Visegrádi négyfélék

Megvertung őket - mondja Janó, a buta tót A Pál utcai fiúkban. A szlovákokkal kapcsolatos magyar közgondolkodást még a világra nyitott, liberálisabb körökben is hagyományosan átitatta a jóindulatú lenézés, ami persze kiváltotta a maga ellenhatását, a sokszor tapasztalt, sértettségből fakadó bizonyítási kényszert.

Mindezt nyugodtan múlt időbe tehetjük.

Jelentős előnnyel megnyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás szombati, második, döntő menetét Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje. Ez már önmagában is erős földrengésnek számít a politikai szeizmológia szempontjából meglehetősen szunnyadónak látszó kelet-közép-európai térségben. De tegyük hozzá, hogy Maros Sefcovic, aki Caputová mellett bekerült a döntőbe, a Smer nevű, szociáldemokrata irányzatú kormánypártnak volt a jelöltje.

A Smerről sok rosszat el lehet mondani, nem egyszer kiütköztek nacionalista, populista vonásai, de el kell ismerni: még felettébb ellentmondásos megítélésű egykori vezetője, Robert Fico is azt képviselte, hogy Szlovákiának Európa szívében – kevésbé költőiesen: az euróövezetben – van a helye. Sőt azt is hozzátette: ha neadjisten választani kellene az Európai Unió és a visegrádi csoport között, akkor nem kétséges, hogy a választás csakis az előbbire eshet. Sefcovicot ez a Smer küldte korábban Brüsszelbe, az Európai Bizottságba, ahol az alelnökségig vitte.

Elmondható tehát, hogy a szlovák választópolgárok egy Európa-párti, valamint egy Európa-párti indulót juttattak be az elnökválasztás második fordulójába.

A visegrádiak most már négyen négyfélék. A szlovákok mintadiákként igyekeznek viselkedni az unióban. A menekültek kvóta szerinti átvétele ellen ugyan ők is kézzel-lábbal kapálóztak, de ebből nem csináltak elvi kérdést, nem kezdtek el kígyót-békát kiabálni a „diktálni akaró” Brüsszelre. Tessék-lássék néhány tucat, kellően átvilágított migránst be is fogadtak, de az a lényeg, hogy Európa úgymond „magjához” szeretnének tartozni.

A csehek eléggé ingadoznak. Egyfelől erős bennük az a szemlélet, hogy ők mindig is Közép-Európa legnyugatiasabb, legfelvilágosultabb térsége voltak, és csak udvariasságból csatlakoztak a visegrádiakhoz. A bökkenő az, hogy számukra Nyugat-Európát legfőképpen Németország jelenti, és a csehek finoman szólva is aggályokat táplálnak a németekkel szemben. A német tőke jöhet, de ne vigye ki a hasznot, és ne akarja megmondani, mi hogyan, miként legyen. Része van ebben a mentalitásban annak is, hogy a csehek még ma sem néznek szembe igazán azzal, ahogyan a második világháború után az ottani németekkel elbántak.

A magyar és a lengyel kormányzat látszólag erősen hasonlít egymásra, de ahogyan Európa egyre inkább felismeri, hogy a Moszkva magatartása által keltett problémákat nem lehet elintézni egyetlen kézlegyintéssel, valamint ahogyan egyre nyilvánvalóbban kibontakoznak az oroszoknak való magyar kiszolgáltatottság jelei, úgy szisszennek föl mind erősebben a varsói vezetők, amikor Orbán Viktor szorongatja a kezüket.