a feladatot, tüntesse el valahogyan a drogot az országból. Pénz, paripa, fegyver és szakmai segítség nélkül előre lehetett tudni, a hatóság esélytelen: rendre közhírré kürtölt szenzációs drogfogásokat, emellett azonban leginkább az alkalmi drogfogyasztó fiatalok kerültek be a nyilvántartásokba. És jelen állás szerint a jövő is erről szól majd, hiszen a korábbi, szakmai és civil szervezetekhez, iskolapszichológusokhoz és szociális munkásokhoz köthető drogmegelőzési programot elsorvasztották. Helyettük a jogszabályokat bikkfanyelven felsoroló rendőrök vették át a legtöbb helyen a felvilágosítást, büntetőüggyé egyszerűsítve a témát.
Az eredmény pedig ismert: az ország legszegényebb vidékein a szakemberek szerint a szintetikus, jellemzően cigarettával bevitt drogok használata ma már sokszor nagyobb gondot okoz, mint az alkohol, ráadásul az ismeretlen, kotyvasztott szerek pontos élettani hatásai előtt is tanácstalanul állnak. Többségük, éppen ismeretlen voltuk miatt nem szerepel a droglistán, így használatuk nem is büntethető. A drogfogyasztók legveszélyeztetettebb része így körön kívülre került, és megfelelő ellátórendszer híján a hivatalos statisztikákba sem kerülnek be. 
Így persze a számok akár diadalra is utalhatnak, pedig a kapott adatok csak annyira vehetőek komolyan, mint a 2013-as nagy fogadkozás. Vagy mint az elszálló herbálfüst.
Szerző
Vas András
Frissítve: 2019.04.01. 09:12

Megszakított tranzakció

Nem értem a fideszes Bánki Erik magyarázatát, miszerint a családvédelem miatt kell a családoknak továbbra is 0,3 százalékot, legfeljebb 6 ezer forintot fizetniük minden 20 ezer forint feletti átutalás után. 
Ez az egész tranzakciósilleték-mizéria amúgy is párját ritkító pénzbehajtási tempó. De úgymond megértettük, a válság kellős közepén, hogy ugyebár elsősorban a cégekre terhelik – mintha a cégeknek éppenséggel ne lenne közük a családokhoz -, de hát mit van mit tenni, húztak egy vonalat, és ebbe valahogy a lakosság is beleesett, bocs. Aztán, amiként az lenni szokott, a válság elmúltával ez csak úgy megmaradt. Igaz, résnyire nyitottak a szelepeken a 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvétellel, meg hát ma már talán néhány pénzváltót is szépen meg lehet kérni, hogy tekintsen el a sarc felszámításától. A kormány, érezvén a nyomást, ez év elejétől legalább a 20 ezer forint alatti átutalásokra eltörölte a terhet. Majd Varga Mihály - amúgy a nemzetközi példához illeszkedően - a 20 ezren felüli lakossági átutalásokra százalékos illeték helyett évi egyszeri 800 forintot javasolt. Némi kommunikációs zavarra utal a hatalom berkeiben, hogy a pénzügyminiszteri indítvány eltörlését is a fideszes Bánki Erik terjesztette be, nyilván szintén teljes körű kormánytámogatással.
Magyarázata nyilván röhejes. Számítások szerint a döntés 5-10 milliárd forint kiesést okozna a költségvetésnek, ami a családvédelmi kiadások számítási hibahatára. Ez inkább az Orbán-kormány zöld-foki-szigeteki pénzmosásgyanús ügyleteinek nagyságrendje.
Nekünk viszont marad a várakozás, a párnaciha, az „utalás” zsebből zsebbe, az ügyeskedés, a trükkös pénzváltás, vagy épp a nagyobb fizetnivalók kiporciózása 20 ezresével. De egy komolyabb tartozás kifizetésénél, vagy épp egy autó- vagy házvásárlásnál alighanem ez se járható út.
Mindezt a szakértők egyetlen, a hangzatos propagandaszlogenek ellenére az Orbán-kormány által továbbra is magasról lesajnált kifejezéssel írnák le: versenyképtelenség.
Szerző
Marnitz István
Frissítve: 2019.03.30. 08:18

Öl, butít, koccint

A magyar ember, az iszik. Nem szív vagy szúr, mint az a sok liberális Nyugaton, hanem iszik. Persze néha szív és szúr is, de az annyira nem magyar, hogy már káros. 
Láttak már magyar politikust füves cigivel vagy egy csík kokainnal baráti körben fényképezkedni? Már hogy is láthatták volna, amikor egy füves cigi elszívásáért akár két év börtön jár. A politikusok pálinkával vagy borral fényképezkednek, amit a jól végzett munka örömére, vagy csak úgy, lazításképpen fogyasztanak, a választók legnagyobb megelégedésére. 
Hogy a választók elégedettek, azt onnan lehet tudni, hogy az elmúlt tíz évben nem különösebben érdekelte őket, van-e a kormánynak alkohol stratégiája. És a kormány sem törte magát túlzottan, hogy legyen neki. Öt éve volt ugyan egy nekibuzdulás, de valószínűleg többet hozott a konyhára a pálinka szabadságharc. Egyébként teljesen igazunk van. Csak nem fogunk stratégiát gyártani olyasmire, amiért harcoltunk? És győztünk! Igaz, csak időlegesen, de megállítottuk Brüsszelt.
„A vidéki magyar emberek, akik dolgoznak, gyümölcsfákat ültetnek, azokat gondozzák, nevelik, a termést összegyűjtik, 90 év óta hadakoznak a mindenkori magyar állammal, hogy a szabadságukat (...) a maguk számára megszerezhessék. Lehet nevetni ezen, de inkább azt mondanám, hogy ez a szabadságharc 90 év után a felkelők teljes győzelmével zárul” – mondta a miniszterelnök a parlamentben, még 2010-ben. Aztán öt évig volt minden: tejjel-mézzel folyó otthoni pálinkafőzés, évente 15 millió liter lefőzött szesz, harc Brüsszellel, a szokásos bukta, aztán a Büntető Törvénykönyv szigorítása – a drogokra. 
Magyarországon ma egymillió alkoholproblémával küzdő ember van, többségükkel a kutya sem törődik. A politika az alkoholfüggőkkel éppúgy nem foglalkozik, mint a drogfüggőkel, de az utóbbit legalább bünteti. Egs!
Szerző
Kövesdi Péter
Frissítve: 2019.03.30. 08:19