fizikai munka;M. Richárd;

2019-04-04 14:07:25

Megvert egy nőt az utcán M. Richárd barátnője, sok-sok óra fizikai munkára ítélték

A bíró szerint ezt jobban megérzi az elkövető, mintha pénzbüntetést kapott volna.

312 óra fizikai munkára ítélték M. Richárd modell barátnőjét, aki a nyílt utcán megvert egy nőt, írja a 444.hu.  2017 júliusában feltöltöttek az Instagramra egy videót, amelyen egy fiatal nő szitkozódva nekiesik egy másiknak, és több ember előtt veri, a hajánál fogva rángatja, tépi, üti és rugdossa, illetve a nyakára lép a XIII. kerületben.

Később kiderült, hogy a verekedő nő a modellként dolgozó K. Szilvia, aki egy vetélytársán akart így bosszút állni, amiért az lefeküdt a barátjával. K. Szilvia barátja a Dózsa György úti baleset miatt halálos közúti baleset gondatlan okozásával (egy másik ügy miatt pedig szintén könnyű testi sértéssel) vádolt M. Richárd. K. és M. nyaraltak is együtt, a nő megjelent M. januári tárgyalásán is.   

Ami a részleteket illeti: K egy barátnőjével két napon keresztül strázsált az autójában a ház előtt a nőre várva. Belógtak a társasházba, és alkoholos filccel felfirkálták az ajtajára, hogy “szutykos kurva”.

Amikor megérkezett, akkor K. a hajánál fogva a földre rántotta, és a nyílt utcán, járókelők szeme láttára megverte a lányt, aki több, 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A barátnője eközben videózott. Sőt, kiderült, hogy másnap K. Szilvia még rá is írt a sértettre WhatsUp-on, hogy alig várja, hogy újra találkozzanak, mert a fogát is ki fogja ütni és végigmegy a fején egy nullás géppel. 

A bíróság pedig tárgyalás nélkül, büntető végzésben már tavaly el is rendelte a büntetésüket: K. Szilvia 312 óra közérdekű munkát kapott (esetében külön hangsúlyozták, hogy ez fizikai munkát jelent), a cselekményben bűnsegédként jelenlévő barátnője pedig 272 óra könnyű fizikai munkának számító közérdekű munkát. K. nem fogadta el ezt a büntetést, és kérte, hogy az ügyében mégis tartsanak tárgyalást. K. itt elmondta, hogy beismeri a bűnösségét, minden úgy történt, ahogy a vádiratban szerepel, és megbánta a tettét.

A bíró az indoklásban elmondta, kiszabhatott volna akár pénzbüntetést is, de K. esetében célravezetőbbnek tartotta a közérdekű munkát. “A büntetés egyik célja épp a prevenció,a vádlott visszatartása a hasonló cselekményektől. Ez hatékonyabban biztosítható közérdekű munkával az amúgy jó anyag körülmények között élő vádlott esetében, mint a pénzbüntetés kiszabásával” - magyarázta. Ennek a büntető voltát K. jobban fogja érezni, mint a pénzbüntetését - mondta a bíró.